Azért örömmel kell eltöltsön bennünket az a tény, hogy egy nácit még kommunista és liberális támogatással sem sikerült ma bejuttatnia az európai baloldali demokratáknak a magyar Országgyűlésbe. Pedig nagyon igyekeztek. Apait, anyait beleadtak, lementek a nép közé, kampányoltak. Kedvesen mosolyogtak mindenkire. A magyar baloldal, minden liberális igazán büszke lehet magára.
A magyar demokrácia történetének igazán szép pillanata volt ez, ahogy zsidó és cigány egyként szorított egy jó útra tért szimpatikus, korpulens szélsőjobboldali, csődbe ment vállalkozó sikeres újrakezdéséért. Hiszen megígérték, hogy megjavul, nem lesz pogrom csak segély doszta. Pedig megnéztem volna, ahogy bemutatják Brüsszelben, és kedvesen mosolyognak rá, mint a magyar demokratikus, antifasiszta erők összefogásának jelképére. Micsoda színt vihetett volna az országgyűlés életébe, a sokat látott falakban felrémlett volna Istóczky Győző emléke, akit szintén az esze, a kedvessége és egyéb pozitív emberi tulajdonságai miatt szeretett meg az értő közönség.
Ennek a választásnak nem volt komoly politikai jelentősége, csak előrejelzésként volt lényeges, hiszen képet lehetett kapni arról, hogy az ellenzéki összefogás működik-e akkor, ha az összes ellenzéki párt összes erőforrása egy helyben közszeretetnek örvendő jobbikos mögé áll be, és az összes pártelnök lelátogat a jobbat érdemlő borsodiakhoz. Hát nem jött össze.
Hangulatjavító intézkedésként mindenkinek javaslom, hogy képzelje maga elé Jakab Pétert ezekben a pillanatokban és legközelebb az Országgyűlésben. Petinek most hirtelen komoly gondjai támadnak, hiszen az ázsiója Ferinél látványosan alászállt. Ráadásul meg kell mondania mindenkinek, akinek bejutó helyet ígért a közös listán, hogy sajnos a Fidesz és személyesen Orbán Viktor ármánykodása következtében csak egy helyet kapnak és az értelemszerűen az ő értékes személyéé.
Feri is csak félig boldog, a Jobbikkal már szinte egyáltalán nem kell számolnia, de a rohadt fasiszta párt rohadt egykori fasiszta szavazói otthon maradtak vagy a rohadt Fideszre voksoltak. Az a rohadt Fidesz talán még sosem szerepelt ilyen jól arrafelé. Feriről pontosan tudjuk, hogy most mivel tölti az estét, de elképzelhetjük a baloldali értelmiség tudathasadásos éjszakáját is. Egyrészt nagyon örülnek, hogy a nyilasokra nem vevők a magyar szavazók, másrészt felháborítja őket, hogy a választók a Fideszre, vagyis a fasisztákra szavaztak. Végül is nem sikerült elszipkázni a szélsőjobbos szavazókat a Fidesztől pedig ők igazán nyitottak voltak, még egy szélsőjobbos jelöltet is ráindítottak a Fidesz jelöltjére. Persze a Fidesz a hibás, képesek voltak egy kedves fiatal nőt elindítani, aki még annak is látszik. Nincs ezeknek semmi gátlásuk.
Karácsony Gergely, tudják, a KariGeri lapíthat majd a legjobban. A nagy humanista-biciklista az arcát adta a nácihoz, mert a budapesti antiszemitizmusban közvetlenül érintett szavazók már nincsenek annyian, hogy egy náci ne férjen bele a „szabad város” vezetőjének portfóliójába. Az MSZP-nek, az LMP-nek, a Párbeszédnek meg már mindegy. Az megvan, hogy a fideszes jelölt 50 százalék fölé ment? Azt megmondhatná egyszer végre a prímszámok szakértőjének, meg a többi okosnak, hogy ebben választási rendszerben nem lehet legyőzni azt, aki 50 százalék fölött szerez? Illetve le lehet, ha ügyesen privatizálják a szavazatszámlálást. De ez majd csak az Európai Birodalomban lesz aktuális, hogy a liberális pártok aktivistái számolják a szavazatokat. Az orcájukból és a reakcióikból pedig nyilvánvaló, hogy ezek megint azt hitték, hogy nyerni fognak.
Az ellenzék valóságérzékelése lemérhető a következő 444.hu-s címből:
Fekete-Győr: Többször volt már itt láncszavazás vagy buszoztatás, de az én jelenlétem elrettentő hatású lehet
Erkölcsi értéke pedig Petri Ádám Facebook-posztjából:
A szélbaltól széljobbig érő koalíció jelöltje vesztett. A jelölt Budapesten szalonzsidózásáról vált hírhedtté, ám ennél sokkal súlyosabb az őt jelölő pártok masszív cigányozása helyben. Számos egymástól független forrás mesélte, hogy az ellenzéki képviselőjelölt helyi párttámogatóinak ajtótól ajtóig érő kampányukban egy mondanivalójuk volt: nézz rá a Fidesz jelöltjére, ez a kislány cigány, ne szavazz rá.
Sose felejtsük le, a nácik, nyilasok, kommunisták, liberálisok csak addig nevetségesek és szánalmasak, amíg nem jutnak hatalomra. Választáson is meg lehet verni őket, ahogy ezt szoktuk, de mindenre képesek. Ez a nap se ünnep, csak alig kétezerrel több értelmes ember akadt Szerencsen és környékén, aki a működő országra szavazott és nem a moslék-koalícióra. Jó lenne már egy olyan választás, amikor nem kell izgulni.
Vezető kép: Facebook
Facebook
Twitter
YouTube
RSS