A szocialisták végvergődése egyre agresszívabb, eltűnőben vannak a régi daliás, vörös idők, most már csak botrányokkal, üres hőbörgéssel és hergeléssel hívják fel magukra a figyelmet, meg persze egy jó kis ittas vezetéssel… A különösen szimpatikus, dacos munkásőrként pózoló csepeli MSZP-s önkormányzati képviselő, Csaba Péter ugyanis amellett, hogy elképesztő furkó módon nyilvánul meg a fideszes szavazókkal szemben, úgy tűnik, az italt sem veti meg, sőt, ilyen állapotban még volán mögé is ül. Információnk szerint ugyanis Csaba Pétert júliusban ittas vezetés közben igazoltatták a rendőrök, majd a Szigetszentmiklósi Járási Ügyészség augusztus 13-án vádat emelt a Szigetszentmiklósi Járásbíróságon, ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt. Csaba volt az, aki birkaként jellemezte a fideszes szavazókat, és azon viccelődött a Facebookon, hogy arab migránsok erőszakolják meg őket. Lehet, hogy a kannásbor már akkor is közbeszólt, vagy akár egy másik alkalommal, amikor zavaros üzenetet osztott meg arról, hogy sajnálja azokat a fideszeseket, akik félnek az erőszakoló migránsoktól, miközben a bevándorlók mégsem érkeznek meg.
Ez a derék ember nem csupán ittas vezetés miatt került a fókuszba, hiszen tavaly októberben, az önkormányzati választások alatt az ellenzék kampányát sajátos módon segítette. Az MSZP-s politikus ugyanis undorító és dehonesztáló képet osztott meg a Facebookon, amelyen egy birkát erőszakolnak meg éppen arab migránsok, a vidám képaláírás szerint pedig “Budapesten migránsok erőszakoltak meg egy Fideszest!”. Az ehhez hasonló poénokat, úgy látszik, rendkívüli módon kedveli Csaba Péter, hiszen azt is megosztotta a szocialisták egyik büszkesége a közösségi oldalán, amikor egy zavaros szövegben azért sajnálja a fideszeseket, mert féltek ugyan, hogy migránsok érkeznek a lakásukba (!) és megerőszakolják őket, azok mégsem jöttek.
Most pedig információink szerint vádat emeltek ellene ittas állapotban elkövetett járművezetés miatt, ezzel tulajdonképpen teljessé válik a tabló. A PestiSrácok.hu megpróbálta szembesíteni Csaba Pétert az általa elkövetett vétséggel, és azzal, hogy vajon a fenti események tükrében lemond-e önkormányzati képviselői mandátumáról, de nem jártunk sikerrel. Arra is kíváncsiak lettünk volna, hogy az erőszakolós migránsos poénjai még mindig kacajra fakasztják-e őt és szesztestvéreit, de sajnos egyik telefonszámán sem értük el. Vagy foglaltat jelzett a készülék, vagy ki volt kapcsolva, vagy egyszerűen kinyomta a telefont. Pedig vélhetően a csepeliek és minden jó érzésű ember örömmel vette volna, ha maga Csaba Péter önt tiszta vizet a pohárba. Ha tud.
Forrás: csepel.info; Vezető kép: Csaba Péter Facebook-oldala
Facebook
Twitter
YouTube
RSS