Tárgyalás mellőzésével felfüggesztett fogházbüntetésre ítélt a Keszthelyi Járásbíróság egy nőt, aki tavaly nyáron vonat elé hajtott autójával,...
Szarvas Koppány Bendegúz három év felfüggesztett börtönt kapott első fokon, amiért 2018 december elején dulakodott a rendőrökkel...
Nagyon nem szeretem a “bezzeg Románia” lózungot, amit általában pikírten szoktunk használni mi, jobboldali újságírók, amikor a...
Tudomásul vette a Fővárosi Ítélőtábla az első fokhoz képest szinte összehasonlíthatatlanul enyhébb ítéletét Budaházyék perében a vádhatóság....
Jogerősen elítélték rágalmazásért Lattmann Tamást, amiért a nemzetközi jogász – egyben baloldali közszereplő – a 2006 őszi,...
Az utolsó szó jogán mondták el védőbeszédeiket a Hunnia-ügy vádlottjai a Fővárosi Ítélőtábla előtt, az immár lassan...
A Magyar Nemzet szerint májusban ítélet születhet a hazai bűnügyi történet egyik legnagyobb közérdeklődés mellett futó ügyében,...
Minnesota állam egy bírósága három és fél év börtönre ítélte azt a volt rendőrt, aki 2020 májusában...
Három év börtönre ítélte terrorizmus vádjával a düsseldorfi tartományi bíróság csütörtökön azt a 25 éves dortmundi nőt,...
Másfél év – három és fél év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetést szabott ki a Szekszárdi Járásbíróság arra...
Több mint fél éven át tartó ismételt letartóztatás után egy hete fordulat állt be a Budaházy-ügyben. Budaházy...
Amíg Budaházy György börtönben van, mindig egyes jobboldali ember börtönben érezheti magát – mondta a PestiSrácoknak a...
Czeglédy Csaba a közösségi oldalán dicsekszik, sőt mi több a 444.hu még mélyen szántó cikket is közöl...
2009 június közepén vették először őrizetbe, majd helyezték előzetes letartóztatásba Budaházy Györgyöt, akkor még terrorcselekmény és emberölés...
Horvát sajtóértesülések szerint a horvát állam elvesztette a MOL-INA-ügyben indított pert, a washingtoni választott bíróság ugyanis a...
Jogerősen tíz év szabadságvesztésre ítélték azt a férfit, aki három évvel ezelőtt két kiskorú lányt is szexuálisan...
Emberölés és kifosztás bűntette miatt jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélte a másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla azt a...
Szexuális kényszerítés és gyermekpornográfia miatt nem jogerősen négy és fél év börtönbüntetésre ítélt egy 24 éves férfit...
Körözést adott ki a bíróság a Hunnia-per harmadrendű vádlottja ellen, aki az ügyészség szerint bombák gyártásával is...
Schiffer András közösségi oldalán kommentálta a Hunnia-perben Budaházy Györgyre kirótt ítéletet. Mint ismert, a napokban tizenhét év...
Jogerősen tizenhat év fegyházbüntetést kapott az a férfi, aki 2020 nyarán agyonverte élettársát a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Dombrádon....
A korábban a Nemzeti Védelmi Szolgálat közreműködésével elfogott férfi elsőfokú, három év börtön fokozatú szabadságvesztés-büntetését a Pécsi...
A horvát kormány hatályon kívül helyeztetné a Zágrábnak kedvezőtlen nemzetközi választottbírósági ítéletet a Mol–INA-ügyben, egyben úgy véli,...
Megfosztották parlamenti képviselői mandátumától Inger Støjberget, Dánia volt bevándorlási és integrációs miniszterét, miután az ügyében eljáró különleges...
Első fokon kilenc év börtönbüntetésre ítélt a Tatabányai Törvényszék egy férfit, aki vélt szexuális zaklatás miatt egy...
Amíg nemzeti kormány van Magyarországon, érvényesíteni fogja a magyar emberek akaratát, és megakadályozza, hogy Magyarországból is bevándorlóországot...
Öt év hat hónap, valamint öt év börtönbüntetésre ítélt a Veszprémi Törvényszék nem jogerős döntésével két férfit,...
Felfüggesztett börtönre és foglalkozástól eltiltásra ítélt a Székesfehérvári Törvényszék kedden három óvodai dolgozót, aki erőszakkal próbált megetetni...
Nem jogerősen két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Pesti Központi Kerületi Bíróság hétfőn azt a férfit, aki...
Két év letöltendő börtönre ítélte Hernádi Zsolt Mol-vezérigazgatót a horvát Legfelsőbb Bíróság. A testület a magyar menedzser...
A Budaörsi Járási Bíróságon tárgyalták ma Galambos Lajos és bűntársainak ügyét, amelyben áram-, víz- és gázlopással, valamint...
A Pécsi Ítélőtábla másodfokon kimondta, hogy Kőrös Gusztáv nyolc társával bűnszervezetben csapta be – egyebek mellett Lázár...
Portálunk a napokban adott hírt arról, hogy Gyurcsányék mocskos szájú aktivistája ismét megengedhetetlen hangnemben támadta Novák Katalint....
Mégis kémkedett az Európai Unió kárára a KGBélaként ismert volt jobbikos politikus, Kovács Béla – mondta ki...
Rendkívüli gyorsasággal megszületett a bírósági ítélet annak a férfinak az ügyében, aki június 8-án a Franciaország délkeleti...
Ne feledjünk bátran kiállni keresztény gyökereink és keresztény értékeink mellett, mert különben mi magunk is meghasonlunk és...
Életfogytig tartó szabadságvesztéssel sújtotta szerdán a Fővárosi Törvényszék Dér Csabát, a szerb maffia bérgyilkosát, akit a bíróság...
Az ítélet szerint Hajdú a cége nevében benyújtott valótlan tartalmú áfabevallásokban fiktív számlák áfatartalmának jogosulatlan levonásba helyezésével...
Életfogytig tartó fegyházbüntetéssel sújtotta csütörtökön a Fővárosi Törvényszék az egyebek mellet terrorizmussal vádolt Hasszán Farhudot. A bíróság...
Nyilvános ülést tartott a Kúria kedden a vörösiszap-katasztrófa miatt indult büntetőeljárásban hozott jogerős ítélet felülvizsgálata ügyében. Meghallgatták a...
A médiatanács a napokban kapta kézhez azt a bírósági ítéletet, amely szerint szeptember 24-én jogerősen is megnyerte...
Spontán tüntetést tartott az ellenzék 2018 decemberében a Kossuth téren, hogy így mutassák ki nemtetszésüket az általuk...
Az ENSZ hágai székhelyű libanoni különleges bírósága bejelentette szerdán, hogy elhalasztja az ítélethirdetést Rafík Hariri volt libanoni...
Július 1-jén a Budai Kerületi Bíróság egy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Kaletát, akinek 540 ezer forintos pénzbüntetést...
Kivégezték Iránban hétfőn azt a férfit, aki elárulta az iráni Forradalmi Gárda al-Kudsz elitegységét vezető Kászim Szulejmáni...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS