Közpénzszóró, a fővárosnak és a fővárosi önkormányzat tulajdonában álló Budapesti Városüzemeltetési Holding Zrt.-nek (BVH) jelentős anyagi kárt okozó Walter Katalint, Bajnai Gordon korábbi kabinetfőnökét nevezte ki a nehéz helyzetben lévő BKK élére Karácsony Gergely főpolgármester január elsejétől. A liberális főpolgármester döntése és Walter kinevezése azért is kérdéses, mert Karácsony Gergely ezek szerint szemet húny, sőt újabb zsíros állással és pozícióval díjazza Budapest forrásainak hanyag kezelését. A PestiSrácok.hu ugyanis megtudta, Walter Katalin, a Budapesti Városüzemeltetési Holding Zrt. vezérigazgatójaként legalább 11 millió 300 ezer forintos kárt okozott a budapestieknek és a fővárosi cégnek egy közbeszerzési eljárással, és azzal, hogy a könyvvizsgálói szerződés meghosszabbítása, így a szerződés szerinti díj megtartása helyett ugyanazzal a céggel, de 11,3 millióval drágábban kötött kontraktust a könyvvizsgálat elvégzésére. A korrupciógyanús ügyre elsőként a PestiTV Pesti galeri című műsora hívta fel a figyelmet, amelynek most a PestiSrácok.hu is utánament. Portálunk a Walter Katalin által aláírt döntést és a könyvvizsgálati szolgáltatások beszerzését tárgyaló BVH igazgatótanácsi ülés leiratát is megszerezte, ahol Walter Katalin elismerte, tudott arról, hogy a közbeszerzés kiírása miatt drágább lesz a szolgáltatás. Karácsony Gergely hiába ígérte, hogy átláthatóbbá, korrupciómentessé teszi Budapestet, irányítása alatt a főváros tele van gyanús ügyekkel, a korrupció kivizsgálása helyett pedig még jutalmazza is a közpénzszórást.
Előléptetéssel, BKK-vezéri állással jutalmazza Karácsony Gergely a közpénzszórást, a fővárosi önkormányzat tulajdonában álló Budapesti Városüzemeltetési Holding Zrt. vagyonának hanyag, de legalábbis felelőtlennek tűnő kezelését. Ezt a következtetést és tanulságot vonhatjuk le, miután a PestiSrácok.hu górcső alá vette a PestiTV Pesti galeri című adásában taglalt felháborító fővárosi ügyet. Szarvas Szilveszter, Szabó Gergely, Dezse Balázs és Szalai Szilárd a Pesti galeri november 11-i adásában arról beszéltek, hogy Bajnai Gordon korábbi kabinetfőnöke, Walter Katalin 11,3 millió forintos kárt okozott a fővárosnak és az általa igazgatott BVH-nak azzal, hogy a könyvvizsgálói szerződés meghosszabbítása helyett közbeszerzést írt ki könyvvizsgálati szolgáltatások beszerzésére, amelyet ugyanazon munkáért ugyanazon cég nyert el, de drágábban, mint amennyiért a tender előtt dolgozott.
Az ügy előzménye, hogy a BVH 2020. június 30-ig a BDO Kft.-vel állt szerződésben könyvvizsgálat elvégzésére, a kontraktus pedig lehetőséget adott arra, hogy a holding a szerződést változatlan feltételekkel, drágulás nélkül 2021. június 30-ig meghosszabbítsa egy egyoldalú nyilatkozattal. A BDO Kft. idén júniusáig 19 millió 150 ezer forintért végezte a könyvvizsgálati alaptevékenységet a BVH tagvállalatainál. Walter Katalin, a holding vezérigazgatója ugyanakkor nem hosszabbította meg a szerződést, az opciót nem hívta le, hanem közbeszerzést írt ki, amelyet a korábbi szerződött partner, a BDO Kft. nyert meg, de ugyanazt a tevékenységet, amelyet 2020-ig 19 millió 150 ezer forintért végzett, a tender eredményeként már 30 millió 450 ezer forintért hajt végre. Több mint 11 millió forinttal többért, mint amennyiért a korábbi, érvényes szerződésével végzett volna. Ugyanaz a cég, ugyanaz a feladat, mégis 11 millió 300 ezer forinttal magasabb szolgáltatási díj.
A PestiSrácok.hu úgy tudja, Walter Katalin a korábbinál jóval drágább, mintegy 180 millió forintos keretösszeggel pályáztatta meg a feladatot, de a tenderen a korábbi cég nyert, 60 százalékkal drágább ajánlattal.
Kovács Péter, a XVI. kerület fideszes polgármestere a fővárosi közgyűlés ülésén egyenesen úgy fogalmazott, a terv az lehetett, hogy a továbbiakban ne a BDO Kft., hanem egy külföldi érdekeltségben lévő cég kapja meg a könyvvizsgálati jogot, ráadásul dupla áron. „A három beérkező érvényes ajánlat közül az egyik éppen a becsült értéknek megfelelő, 180 milliós ajánlatot tett. De hiba csúszott a számításba, s az eddigi könyvvizsgáló is beadott egy ajánlatot, ráadásul egy olcsóbbat, mint a külföldi” – hangsúlyozta Kovács Péter.
Walter Katalin döntése és közpénzszórása azért is pikáns, mert Karácsony Gergely főpolgármester idén szeptemberben jelentette be az ATV-ben, hogy Korrupciós Ügyeket Vizsgáló Bizottságot hív életre, amelynek az állítólagos korrupciós ügyeket kell kivizsgálnia. Vajon Karácsony Gergely most miért nem teszi meg a szükséges jogi lépéseket a bizottsága felé? A testület miért nem vizsgálja ki a a fővárosi vagyonkezelő holding drága döntését, amikor éppen az orruk előtt viszik ki a pénzt az állítólag szorult helyzetben lévő főváros kasszájából?
Portálunk a Walter Katalin által aláírt döntést és a könyvvizsgálati szolgáltatások beszerzését tárgyaló BVH igazgatótanácsi ülés leiratát is megszerezte, ahol Walter Katalin elismerte, tudott arról, hogy a közbeszerzés kiírása miatt drágább lesz a szolgáltatás.
Walter a szeptember 30-i igazgatótanácsi ülésen kérdésre válaszolva azt mondta, a szerződéses opció elvetése előtt is felmerült, hogy a BDO Magyarország Könyvvizsgáló Kft. magasabb ajánlatot tehet és ezzel elnyerheti a közbeszerzést és a szolgáltatást. Walter Katalin az ülésen Budaházy Gábor kérdésére beismerte, vállalatcsoport szinten többletköltséget okoz a döntése. Igaz, Walter nem 10 milliós, hanem 8 milliós nagyságrendről beszélt, de a drágább szolgáltatást, ezzel a pénzvesztést elismerte. “2020-ra vetítve nagyságrendileg 8 millió forint összegű többletköltséget okoz a korábbi szerződés opciójának le nem hívása” – mondta Walter Katalin Budaházy Gábornak. Hozzátette azt is, szembesült az eredménnyel, sajnálja, de korábban senki nem adta neki azt a tanácsot, hogy amennyiben opciót tartalmaz a szerződés, úgy azt érvényesíteni kell… Ezek után az igazgatótanács hanyag eleganciával lépett túl a történeten, megállapítva, a hibát mindenki elismerte, ennek következményei pedig a vállalatvezetésre vannak bízva.
A 11,3 milliós pénzkidobás után külön vérlázító, hogy Walter Katalint a BKK élére delegálta Karácsony Gergely főpolgármester. Azt a Waltert, akinek előélete is árulkodó, miután számos nemzetközi nagyvállalat érdekeit képviselte munkái során. Walter úgy lett a BVH vezérigazgatója, hogy korábban a McKinsey and Company tanácsadó cégnél dolgozott Frankfurtban és Budapesten, majd az Erste Bank és a Citibank lakossági üzletágának integrációját menedzselte és az Allianz közép-kelet-európai vezetőjeként 11 ország értékesítési tevékenységét irányította. Walter Katalin a politikából is ismert, hiszen alapítója volt annak a Haza és Haladás Egyesületnek, amelyet Bajnai Gordon vezetett. Walter és Bajnai munkakapcsolatát a korábbi miniszterelnök 2013-tól kabinetfőnöki pozícióval koronázta meg. A BVH vezérigazgatója, a BKK új főnöke tavaly szeptemberben Soros magánegyetemének, a CEU-nak a felkérését is elfogadta, Walter vezette ugyanis a CEU Bécsbe költözését, hogy aztán Karácsony Gergely hívására a fővárosi városüzemeltetési holding élén találja magát.
Vezető kép: Karácsony Gergely, Walter Katalin és Draskovics Tibor. Forrás: Facebook.com
Facebook
Twitter
YouTube
RSS