Büntetőfeljelentést készül tenni Kiss Dénes, a Marosvásárhelyi Rádió szerkesztője hamis vád, jó hírnév megsértése, valamint a hatóságok megtévesztése bűncselekményekért az őt zaklatással vádoló, hírhedten magyarfóbiás “oknyomozó” újságíró, Parászka Boróka ellen. A vita már közel 5 hónapja húzódik a felek közt egy állítólagos szerkesztőségi zaklatás miatt, ugyanakkor a magát áldozati színben feltüntető Parászka a hatóságok helyett a nyilvánossághoz fordult, agresszív lejárató kampányt folytatva kollégája ellen. A háttérben ugyanakkor ennél valószínűleg mélyebb ellentét áll a határon túli magyarság hangjaként ismert Kiss és a nyíltan románpárti Parászka közt, aki oknyomozói tevékenysége során közismert módon mindent megtett az elmúlt években a kollektív magyarság lejáratásáért Romániában. Nem ritkán hasonló lejárató kampányokkal, mint amilyet most Kiss ellen folytat.
Egy szerkesztőségi nézeteltérésből kerekedett a magyar metoo-történelem egyik legfurcsább ügye, ahol a “sértett” inkább a Facebookon “perel“, míg a “vádlott” igyekszik tanúkat állítani, valamint hivatalos útra terelni az ügyet. A Parászka Boróka-Kiss Dénes-ügy kiválóan mutatja be az “igazságszolgáltatás szép új világát”, ahol – szemben a józan ésszel és az írott törvényekkel – a vádlott bűnös, egészen az ellenkező bizonyításáig. És kicsit azután is.
Nem új keletű vita
A történet még áprilisban kezdődött, amikor Kiss Dénes és a hírhedt függetlenobjektív oknyomozó, Parászka Boróka – aki legutóbb azzal hívta fel magára a “szakma” figyelmét, hogy a székely autonómia ügyét igyekezett lejáratni – összeszólalkoztak a Marosvásárhelyi Rádió folyosóján. A vita látszólagos alapja egy egyszerű stúdiófoglalási nézeteltérés volt, ami végül kiabálássá, sőt csapkodássá fajult, a szemtanúk beszámolói szerint elsősorban Parászka részéről. Az Átlátszó romániai kiadása azonban úgy tudja, a vita mélyebbre nyúlik a felek között. Kissről ugyanis közismert, hogy szimpatizál az Adják vissza a rádiónkat. A Marosvásárhelyi Rádió a MI rádiónk Facebook-oldalon folyó kampánnyal, melynek vezéralakja egy bizonyos Ferencz Zsombor magánszemély. Ez az oldal rendszeresen követeli, hogy távolítsák el a rádióból a liberális, magyargyűlölő Parászka Borókát, illetve felettesét, Szász Attila főszerkesztő-helyettest, mivel nekik köszönhetően
a Marosvásárhelyi Rádió az a hely, ahol Orbán Viktort zsarnoknak, Magyarországot pedig diktatúrának lehet nevezni.
Parászka munkásságát ugyanakkor nem kell bemutatni: Parászka rendszeresen kritizálja a magyar jogállamot Bezzegromániából, legutóbb pedig a nemzeti régiók védelmében indult polgári kezdeményezés ügyében sikerült magáévá tennie a gyurcsányi álláspontot. Az viszont nem volt elég, hogy nyíltan elhatárolódott a kezdeményezéstől: jó függetlenobjektívként még el is dicsekedett azzal, hogy nem támogatta a kezdeményezést, sőt az őt “megillető” morális felsőbbrendűségét fitogtatva világosította fel tévedésükről azokat az eltévedt, mucsai magyarkodókat, akik alá merték írni a kezdeményezést.
A vád: bántalmazás és zaklatás
A konfliktus tehát adott volt a felek között, Parászka pedig a szóváltás után azonnal lépett. Természetesen nem úgy, ahogy egy munkahelyi bántalmazás során szokás. A hatóságok helyett ugyanis a Facebook népéhez fordult, ahol elsírta: a gonosz magyarkodók, rendkívül fontos munkássága miatt fizikailag(!) bántalmazták a szerkesztőségben. Sőt, még szexuálisan is zaklatták. Ezután egy rendkívül professzionális lejárató kampányba kezdett Kiss ellen, akinek a nevét – elkerülendő a rágalmazási pert – egyszer sem írta le nyíltan. Ugyanakkor félreérthetetlen pontossággal írta körül “zaklatóját“. A “vádhoz“– az eset után 10(!) nappal – képet is csatolt, amin egy friss véraláfutásos sérülés látszik.
Van ez a sorozat, hogy a nők posztoljanak képet magukról, hadd lehessen látni, milyen sokféle a női széspég(?). Hosszas…
Közzétette: Parászka Boróka – 2020. április 18., szombat
Ellene fordította a sajtó “egy részét”
Csakhogy hatósági eljárás 5 hónap elteltével sem indult Kiss ellen. Épp ellenkezőleg, a szerkesztő maga szorgalmazta, hogy tereljék az ügyet jogi útra, valamint tanúkat is felvonultatott az ügyben. Legutóbbi Facebook-bejegyzésében pedig arról ír, bár a rágalmazási per 2200 eurós költségét nem tudja kifizetni, a számára felajánlott adományokat pedig elutasította, büntetőfeljelentést fog tenni Parászka ellen hamis nyilatkozat-vád, a hatóságok megtévesztése miatt.
Más városbeli, a helyi magyar politikai befolyástól távol eső, román ügyvédi irodával felkészültünk arra, hogy bűnügyi pert indítunk Parászka Boróka ellen hamis nyilatkozat-vád, a hatóságok megvezetése bűncselekményért. Közben kiderült, hogy semmiféle hivatalos gyanúsításban, vádolásban nem szerepel a nevem, mint ahogy terjesztette, hiszen ő is tudta, hogy a rendőrségi – ügyészségi-nyomozószervi vizsgálat a tanúk kihallgatásával őellene fordulna
– írja közösségi oldalán Kiss. Arról beszámolt, hogy törvényes eljárás helyett a Facebook nyilvánossága előtt, áldozati szerepkörben tetszelegve, személye elleni lejáratásba kezdett Parászka, aki megvezette és ellene fordította a magyar sajtó egy bizonyos részét, valamint támadásoknak tette ki családját.
Nem én vagyok az első, és sajnos nem az utolsó. Nevemet ravaszul kiadta privátban számos kulturális személyiségnek, haveri sajtónak, több esetben ellehetetlenítve munkámat
– fogalmaz bejegyzésében a szerkesztő. Hozzátette, ugyanakkor vigyázott arra, a rágalmazási pert elkerülendő, hogy a nagy nyilvánosság előtt név nélkül, de egyértelmű utalásokkal járassa le. Kiss posztjában arról is ír, hogy szemtanúk vallomásával tudja bizonyítani, Parászka nem a szerkesztőségben szerezte sérüléseit. Véleménye szerint ez csak egy újabb lejáratási akció, igazát pedig akár a bíróság előtt is bizonyítja.
Kényszerű közlemény a Parászka Boróka ügybenMajdnem mindenki azt kérdi tőlem, hol tart a Parászka Boróka ügy. 5 hónap…
Közzétette: Kiss Dénes – 2020. szeptember 7., hétfő
Forrás: Magyar Nemzet, Átlátszó/Facebook/PS; Fotó: marosvásárhelyi rádió
Facebook
Twitter
YouTube
RSS