Napokon belül részítéletet hirdethet a bíróság az adócsalás miatt már jogerősen hét évre elmarasztalt diszkócsászár, Vizoviczki László és a volt főrendőrök, illetve társaik vesztegetési ügyében – tudta meg a PestiSrácok.hu. Igaz, úgy tudjuk, ez csak azokra a vádlottakra vonatkozik, akik a bíróság előtt beismerő vallomást tettek. Információink szerint korábban négyen éltek ezzel a lehetőséggel, köztük maga Vizoviczki is, így, ha a diszkópápa nem gondolta meg magát, számára elsőfokon lezárulhat a vesztegetési ügy. Az ugyanakkor megdöbbentő, hogy annak ellenére, hogy ilyen súlyú hatósági korrupciós büntetőügy a rendszerváltás óta nem volt a magyar igazságszolgáltatás előtt, az eljárás már több, mint nyolc éve húzódik.
Július 16-án várhatóan részítéletet hirdetnek a költségvetési csalás miatt már jogerősen hét évre elmarasztalt diszkócsászár, Vizoviczki László és a korrupcióval vádolt volt főrendőrök vesztegetési ügyében – értesült a PestiSrácok.hu. Ez annyit jelent, hogy néhány, a vádirattal egyezően nyilatkozó, beismerő vallomást tevő vádlott esetében a bíróság ítéletet hoz és számukra ezzel elsőfokon befejeződik az eljárás. Az egyelőre még nem tudható, hogy mely vádlottak éltek ezzel a lehetőséggel, mivel zárt tárgyalásról van szó, igaz, az ítéletről a közvélemény is tudomást szerezhet, hiszen maga a határozathozatal (a rendelkező rész) nyilvános lesz.
Vizoviczki és társai elleni nyomozás a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) titkos információgyűjtésen alapuló feljelentése után kezdődött még 2012 februárjában, majd a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) munkatársai a TEK segítségével május végén fogták el az első gyanúsítottakat. Az eljárásban huszonkét vádlott, köztük hét volt rendőrtiszt – öten vezető beosztású, volt rendőrfőtisztek –, volt tűzoltó százados, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőr főhadnagya, egy önkormányzati köztisztviselő és egy közegészségügyi felügyelő szerepel. Ilyen súlyú hatósági korrupciós büntetőügy a rendszerváltás óta nem volt a magyar igazságszolgáltatás előtt. Vizoviczkiék perét 2015. január 14-én titkosított eljárásban kezdte tárgyalni a Debreceni Törvényszék katonai tanácsa, a per nagyon lassan haladt, végül a bíró betegsége miatt a Fővárosi Törvényszékre került az ügy és elölről kellett kezdeni a már Kiss Károly hadbíró által vezetett eljárást. Tavaly novemberben megírtuk azt is, hogy információink szerint Vizoviczki László és három vádlott-társa a vádiratban felsorolt bizonyítékokat elfogadva, lényegében beismerte a bűnösségét, így a diszkócsászár elismerte azt is, hogy rendőröket vesztegetett meg. Ha ezt Vizoviczki továbbra is fenntartja, ő lehet az egyik személy, akinek a sorsáról dönthet a törvényszék.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS