Nyugatra menekülő orvosok tömegei és a lerabolt egészségügy miatt haldokló magyarok milliói (!) – ez lehetne a DK-s László Imre ma délben tartott online sajtótájékoztatójának rövid összegzése. Vagyis visszatért szabadságáról a szokásos egészségügyi álhírgyártást folytatni Újbuda DK-s polgármestere. Miután kimagyarázta, hogy Hitler tulajdonképpen nagy politikus volt, visszatért és elmagyarázta, hogy valójában az Orbán-kormány nem tud válságot kezelni, a DK – élén az e téren rendkívül szakavatott Gyurcsány Ferenccel – pedig ezt nem hagyja. Hitler méltatása ezúttal elmaradt.
Legalábbis árulkodó a DK-val kapcsolatban, hogy milyen jól ismerik az uniós statisztikákat szinte minden téren, és mennyire tartózkodnak a magyar adatok számszerű ismertetésétől. Ennek láthattuk egy újabb példáját László Imre vasárnap délben tartott online sajtótájékoztatóján is, ahol haldokló magyarok millióival és nyugatra menekülő egészségügyi dolgozókkal ismertette meg az érdeklődőket az orvosok védőszentjének újbudai csinovnyikja. A számok pontos ismertetése ugyanis odáig sikerült részletesen, hogy elmondta: az unióban 1,5 millió, egészségügyi gondozást igénylő, elhunyt betegből 1 millió menthető lenne. Erre igazán nem lehet büszke az ellenzéki mítoszok alapján a Magyarországról elmenekült orvosok hátára épült nyugati orvostudomány. Hozzátette azonban, hogy hazánkban még ennél is rosszabb a helyzet, azt viszont már nem sikerült megmondani – a rendkívül pontos adatok birtokában –, hogy pontosan mennyivel. Sőt, végül csak az derült ki, hogy igazából bárhol jobb, mint itthon, és kis túlzással vágyakozva nézhetjük a Burkina Faso-i egészségügy hátát. És igen, László Imre valóban képes volt nevetés – vagy egy apró félmosoly – nélkül állítani, hogy nem a 2010 előtti időszakról beszél, amikor lepusztult egészségügyről, menekülő orvosokról és haldokló magyarok millióiról (!) beszél.
Merthogy szerinte az Orbán-kormány szégyene a lepusztult egészségügy, a külföldre menekülő orvosok tömege, mivel a kabinet “nem szégyelli” stadionra és vasútra költeni a pénzt. Persze a 2010 előtti egészségpolitika vívmányait a vizitdíjtól kezdve a valóban nyugatra üldözött orvosokig nem ismertette Gyurcsány helytartója; jobbnak látta nem forszírozni főnöke tevékeny hozzájárulását az egészségügy leépüléséhez megsemmisüléséhez. Helyette, ha eddig nem tudtuk volna, akkor most elmondta: személyesen az Orbán-kormány hibája minden halott, akik egészségügyi ellátást igényelnek, még a koronások is, sőt, főleg ők. Utóbbi abból a logikából jött ki, hogy a DK valami mágikus gyógyerőt tulajdonít a teszteknek, és szerintük ezzel a sajnálatosan elhunytak megmenthetőek lettek volna. Az előbbi csoportba tartozók – vagyis akik a korábbi években hunytak el – azok azért jutottak erre a sorsra, mert állítólag hiányoznak az eszközök. Akkor vajon miért támadta minden eszközzel az ellenzéki média például a lélegeztetőgépek beszerzését is? Esetleg a minél rosszabb “statisztikákban” reménykednek? De az is lehet, hogy most is egy Németh Athina által készített statisztikából származtak az adatok.
Ha viszont mindez ne lenne elég bizonyíték arra, hogy a baloldalt mennyire nem érdekli a magyar egészségügy valós helyzete és a magyar emberek élete, mindenképp érdemes megnézni László Imre sajtótájékoztatóját, ahol a politikus óriási érdeklődéssel vegyes felháborodása közepette annyit foglalkozott a témával, hogy (vélhetően véletlenül) zárásképpen felolvasta előre megírt szövege középső részét papírjai közt matatva. Ismét nem sikerült hitelesen előadni, hogy a baloldalt érdekli a magyar emberek sorsa.
Magyarország egy újabb feketelistán vezet!
Magyarország egy újabb feketelistán vezet! Tíz év kormányzás eredménye, hogy az EU-ban nálunk halnak meg a legtöbben!Oszd meg Dr. László Imre online sajtótájékoztatóját! ????
Gepostet von Demokratikus Koalíció am Sonntag, 16. August 2020
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Facebook
Twitter
YouTube
RSS