
Még évekig nem várható elsőfokú ítélet a vesztegetéssel vádolt egykori főrendőrök és Vizoviczki László perében, hiszen az új hadbíró százhatvan tárgyalási napot tűzött ki október elejétől 2021 elejéig – írja a Magyar Nemzet. A pert azért kellett júniusban elölről kezdeni, mert betegsége miatt lecserélték az ügyben eddig eljáró bírót. A Fővárosi Törvényszék a bírócsere után portálunknak úgy nyilatkozott, hogy nem lesz jelentős csúszás, ugyanakkor mi már – ügyvédi forrásokra hivatkozva – akkor jeleztük, hogy komoly késedelmet fog okozni a bíróváltás. Sajnos, nekünk lett igazunk…
Ahogy arról júniusban a PestiSrácok.hu is beszámolt, a költségvetési csalás miatt már jogerősen hét év fegyházra ítélt Vizoviczki László és rendőr bűntársai vesztegetési perét azért kell elölről kezdeni, mert betegsége miatt egy budapesti bíróra cserélték az ügyben eddig eljáró debreceni hadbírót. A diszkócsászárt, több egykori főrendőrt és társaikat bűnszervezetben,folytatólagosan és üzletszerűen, vezető beosztású hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetéssel is vádolja a főügyészség. A nyomozás a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) titkos információgyűjtésen alapuló feljelentése után kezdődött 2012 februárjában, majd május végén fogták el az első gyanúsítottakat. A vád szerint az eljárásban huszonkét vádlott, köztük hét volt rendőrtiszt – öten vezető beosztású, volt rendőrfőtisztek –, volt tűzoltó százados, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőr főhadnagya, egy önkormányzati köztisztviselő és egy közegészségügyi felügyelő van. Ilyen súlyú hatósági korrupciós büntetőügy a rendszerváltás óta nem volt a magyar igazságszolgáltatás előtt. A vesztegetési ügyhöz hozzátartozik az is, hogy több korábbi érintett is megúszta az eljárást, többek között az a 61 belvárosi rendőr, akiknél ugyancsak azt vizsgálták, hogy kenőpénzekért hozzájárultak-e Vizoviczki szórakozóhelyeinek sikeres működéséhez. Ezekben az ügyekben 2015-ben bizonyítottság hiánya, illetve elévülés miatt megszüntették a nyomozást.
Több mint négy éve kezdődött a büntetőper
Vizoviczkiék perét 2015. január 14-én zárt eljárásban kezdte tárgyalni a Debreceni Törvényszék katonai tanácsa. Az eljárás sokáig csigalassúsággal haladt, a hadbíró két-három havonta tűzött ki kettő, jobb esetben négy napra tárgyalási határnapokat, amelyeken délelőtt, csupán egy-másfél órán keresztül (!) tárgyaltak. A már kihallgatott tanúk közül Vizoviczki egykori jobbkezének, Varga Istvánnak a meghallgatása tartott a legtovább, már csak azért is, mert a vád jó része az ő vallomására épül, amely 1100 oldalt tesz ki. A hadbíró és tanácsa ebben az évben változtatott a tempón és idén minden héten két, egész napos tárgyalást tartottak, márciusig több mint száz tanút meghallgattak, és júliusra tervezték a tanúbizonyítás befejezését, ami a bírócsere miatt így nem valósult meg.

Vizoviczki a vád szerint vezető beosztású rendőröket korrumpált. Fotó: Horváth Péter Gyula/PS
Csak 2021-ben várható elsőfokú ítélet
Az ügyben a bírócsere után megkerestük a Fővárosi Törvényszéket, Szabó József szóvivő kérdésünkre elmondta, hogy terveik szerint tartható lesz az elsőfokú büntetőper decemberi befejezése, annak ellenére, hogy a pert meg kell ismételni. Mi már – ügyvédi forrásokra hivatkozva – akkori cikkünkben jeleztük: szinte kizárt, hogy ezt tartani tudja a bíróság, hiszen az ezeroldalas bírósági jegyzőkönyv, a százezer (!) oldalnyi nyomozati anyag – még ha csak a lényegét kell is ismertetni – kétségessé teszi, hogy az ügyet decemberig be tudják fejezni, ráadásul a több száz órányi hangfelvétel lejátszásába és kiértékelésébe még bele sem kezdtek (az iratokat és a hangfelvételeket az új határnap előtt a bírónak ráadásul át kell még tanulmányoznia), azt pedig még nem tudni, később milyen indítványoknak fog helyt adni az új hadbíró, ami ugyancsak lassíthatja a pert, ráadásul a huszonkét vádlott és a terjedelmes iratanyag miatt hosszan tartó perbeszédekre lehet számítani. Nekünk lett igazunk, hiszen a Magyar Nemzet pénteki számában azt írta, hogy a korábban az MTV-székház 2006. őszi ostroma és az azt követő hetek zavargásai alatt elkövetett rendőri túlkapások is tárgyaló Kiss Károly hadbíróra szignálták az ügyet, aki százhatvan tárgyalási napot tűzött ki október elejétől 2021 márciusáig. Hozzátesszük: az ügy elhúzódása – ha bizonyítást nyer a bűnösségük – a vádlottaknak kedvez, hiszen a lassan a tescós rablók peréhez hasonlító eljárás már hét évvel ezelőtt kezdődött.

Ifjabb Balsai István ügyvéd szerint alkotmányos alapjog az ügyek észszerű időn belül való befejezése. Fotó: Horváth Péter Gyula
Balsai István: kiemelt társadalmi érdek a legszélesebb körű nyilvánosság biztosítása
Korábban az eljárás elhúzódásával kapcsolatban ifjabb Balsai István ügyvéd portálunknak azt nyilatkozta, hogy az ügyek észszerű időn belül való befejezése nem csupán alkotmányos alapjog, hanem követelmény is az igazságszolgáltatás részére. A jogász még azt is hozzátette, nagyon fontos lenne, hogy ebben az ügyben a közvélemény naprakész módon legyen informálva a büntetőeljárás menetéről. Az ügyvéd szerint kiemelt társadalmi érdek a legszélesebb körű nyilvánosság biztosítása, annál is inkább, mert ilyen súlyú hatósági korrupciós büntetőügy nem járt az igazságszolgáltatás előtt még a rendszerváltoztatás óta. Szerinte, ha kiderül, hogy a nyilvánosság kizárásának és a zárt tárgyalás elrendelésének nem volt megfelelő indoka, akkor az abszolút hatályon kívül helyezési ok lesz a másodfokú eljárásban.
Vezetőkép: Horváth Péter Gyula/PS
vélemény
2019-09-16 at 19:02
A múlt század nem éppen dicsőséges időszakában jellemzően nem minden vállalat érezte fontosnak, hogy elvállalja, vagy időre elkészítse a munkákat.
Akkorról maradt fenn és láthatóan tovább virágzik a ”tervszerű munkaelhárítás” definíciója és gyakorlata.
Csak ”gratulálni” lehet az apparátus érintett szekcióinak és személy szerint azoknak, akik ezt a magatartást nem kevés pénzért odavághatják a társadalom arcába…
Ez ugyanolyan szégyen, mint a többi, jogszerűen ellazsált igazságszolgálatási rákfene.
Nézzük_magát_a_dolgot
2019-08-30 at 19:04
Emberek! Az égre kérem Önöket, nehogy véletlenül valami pitiáner dologba keveredjenk, mert akkor megindul a gépezet, és iszonytatóan elverik Önökön a port, megmutatja a Hatóság, hogy a helyzet magaslatán áll. Például senki ne vigyen túrára 8 cm-nél nagyobb élhosszúságú szalonnázó kést, mert tiltott fegyverviselés miatt sec-perc alatt kinézhet a letöltendő.
bl
2019-08-30 at 19:11
A nemzeti függetlenség egyik fokmérője, hogy a kiemelt ügyek milyen gyorsan jutnak a végpontjukba. Régóta nyilvánvaló, csak senki nem meri kimondani. Nagy lenne a felfordulás miatta. Tehát én is visszavonom amit írtam.
Benedek Károly
2019-08-30 at 20:00
Látszik egyes kormányközeli alakok arroganciáján, hogy
hol tartunk.
A Miniszterelnök úr igazán szétcsaphatna közöttük.
bl
2019-08-30 at 20:52
Lehetne NGO-t alakítani azzal a céllal is, hogy megvizsgálja azt, hogy az egyes országok bíróságai mennyire függetlenek. No nem a kormányuktól, hanem az Igazságtól. A standard nem a szokásos lenne, hanem az, hogy mennyire gyorsak, ésszerűek, gondosak. Ebből a szempontból a Föld egyik kritikus pontja például Magyarország és Olaszország lenne valószínúleg. Persze az okokat lehet bármiben látni, de nem is az okok a fontosak, hanem a teendők.
Klárika
2019-09-24 at 05:00
Majd lenne még egy uniós ügyészség, amely olyfüggetlen lenne, hogy csak a V4-l foglalkozna. Egy ilyen feladatú NGO ugyanúgy, a teendök pedig kimerülnének a bíróságok tovabbi ézékenyítésében, a migrik beszállításában. Már most élénk az ötlet az unió s az ENSz-nél, hogy az önkormányzatok a kormányoktól függetlenül betelepíthessenek bevándorlókat.
gyozo2018
2019-08-30 at 16:44
Ballibek, vagy érintettek és/vagy a támogatásukban bíztak:
&&&
Zuschlag
Simon
Hagyó
Hunvald
Czeglédy
Gyurcsány
Dobrev
Gyárfás
Simonka Csaba
Boldvai
Tocsik
Deme Gábor
Kun Tamás
F. Attila
Botka és Toller László
Fürst György
Galambos Lajos
Laborc Sándort
Szilvásy György
P. László
Fenyő
Tasnádi
Vizoviczky
Benedek Károly
2019-08-30 at 16:37
Változtatott a tempón.
Erre leváltották, elvették tőle az ügyet.
Lovas István… Hej, ha élne…
Antiszemet
2019-08-30 at 16:11
Addig kiengedik vagy ott rohadnak a sitten?
Kiss István
2019-08-30 at 13:36
A bíróságok még mindig nem függetlenek!
Ideje lenne már a Fidesz szavazótáborának utcára vonulni, azért hogy legyen már végre a bíróságokon is rendszerváltás! A bírói székekben az MSZMP pártkatonák és tanítványaik ülnek, akik törvényalkotónak képzelik magukat és az érvényben lévő törvényeket sértő ítéleteket hoznak.
A bírói függetlenség eléréséhez egy az elmúlt 30 év ítélkezését átvilágító törvényt kellene hozni, ami alapján a törvénytelenül ítélkező bírókat el kell távolítani! Normális országokban a törvénysértést elkövető bírákat ugyanúgy büntetik, mint a többi bűnelkövetőt.
Zolika Lassu
2019-08-30 at 12:36
Meg fogják úszniPONT
Kisné Kati
2019-08-30 at 12:28
A magyar bírókkal kellene már valamit kezdeni, mert egyre több esetben úgy néz ki, hogy a törvényeknek nem megfelelő eljárásokat folytatnak. ezért pedig a kutya sem vonja őket felelősségre.A magam részéről nem vagyok meggyőződve arról, hogy a magyar igazságszolgáltatás törvényes mederben folyik-e.
Hát, így van ez
2019-08-30 at 13:40
Kati !
Egyetértek, sőt én meg vagyok arról győződve, hogy a magyar (i)gazságszolgáltatás nem törvényes rendben folyik. Egyre másra hozzák a kommunista bírók a felháborító, mindig csak az aljas komcsiknak kedvező ítéleteket.
Nálam a csúcs a kolontári perben – AHOL TÍZ EMBER MEGHALT – hozott elsőfokú ítélet volt a csúcs, ahol a szemét bíró kerek-perec kimondta, hogy senkim nem követett el semmi bűnt, csak a föld csúszott meg !!!!
Hát, persze: az a hülye föld, az volt a főbűnös !!!!!
Ezen változtatni kéne már, mert ráég a FIDESZ kormányra ez az “édes semmittevés” gyakorlata !!!!!!!!!!
Benedek Károly
2019-08-30 at 16:39
Meg akik irányítják őket.
És az nem a kormány.
zolatiguszti
2019-08-30 at 16:54
Az Eu úgy védi őket akár az aranyat. Nézze meg már hányszor futottunk neki 2010 után! Aztán a Lengyelek is….védi őket a hálózat. Úgy tűnik míg magunk nem verjük agyon őket itt nem tisztul meg a bírói kar.
kbandi1
2019-08-31 at 10:54
Magyar bírókról itt szó sincs, a bíróság több, mint 90 %-a a repatriált eu-s bíróság eszméihez húz, szinte kötelezően.
Nyíltan hátat fordítanak az igazságnak, az időhúzás csak hab a tortán.