Pesti Srácok

Álmában fojtotta meg ügyész feleségét a katonai ügyész - 14 év fegyházat kapott, egyelőre nem jogerősen (videó)

A Szegedi Törvényszék első fokon bűnösnek találta azt a volt katonai ügyészt, aki a védekezésre képtelen felesége életét oltotta ki. Az áldozat ügyész volt. A bíró az emberölés bűntettéért 14 év fogházbüntetést szabott ki, emellett 10 évre eltiltotta a vádlottat a közügyek gyakorlásától is. Az ítélet azonban nem emelkedett jogerőre: mind az ügyész, mind a védelem fellebbezett, így az ügy a másodfokon folytatódik tovább.

Tovább folytatódott, majd ítélettel zárult ma a Szegedi Törvényszéken annak a volt katonai ügyésznek a pere, aki 2022 novemberében, egy éjszaka folyamán fojtotta meg feleségét. Az emberölés a közös otthonukban történt, miközben gyermekük a másik szobában aludt.

A férfi 2019-ben házasodott össze szintáén ügyész feleségével, de kapcsolatuk a gyermekük születése előtt kezdett megromlani, veszekedéseik pedig 2022-ben állandósultak.

PestiSracok facebook image

Az asszony válási szándékát is bejelentette, de később kapcsolatuk valamelyest helyreállt.

2022 novemberében a vádlott a feleségével és közös gyermekükkel Szegeden, a férfi Rókus városrészben található társasházi lakásában tartózkodott, amikor a kora éjszakai órákban vitatkozni kezdtek kapcsolatukról. A vádirat szerint a sértett barátnőjével töltött vacsora után érkezett haza, majd lefeküdt a hálószobában, a franciaágyra és telefonozott, amikor a férje – állítása szerint békülő szándékkal – belépett a hálóba. A nő elutasította a közeledését, és a vádlott állítása szerint durva kijelentéseket tett: megkérdőjelezte férfiasságát, és arra is utalt, hogy talán nem is ő közös gyermekük apja.

A volt katonai ügyész a vádlottak padján kéz- és lábbilincsben (Fotó: MW-Délmagyar/Török János

A szóváltást követően az asszony elaludt.

A szomszéd szobában közben békésen aludt a másfél éves gyermekük. A vád szerint a férj éjfél és hajnali négy között fojtotta meg a nőt. A szakértő szerint a volt ügyész részben kóros elmeállapotban szenvedett.

Korábban pszichiátriai kezelés alatt állt

A volt katonai ügyészt védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével vádolja a Jász-Nagykun Szolnok Megyei Főügyészség

Korábbi élettársa tanúként arról számolt be, hogy a vádlottnak már együttélésük idején is voltak „sötét gondolatai”. A vádiratban azt is leírták, hogy a cselekmény időpontjában a vádlott az elmeműködés olyan kóros állapotában szenvedett, amely enyhe fokban korlátozta őt abban, hogy cselekménye következményeit felismerje, illetőleg e felismerésnek megfelelően cselekedjen.

A volt élettárs úgy fogalmazott, hogy szerinte a vádlott személyiségéből fakadóan neki egy párkapcsolatban lételeme volt a harc, illetve, hogy a másik fél fölé kerekedjen. Fizikai agresszió nem történt közöttük, de ahogy a volt élettárs mesélte, hangulatingadozás és indulatkezelési problémák, valamint kényszeres viselkedés is jellemezte a vádlottat együttélésük idején. – Gyorsan felkapta a vizet, becsapott egy ajtót, hirtelen volt sokszor – mondta a volt élettárs.

A volt katonai ügyész egy korábbi tárgalás előtt a törvényszék folyosóján (Fotó: MW-Délmagyar/Török János)

A katonai ügyész korábban pszichiátriai kezelés alatt állt, gyógyszereket is kellett szednie. A felesége szintén járt pszichiáterhez.

A gyilkosság után a férfi bezárta az ajtót, kiment a gyermekhez a nappaliba, majd tanúk szerint reggel a kutyát is elvitte sétálni. Később édesanyjához vitte a gyermeket, és ezt követően feladta magát a rendőrségen. A boncolás során nem találtak a nő testén védekezésre utaló sérüléseket. Az ügyészség szerint mindez arra utal, hogy alvás közben érte a támadás a nőt.

A bíróság első fokon bűnösnek találta a vádlottat, aki a védekezésre képtelen felesége életét oltotta ki. A bíró az emberölés bűntettéért 14 év fogházbüntetést szabott ki, emellett 10 évre eltiltotta a vádlottat a közügyek gyakorlásától is. Az ítélet azonban nem emelkedett jogerőre: mind az ügyész, mind a védelem fellebbezett, így az ügy a másodfokon folytatódik tovább.

Forrás: PS/Délmagyar

Kiemelt kép:

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.