Pesti Srácok

Ittas vezetés miatt vádat emeltek a fideszes szavazókat birkázó csepeli szocialista képviselő ellen

Ittas vezetés miatt vádat emeltek a fideszes szavazókat birkázó csepeli szocialista képviselő ellen

A szocialisták végvergődése egyre agresszívabb, eltűnőben vannak a régi daliás, vörös idők, most már csak botrányokkal, üres hőbörgéssel és hergeléssel hívják fel magukra a figyelmet, meg persze egy jó kis ittas vezetéssel... A különösen szimpatikus, dacos munkásőrként pózoló csepeli MSZP-s önkormányzati képviselő, Csaba Péter ugyanis amellett, hogy elképesztő furkó módon nyilvánul meg a fideszes szavazókkal szemben, úgy tűnik, az italt sem veti meg, sőt, ilyen állapotban még volán mögé is ül. Információnk szerint ugyanis Csaba Pétert júliusban ittas vezetés közben igazoltatták a rendőrök, majd a Szigetszentmiklósi Járási Ügyészség augusztus 13-án vádat emelt a Szigetszentmiklósi Járásbíróságon, ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt. Csaba volt az, aki birkaként jellemezte a fideszes szavazókat, és azon viccelődött a Facebookon, hogy arab migránsok erőszakolják meg őket. Lehet, hogy a kannásbor már akkor is közbeszólt, vagy akár egy másik alkalommal, amikor zavaros üzenetet osztott meg arról, hogy sajnálja azokat a fideszeseket, akik félnek az erőszakoló migránsoktól, miközben a bevándorlók mégsem érkeznek meg.

Ez a derék ember nem csupán ittas vezetés miatt került a fókuszba, hiszen tavaly októberben, az önkormányzati választások alatt az ellenzék kampányát sajátos módon segítette. Az MSZP-s politikus ugyanis undorító és dehonesztáló képet osztott meg a Facebookon, amelyen egy birkát erőszakolnak meg éppen arab migránsok, a vidám képaláírás szerint pedig "Budapesten migránsok erőszakoltak meg egy Fideszest!". Az ehhez hasonló poénokat, úgy látszik, rendkívüli módon kedveli Csaba Péter, hiszen azt is megosztotta a szocialisták egyik büszkesége a közösségi oldalán, amikor egy zavaros szövegben azért sajnálja a fideszeseket, mert féltek ugyan, hogy migránsok érkeznek a lakásukba (!) és megerőszakolják őket, azok mégsem jöttek.

Ízléses szocialista poénkodás. Forrás: csepel.info

Most pedig információink szerint vádat emeltek ellene ittas állapotban elkövetett járművezetés miatt, ezzel tulajdonképpen teljessé válik a tabló. A PestiSrácok.hu megpróbálta szembesíteni Csaba Pétert az általa elkövetett vétséggel, és azzal, hogy vajon a fenti események tükrében lemond-e önkormányzati képviselői mandátumáról, de nem jártunk sikerrel. Arra is kíváncsiak lettünk volna, hogy az erőszakolós migránsos poénjai még mindig kacajra fakasztják-e őt és szesztestvéreit, de sajnos egyik telefonszámán sem értük el. Vagy foglaltat jelzett a készülék, vagy ki volt kapcsolva, vagy egyszerűen kinyomta a telefont. Pedig vélhetően a csepeliek és minden jó érzésű ember örömmel vette volna, ha maga Csaba Péter önt tiszta vizet a pohárba. Ha tud.

PestiSracok facebook image

Forrás: csepel.info; Vezető kép: Csaba Péter Facebook-oldala

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.