Vizoviczkiék hátradőlhetnek: Elölről kell kezdeni a diszkópápa és a volt főrendőrök korrupciós ügyét

Elölről kell kezdeni Vizoviczki László és több, korrupcióval vádolt egykori főrendőr vesztegetési perét, miután betegsége miatt egy budapesti bíróra cserélték az ügyben eddig eljáró debreceni hadbírót -értesült a PestiSrácok.hu. A Főváros Törvényszék tájékoztatása szerint nem fog jelentős késedelmet okozni a bíróváltás, ügyvédi forrásaink ugyanakkor úgy nyilatkoztak, hogy komoly csúszásra lehet számítani a már így is maratoni ideje zajló korrupciós ügyben. Ráadásul ilyen - a vádlottaknak fel nem róható - esetekben az idő múlása a büntetés kiszabásakor jelentős enyhítő körülmény.
Meg kell ismételni a költségvetési csalás miatt már jogerősen hét év fegyházra ítélt Vizoviczki László és rendőr bűntársai vesztegetési perét, mert betegsége miatt egy budapesti bíróra cserélték az ügyben eddig eljáró debreceni hadbírót – tudta meg a PestiSrácok.hu. A diszkócsászárt, több egykori főrendőrt és társaikat bűnszervezetben,folytatólagosan és üzletszerűen, vezető beosztású hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetéssel is vádolja a főügyészség. A nyomozás a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) titkos információgyűjtésen alapuló feljelentése után kezdődött 2012 februárjában, majd május végén fogták el az első gyanúsítottakat. A vád szerint az eljárásban huszonkét vádlott, köztük hét volt rendőrtiszt – öten vezető beosztású, volt rendőrfőtisztek –, volt tűzoltó százados, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőr főhadnagya, egy önkormányzati köztisztviselő és egy közegészségügyi felügyelő van. Ilyen súlyú hatósági korrupciós büntetőügy a rendszerváltás óta nem volt a magyar igazságszolgáltatás előtt. A vesztegetési ügyhöz hozzátartozik az is, hogy több korábbi érintett is megúszta az eljárást, többek között az a 61 belvárosi rendőr, akiknél ugyancsak azt vizsgálták, hogy kenőpénzekért hozzájárultak-e Vizoviczki szórakozóhelyeinek sikeres működéséhez. Ezekben az ügyekben 2015-ben bizonyítottság hiánya, illetve elévülés miatt megszüntették a nyomozást.
Négy és fél éve tart a per, de még mindig messze az ítélet
Vizoviczkiék perét 2015. január 14-én zárt eljárásban kezdte tárgyalni a Debreceni Törvényszék katonai tanácsa. Az eljárás sokáig csigalassúsággal haladt,a hadbíró két-három havonta tűzött ki kettő, jobb esetben négy napra tárgyalási határnapokat, amelyeken délelőtt, csupán egy-másfél órán keresztül (!) tárgyaltak. Úgy tudjuk, vannak olyan vádlottak, akik egy évig nem jártak Debrecenben, mivel a rájuk vonatkozó vádpontokba akkor még bele sem kezdett a törvényszék. A hadbíró és tanácsa ebben az évben változtatott a tempónés idén minden héten két, egész napos tárgyalást tartottak, márciusig több mint száz tanút meghallgattak, és júliusra tervezték a tanúbizonyítás befejezését, ami a bírócsere miatt így nem valósul meg. Az ügyben megkerestük a Fővárosi Törvényszéket, Szabó József szóvivő kérdésünkre elmondta, hogy terveik szerint tartható lesz az elsőfokú büntetőper decemberi befejezése, annak ellenére, hogy a pert meg kell ismételni. Hozzátette: az új büntetőeljárásnak köszönhetően nem kell szó szerint felolvasni minden, eddig keletkezett anyagot, hanem azok lényegét kell ismertetni.

Amikor ez megtörtént, akkor az ügyész, vádlottak és a védők észrevételt tehetnek az ismertetésre, annak kiegészítését kérhetik, illetve eljárási cselekmény ismételt elvégzését indítványozhatják. Ezekről a bíróság fog dönteni, és azt kell megvizsgálni az új hadbírónak, hogy a tényállás tisztázásához szükséges-e mégegyszer elvégezni ezt az eljárási cselekményt
– mondta Szabó József, hozzátéve, hogy a törvénykezési szünetet követően kerülhet sor az új – tehermentesített - bíró által kitűzött első tárgyalásra.

Újabb csúszásra lehet számítani
Megjegyezzük, az ezeroldalas bírósági jegyzőkönyv, a százezer (!) oldalnyi nyomozati anyag - még ha csak a lényegét kell is ismertetni - kétségessé teszi, hogy az ügyet decemberig be tudják fejezni, ráadásul a több száz órányi hangfelvétel lejátszásába és kiértékelésébe még bele sem kezdtek (az iratokat és a hangfelvételeket az új határnap előtt a bírónak ráadásul át kell még tanulmányoznia), azt pedig még nem tudni, később milyen indítványoknak fog helyt adni az új hadbíró, ami ugyancsak lassíthatja a pert. Az ügy kapcsán megkérdezett ügyvédi forrásaink is annak adtak hangot, hogy biztosan csúszni fog a már így is maratoni ideje óta zajló per. Egyik forrásunk hozzátette: ha több mint négy éve tárgyalnak egy ügyet, és most elölről kell kezdeni, kizárt dolog, hogy idén be tudják fejezni elsőfokon a büntetőeljárást, főleg úgy, hogy a huszonkét vádlott és a terjedelmes iratanyag miatt hosszan tartó perbeszédekre lehet számítani. Hozzátesszük: az ügy elhúzódása - ha bizonyítást nyer a bűnösségük – a vádlottaknak kedvez, hiszen a lassan a tescós rablók peréhez hasonlító eljárás már hét évvel ezelőtt kezdődött. Az időmúlás pedig jelentős enyhítő körülmény abban az esetben, ha az nem róható fel a vádlottaknak. Ugyanakkor van olyan védői vélemény is, amely egybeesik a bíróság álláspontjával, miszerint jó eséllyel még így is be tudják fejezni az év végéig elsőfokon a büntetőpert.
Pár hete megírtuk azt is, hogy a diszkópápa kétszáz oldalas felülvizsgálati indítványt nyújtott be a költségvetési csalásos ügyében. Vizoviczkiék beadványukban elsődlegesen azt indítványozták, hogy a Kúria helyezze hatályon kívül az első és másodfokú ítéletet és szüntesse meg az eljárást, másodlagosan pedig azt kérték, hogy a legfelsőbb bírói fórum utasítsa a másodfokú bíróságot új eljárásra. A Kúria várhatóan július elején, nem nyilvános ülésen hoz döntést az ügyben. Az éjszaka császárát tavaly október 3-án ítélte jogerősen hét év fegyházbüntetésre bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt a Fővárosi Ítélőtábla. A táblabíróság Vizoviczkit több mint 300 milliós vagyonelkobzással is sújtotta. A büntetőeljárás idején a vállalkozó szinte végig kényszerintézkedés hatálya alatt állt, így a rá kiszabott büntetés felét már kitöltötte.