„Azt tanácsolom minden roma fiatalnak, tegyen az életért, a vágyaiért, az elveiért, és akkor sosem lesz kérdés a származása” (Exkluzív interjú Kótai Mihállyal)

Kótai Mihály nemcsak egy fantasztikus sportember, de egy végtelenül szimpatikus bajnok is. A WBF/IBO szervezetek egykori nagyváltósúlyú világbajnoka éppen húsz esztendeje debütált a profi ökölvívás világában. A Kótai Mihállyal készült exkluzív interjúból fény derül arra, hogy miért is választotta az ökölvívást, milyen érzés két tündéri balerina édesapjának lenni, valamint kendőzetlenül beszélgetünk a cigánysággal kapcsolatos kérdésekről is.

Kicsit bizonytalanul kezdtem el püfölni a klaviatúrát, amikor elkezdtem megírni Kótai Misiről a kis dolgozatomat. Nagyon mély és régi barátomnak tartom, rengeteg mindent megéltünk együtt. Ilyenkor bevallom, elég nehéz dolgom van, sokszor egy kevéssé közeli interjúalannyal beszélgetni sokkal hálásabb feladat. Úgyhogy úgy döntöttem, hogy ami eszembe jut róla, azt elkezdem megosztani önökkel. Elsőként azt, hogy ő teljesen ugyanaz az ember, akit megismerhettünk annak idején a tévében. Őszinte, mosolygós, közvetlen, semmi manír, még a sokszor erőltetettnek tűnő nevetése sem az. Ő ettől olyan, amilyen.

Ahogy izgalmassá és nézetté vált Kokónak és Madárnak köszönhetően a profi ökölvívás Magyarországon, mi több, a nézettség mellé komoly sporteredményeket is produkáltak, a Sport TV beindította a Polish Boxing Promotion-nel a maga kis bizniszét, amelynek Kótai volt a legismertebb bunyósa. Remek közvetítések voltak ezek, de amikor a Willam Gare elleni WBC nemzetközi bajnoki ütközetet követően egyre népszerűbb lett, főként őszinte stílusa miatt, szemet vetett rá az RTL Klub. Nem vitás, a profi boksz üzlet (is), így a nagyobb tévécsatorna jobb ajánlatokkal és jövőképpel rendelkezett, a rakamazi bombázó pedig átigazolt. Az akkori Box Klub adások hamar meghozták a kellő népszerűséget és több világbajnoki ütközeten keresztül izgulhattuk végig az ökölvívó körökben a „Tornádó” becenevet viselő harcos mérkőzéseit.

Jómagam fiatal, tettrekész küzdősport-újságíróként ismerkedtem meg Misivel, akivel később rengeteg közös tréningen vettünk részt, mi több, az utolsó meccsemen ő állt a ringsarkamban, mint edző, viszont cserébe ugyanezt visszaadtam neki, amikor Hranek Sanyival vívott bemutató bunyót. Amikor Misi még aktív világbajnok volt, sőt, már előtte is hatalmas érdeklődést kapott a sajtótól, de nem sok újságírót engedett be az edzéseire, egy idő után már csak én mehettem be. Emlékszem, amikor Tatán hárman voltunk két és fél órán keresztül este a bokszteremben: Öcsi bácsi, Misi és én. Felejthetetlen pillanatok voltak ezek.

Bevallom, még a fényképezőgépemre is piszkosul haragudtam, ha hangosabban kattant, mint ahogy kellett volna, annyira tiszteltem azt a privát és erősen szakmai atmoszférát, amibe beengedett. Láttam az életének egy részét (szerintem jó nagy rész volt ez) és karrierjének teljes képét, sőt, egy mérkőzés erejéig még promótálhattam is. Szóval bizonyára Önök is érzik: mély és régi cimboraság a mienk.

A Politikai Hobbista című műsorunkban voltam Jeszinél, amikor Forgács István romaügyi szakértő volt a vendégünk. A cigányságról volt szó a műsorban, szóba került az integráció és érintettünk olyan kérdéseket, hogy miként lehetne komolyabb eredményeket elérni például az iskolázottság szintjén. Rengeteg érdekes dolgot ecsetelgettünk akkor, és egyszercsak ott, adás közben bevillant a Misi. Elkezdtem gondolkodni azon, hogy húsz éve vagyunk barátok, de soha a büdös életben nem volt szó kettőnk között erről a témáról. Tudtam, hogy Rakamazről jött a Vasasba, ahol padlószőnyeg helyett még padló is alig volt a házukban, de pár gyerekkori emlék felelevenítésén kívül – amire egyébként boldogan emlékezett mindig vissza – soha nem volt szó a romaságról, az ebből fakadó előnyökről vagy inkább hátrányokról. Eltűnődtem ezen és ekkor döntöttem el, hogy mindenképpen készíteni fogok a PS számára egy interjút Kótai Mihály ökölvívó világbajnokkal, aki jelenleg a Ferencváros ökölvívó szakosztályának elnöke.

Kótai Mihály bokszoló. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Húsz esztendővel ezelőtt vívtad az első két meccsedet, egészen pontosan 2000 októberében és decemberében. Két évtized távlatából, hogyan emlékszel vissza ezekre az időkre?

Pfuuu, ezt most nem biztos, hogy le kéne írni, mert a mostani párom is olvassa a cikket, de egy héttel az esküvőm után volt az első mérkőzésem. Nagyon kemény volt. Mindegy, nem tartott sokáig. Mármint a meccs. (nevet)

Mi volt az oka annak, hogy 2000-ben eldöntötted: profi bokszoló leszel?

Egyértelműen az abban az évben megrendezett Európa-bajnokság. Nem bírtam megemészteni, hogy nagy bokszolókat sikerült legyőznöm azon a versenyen és az ukrán ellen a döntőbe jutásért lepontoztak, pedig nagyon megvertem a srácot. Az egész Eb-n remek formában voltam! Oleg Szaitovot kiütöttem, aki a sportág egyik legnagyobb alakja még most is, hiszen három olimpián indult, abból kettőt megnyert, a harmadikon pedig bronzérmes lett. Legyőztem utána a francia Hussein Bayrant, aki később profi világbajnok lett. Itthon pedig szintén erős volt a súlycsoportom, mivel Kovács „Vipera” Attila ellen kellett kivívnom a válogatott szereplést. Szóval miután itthon sem volt egyszerű, kint meg két remek ökölvívót sikerült legyőzni, nagyon el voltam keseredve, hogy hiába vertem agyba-főbe az ukránt (is) az Eb-n, ő jutott a döntőbe, ráadásul a piszok nehéz kvalifikációs rendszer miatt az olimpia sem jött össze, így könnyen jött a döntés, hogy profi leszek.

Mennyit segített neked amatőr korszakodban, hogy itthon is volt riválisod?

Sokat segített ez a dolog. Attilával már ’99-ben döntőztünk a magyar bajnokságban, és később egy Bocskai-emlékversenyen is találkoztunk a fináléban. Nem titkolom, életem legjobb meccsei közé sorolom ezeket. Nagyon kemény csaták voltak. Igaz, fájdalmas ütései vannak, de jó emlékeim vannak ezekről a mérkőzésekről. Attila nagyon kemény volt. Volt, hogy olyan balhorgot bevertem neki, amitől más már lement volna, ő meg jött tovább.

Tudom, hogy súlyemeléssel kezdted az aktív sportot – mikor döntötted el, hogy bokszoló szeretnél lenni?

15 éves koromtól már csakis az járt a fejemben, hogy profi ökölvívó világbajnok szeretnék lenni. Annak idején az MTV-ben volt az ÁSZ című műsor, még ott is lenyilatkoztam ezt, mivel én voltam Tokaj Ásza, ezért megtehettem ezt. De ekkor még Rakamazon, a kis garázsunkban edzettem.

Mennyire szoktál amúgy visszagondolni a múltra vagy például Rakamazra?

Van kapcsolatom a mai napig Rakamazzal. Tudod, ismerni kell a múltunkat ahhoz, hogy legyen jövőnk. Én legalábbis ezt vallom. Manapság a gyerekeimnek szoktam mesélni a gyerekkoromról, hogy milyen életünk volt ott és akkor. De bennem, hidd el, továbbra is jó érzése vannak, így gondolok erre az időszakra, hiába voltak rossz pillanatai. Persze ez egy teljesen más gyerekkor volt, mint például most a lányaimé, de szerettem, nekem akkor ez tökéletesnek tűnt. Annak ellenére, hogy nekem nincsen anyukám, a nagymamám nevelt fel. Kacifántos út vezetett Budapestre, de ez formált azzá, aki vagyok. Ugyanolyan jó érzéssel gondolok a gyerekkoromra, mint az aktív pályafutásomra, úgyhogy rendben van ez így. Jó és vidám életet éltem, és élek most is.

Ugye napjainkban a Fradi elnökeként tevékenykedsz. Mennyire nehéz vagy vidám munka ez számodra?

Most egy olyan időszakot élünk az ökölvívásban, amikor nagyon kell koncentrálni ahhoz, hogy jó utánpótlást neveljünk, akikből később komoly bokszolók lesznek. Az a cél, hogy újra féljenek a magyar bunyósoktól. Megpróbáljuk sajátos módon ránevelni a gyerekeket az ökölvívásra. Remélem, sikeresek leszünk benne. Majd egy másik alkalommal nagyon szívesen mesélek róla.

Azt javaslom, hogy ezt ne szalasszuk el a mostani beszélgetésben sem, de a bevezetőben már említettem az olvasóknak a történetet, ami miatt megkértelek erre az interjúra. A PestiTV Politikai Hobbista műsorában elhangzottakra gondolok. Térjünk rá egy kicsit erre. Mi a hosszú évek alatt sosem beszéltünk erről a kérdésről egymás között, nem volt téma, élted az életedet, de ez a téma főszerepben sosem volt. Hogy csináltad ezt? Néha magam sem értem, hogyan kerülhetett el téged ennyire ez a kérdés. Valahol egy csodálatos dolognak tartom ezt, így érzem rendjén, de mégis kevés a példa erre.

Nagyon örülök ennek a kérdésnek és örülök, hogy beszélünk róla. Sokszor kérdezik tőlem is, hogyan csináltam, mondjam el, meséljek róla. És akkor most beszélek is neked egy kisfiúról, aki otthon, a kertben hol kapál, hol pedig ásózik, és amikor elmegy egy repülőgép a feje felett, elkezdi átélni, beképzelni, hogy milyen ott ülni. Álmodozó srác voltam, de dolgos. Aztán eljött egy nap, amikor bementem a könyvtárba és kivettem egy könyvet, hazavittem. Nem olvastam el, de visszavittem időben. Mesék voltak a könyvben, az egyiknek az volt címe: Akik ki akarták merni kanállal a tengert. Amikor vittem vissza a könyvet, kérdezte a könyvtáros néni: na, és ki tudták merni a tengert? Álltam ott pironkodva előtte, tizenkét évesen és nem tudtam megszólalni. Megkérdezte még egyszer: ki tudták merni vagy nem? Nem hazudtam, mondtam neki: nem tudom, és ezzel úgy elszégyelltem magam, hogy nem tudtam mit kezdeni a helyzettel, és onnantól kezdve minden könyvet kiolvastam, amit kivettem.

Rengeteg könyvet elolvastam és vannak nagy kedvenceim: A nyomorultak, Az öreg halász és a tenger. Ezek formálják az embert. Vannak hősök, vannak elveik és tartják magukat hozzá. Manapság ez nem divat. Én úgy gondolom, hogy egy 12 éves fiúnak ezek a hősök kellenek ahhoz, hogy férfivá érjen. Tudni kell kiállni amellett, amiben hiszel. És ez nem származási kérdés, hanem emberi kérdés.

Ha tetteink alapján ítélnek meg, akkor az emberről mondanak véleményt, nem egy népcsoportról. És ez így van rendjén. Én megpróbáltam tenni valamit, letenni a sport és az ökölvívás asztalára azt, ami bennem volt, és emiatt ítélnek meg sokan pozitívnak és szeretnek a mai napig. Én azt tanácsolom minden roma fiatalnak, tegyen az életért, a vágyaiért, az elveiért, és akkor sosem lesz kérdés a származása. Ha pedig nem úgy alakul valami, ahogy elképzeltük, akkor sem kell a származásukra fogni. Ha kikaptam, nem azért kaptam ki, mert roma vagyok, hanem azért, mert valamit nem jól csináltam.

Kótai Mihály a WBC, WBF és az IBO szervezetek öveivel

El tudtad volna érni azokat a sikereket, amiket megéltél, hogyha származási kérdésekkel foglalkozol?

Egészen biztosan nem. Én azzal foglalkoztam, hogy világbajnok legyek és a Floyd Mayweather kesztyűpartnere lehessek, és nem azzal, hogy honnan jöttem és milyen származású vagyok. Az volt a lényege, de a kettőnk kapcsolatának is, hogy: tudtunk valamit, amiről lehetett beszélni! Nem kellett azzal foglalkozni, ki honnan jött és ki roma vagy ki nem. Tudtunk valamit, és ez az ökölvívás volt. Erről beszélgetünk együtt húsz éve már. Amikor régen felhívtál interjúk miatt, mindig a bokszról beszélgettünk.

Igen, ez így van, úgyhogy folytassuk is. Nagyon jó, hogy szóba hoztad Mayweathert, mert vele szerettem volna folytatni. 2002-2003-körül jártál nála kétszer is. Volt, hogy edzés közben összepattantatok és az egész stábja beugrott a ringbe, hogy ne legyen nagyobb gondja senkinek. Azért ez mégiscsak a boksz esszenciája szakmailag, nem?

Igen, abszolút, és ezek az évek életem legjobb szakasza volt. Képzeld el, a fiatalok nem értik, miért csak pár fényképem van erről az edzőtáborról. Őnekik biztos kétszáz közös képük lenne a Mayweatherrel. Hihetetlen, hogy ezzel foglalkoznak, el szoktam mondani nekik: mi akkor nem azzal foglalkoztunk, hogy szelfizgessünk, hanem keményen edzettünk. És nagyon jól éltem meg a vele töltött edzéseket is, meg a meccseket a Mandalay Bay-ben. És később, amikor a környéken bokszoltam, például Puerto Ricóban, az is fantasztikus élmény volt, tízezer ember előtt legyőzni egy hazai versenyzőt. Felemelő pillanatok voltak ezek és máig szívesen emlékszem vissza, és ezeket nagyon nehéz visszaadni.

Melyik volt ezek közül a legnagyobb? Tudom, nehéz kérdés, de csak egyet mondhatsz.

Mindenképp a Kisstadionban megvívott világbajnoki meccs Madárral egy gálán, rengeteg magyar szurkoló előtt.

Van hiányérzeted a karriereddel kapcsolatosan, és egyáltalán hiányzik maga az aktív ökölvívás?

Nincsen bennem hiányérzet, amit elterveztem, azt végrehajtottam. Az aktív ökölvívás pedig azért nem hiányzik, mert rengeteget edzek. Egy dolog hiányzik nagyon abból a korszakból, amit jó lenne újra átélni.

Ez nem más, mint amikor egy nagy meccs után leszálltunk a gépről és sokszor mondták azt nekem a reptéren a szurkolók: Misi, tegnap jó volt magyarnak lenni. Ez az egy dolog hiányzik.

Kótai Mihály bokszoló még mindig rengeteget edz. Bedák Pál, az FTC vezetőedzője próbálja megizzasztani Misit. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ugye te nagyon vagány emberke vagy, és sokszor elgondolkodtam már veled kapcsolatosan azon, hogy mennyire tesz próbára téged az, hogy két csodálatos, vidám és eleven lányod van?

Az én drágáim élik a saját megálmodott életüket és megpróbálom segíteni őket abban, hogy siker kövezze útjukat. Ők balettozni szeretnének és a Krisztával – aki nagyon remélem, most már jövőre végre a feleségem lesz – mindent megadunk nekik, amit csak lehet. Támogatjuk őket abban, hogy komoly balettművészek legyenek.

Végezetül kanyarodjunk vissza a Fradihoz és a napi feladatokhoz. Belekezdtünk abba, hogy új módszerekkel próbáljátok a gyerekeket az ökölvívás környékén tartani. Mit lehet tudni erről a konkrét ökölvívástól kicsit eltérő, ugyanakkor nagyon fontos képzésről?

A gyerekeket 12 éves kortól lehetett bokszedzésre hozni. Nem is volt értelme előbb. Mi ezen változtattunk Bedák Pimpa vezetőedzővel és Krizsa Tímea trénerrel: olyan gyermekedzéseket tartunk, ahol megtanítjuk a srácokat mozogni, jól járni, bukfencezni, és minden olyan dologra, amit később akár az ökölvívásban is hasznosíthatnak. 6-7 éves kortól tartjuk ezeket az edzéseket, és természetesen ritkább rotációban ugyan, de azért kezdjük őket megismertetni az ökölvívással is. Ennek köszönhetően előbb le tudjuk hozni az ökölvívó szakosztályba a srácokat. Nagyon fontos lépés a mozgásfejlesztés, koordináció és megpróbáljuk a mozgáskultúrájukat fejleszteni, mert később a boksz mozgását sokkal jobban és könnyebben fogják megtanulni. Sok idő, türelem, munka és támogatók kellenek ehhez, de keményen dolgozunk és jó úton járunk.