A Médiaháború végjátékánál tartunk: 1997-re az MSZP–SZDSZ-koalíció és a hozzájuk hű média totális győzelmet aratott. Abban az évben az egyetlen jobboldali napilap, az Új Magyarország felszámolta magát. Hornék egyik milliárdosa, Kelemen Iván szépen tönkretette az újságot, és a legfájdalmasabb az volt, hogy jobboldali újságírók rúgtak ki jobboldali kollégákat. „Aki balra állt, az maradt, aki jobbra, az ki lett rúgva.” Stefka István ott volt, és nem felejt. Médiaháború, 29. rész.
Belülről látta a komoly jobboldali hibákat is
Az előző rész utolsó fejezetében arról írtam, hogy az Új Magyarország romjain létrejött a Napi Magyarország 1997. december 16-án. Amire kaptam e-mailben egy levelet az Új Magyarországot felügyelő média egyik vezetőjétől. Nevét azért nem említem, mert nem tudom, hogy hajlandó lenne-e felfedni kilétét. De a levél tanulságos az akkori magyarországi sajtóhelyzetről. Íme a levél egy részlete:
„Kedves István!
Mindig nagy érdeklődéssel olvasom a pestisracok.hu-n az írásaidat, nézem a műsoraidat a Pesti TV-n. Az Új Magyarországról, annak szomorú elmúlásáról közétett írásod kapcsán ragadtam most billentyűt. Igaz, amikor a jobb sorsra érdemes napilap bezárt már nem voltam a közelben, addigra felmondtam… Bizonyos részletekben ellent kell mondanom neked, a kép, akár magáról, Kelemen Ivánról is, sokkal árnyaltabb. Örömmel beszélném meg veled az akkori média helyzetet, talán nem szerénytelenség, ha azt mondom, egyik főszereplője voltam annak az időszaknak, előbb a Pesti Hírlap, majd az Új Magyarország egyik vezetőjeként.
Talán, jól és belülről látva a komoly jobboldali hibákat is.
Kelemen, aki tagadhatatlanul egy stróman volt, zsonglőrködött az olaj pénzekkel, de Horn emberein kívül a másik oldal emberei is gyakran bukkantak fel üres táskákkal és távoztak telivel. Egyébként, érdekességként, a Kelemen média-érához köthető a jobboldalisággal igazán nem vádolható Thurzó Tibor erősen balos hetilapjának, a Respublikának a „sírba eresztése” is. Azért írtam neked, mert azt gondolom, hogy mi, akik a frontvonal azonos felén állunk, legalább mi értsük meg pontosan, mi és miért történt.”
A Hírlap szerint csak „megújult” a lap. Forrás: Arcanum.hu
Jobboldali újságírók rúgtak ki minket
Ha mindent leírhatnék én is! De hát a médiaháború akkori szereplői ma is élnek, látszólag a mi táborunkhoz tartoztak, így nem akarom őket megsérteni őket a teljes igazság kimondásával. Mégis valami nyomja a szívemet, amit el kell mondanom az Új Magyarország utolsó napjairól. Pilhál Gyuri, Apáti Miklós, Megyeri Dávid, Halász Zsuzsa, G. Fehér Péter és még jónéhányan Alexa Károly főszerkesztő kirúgása után, 1997 október elején éreztük a fagyos tél közeledtét, ami bennünket is majd közvetlenül érint. Mint írtam, fokozatosan próbálták a szerkesztőség életét ellehetetleníteni: kikapcsolták a fűtést, a női újságírók közül többen télikabátban dolgoztak, óránként megszakították az áramellátást, ami azzal járt, hogy újra kellett indítani a számítógépeket. Egyszóval sziszifuszi munkával sikerült a lapot egy darabig időre elkészíteni.
Aztán eljött a végzetes nap, október 13-a. Összehívták az újságírókat a Newsroomba, az Új Magyarország központi sajtótermébe. Ott közölték, hogy új vezetéssel folytatja munkáját a lap. Varga Domokos György lett az új megbízott főszerkesztő, aki indoklás nélkül bejelentette, hogy jelentős létszámcsökkentést hajt végre. Mint egykor a kivégzőosztagnál, névsorolvasást tartott. Aki balra állt, az maradt, aki jobbra, az ki lett rúgva.
Elsőként fosztották meg munkájától Szalai Attila megbízott főszerkesztőt, a neves lengyel-szakértőt, aztán sorra következett Pálfy G. István belpolitikai rovatvezető, jómagam, mint rovatvezető-helyettes, Kiss Gy. János újságíró, Megyeri Dávid, Halász Zsuzsa, Dobi Ági és még vagy harmincan. Az MDF egyes politikusainak javára írandó, hogy eljött a tisztogatásra Dobos Krisztina, az egykori oktatási államtitkár-helyettes és Herényi Károly, az MDF szóvivője. Hangosan tiltakoztak a törvénytelen eljárás ellen, de mindhiába.
Kelemen Iván, a Kordax vezetője már megegyezett az új vezetéssel, a főszerkesztő-helyettes Dippold Pál lett.Hogy mire számítottak, azt nem tudom. Mindenesetre a jobboldali újságírók egy kisebbik része kirúgta a jobboldali újságírók nagyobbik részét.
Nem kellett ide a Népszabadság, a Népszava és a többi balliberális újságírók támogatása. Az egyetlen jobboldali napilap felszámolta önmagát. Bár október 15-én folytatódott a lap kiadása, de mindössze egy hónapig kínlódott még. Bedöntése nem volt kérdéses. Sokan megkeseredtek, csalódtak a szakmában és felhagytak vele. Ami nem volt gáláns, hogy a kirúgott újságírók jelentős része nem kapta meg szeptemberi és októberi fizetését. Sárosi Laci – egykori mezőgazdasági államtitkár –, aki benne volt az Új Magyarország gazdasági vezetésében, megpróbált az újságírók érdekében eljárni, de viszonylag kevés sikerrel.
Széttárja a kezét. Kelemen Iván itt a Kordaxről magyarázkodik. Fotó: MTI
Válság és remény
Ez jellemezte ezt a korszakot. Akkor még nem tudtuk, hogy a Fidesz, a polgári koalíció győzelmet fog aratni 1998 tavaszán.
A válság és remény voltaképpen az Antall–Boross-kormány bukásától folyamatos téma volt a jobboldalon. Ezt az érzést, ezt a helyzetet még 1993-ban fogalmaztuk meg a Magyar Újságírók Közösségének legnagyobb szabású tanácskozásán, a MÁV Kongresszusi termében – csaknem ezren vettünk rajta részt –, ahol a felszólalások nemcsak az adott sajtóhelyzetet elemezték, hanem előrevetítették a jövőnket is.
Antall József és kormányának lejáratása hivatalba lépésüktől kezdve a balliberális sajtó kereszttüzében állt, nagy szerepük volt a társadalom kettészakításában, az ellentétek kiélezésében. Benedek István író-orvos, a MÚK tiszteletbeli elnöke nem véletlenül beszélt a tisztességes sajtószabadságról: „Miért kell betömni a hazug szájat, nem pedig a sajtószabadság ürügyén nagyra tátani, miért kell ragaszkodni a sajtótisztességhez?”
A többi között ezért.
Hazugságok a szovjet megszállás helyett
Fekete Gyula író szerint nálunk az átmentett sajtómonopólium sikkasztja el a sajtószabadságot. [Fekete Gyula abortusz-ellenes életútjáról itt írtunk.]
Majd felszólalásában kitért arra, hogy a hazudozás úgy eluralkodott, olyan kulcsszerepet kapott közéletünkben, mint soha idáig. A ránk telepedett, a közgondolkodást, a közvéleményt végképp elfertőző hazugságok teljes súllyal helyettesítik a külföldi megszálló csapatokat. A 28 éve megfogalmazott gondolatok nem hatnak máig? Dehogynem.
Az őszödi hazudozó Gyurcsányt és feleségét, Dobrev Klárát ajnározó liberális sajtó, valamint szövetségeseit nem mosdatják máig újságíró propagandistái és nem vezetik félre az embereket, nem titkolják el bűneiket? Dehogynem.
Mintha ma mondta volna Bencsik András, a Pesti Hírlap főszerkesztője a MÚK tanácskozásán: árad a hazugság, árad a mocsok a sajtóból, amit nagyon nehéz ellensúlyozni – mert az ellenfél piszkolódik, mocskolódik, személyeskedik. Majd hozzátette: az fáj, hogy soha senki nem ismerte fel azt, hogy itt már nem a sajtóról, nem rólunk van szó, nem arról, hogy nekünk állás, munkahely kell – itt már a nemzet érdekéről van szó.
A Válság és remény konferencián néhány hozzászóló mélyre ásott. Bertha Zoltán író azt fejtegette, hogy az emelkedő nemzet elsüllyedő nemzetként szerepel egy ördögi stratégiában. Megértettük: „ki egyszer rúgott magyarba, szinte kedvet kap a rúgáshoz”.
Bertha a liberális terror mindennapos tombolását emelte ki, ami 2021-ig sem szűnt meg. Most már legalább arca van. A háttérben Soros György és a globalista, nemzetellenes erők, amelynek Magyarországon is vannak szövetségesei. Céljuk a nemzetállamok felszámolása.
Csurkáéknak nem sikerült fellépni a média lenyúlása ellen
A legnagyobb hatású felszólalás kétségkívül Csurka Istváné volt, aki a Magyar Demokrata Fórum Népi-nemzeti Köre nevében szólalt meg.
Nagyon fontos gondolatokat fogalmazott meg a jelenlévő újságírók számára, amelyek máig érvényesek. Csurka emlékeztetett arra, hogy a népszavazás elszámolásra szólította fel az MSZMP-t, a vagyonával való elszámolásra, amibe természetesen az összes lapjai beletartoztak volna. Ezért az Országgyűlés már ’90 nyarán felállította a sajtóprivatizációt vizsgáló bizottságot, amely jelentéstétel nélkül fejezte be munkáját. Az író-politikus megemlítette, hogy ennek a sajtóbizottságnak tagja volt és megpróbált mindent elkövetni, hogy kiderüljön, miként történtek ezek a legnagyobb mértékben csalással és síbolással lefolytatott lapprivatizációk. Nem sikerült.
Az MSZP és az SZDSZ ellenállt, az adatokat nem szolgáltatták be. Mindenütt meghagyták az MSZMP-s főszerkesztőt, meghagyták a legnagyobb lapoktól a legkisebbekig bezárólag – Magyar Hírlap, Népszabadság és az összes megyei lap. [Erről bővebben itt és itt írtunk.]
Tény, hogy ebből az elszabotált vagyonelszámoltatásból élt harminc évig – s él – a balliberális sajtó. Nem beszélve a három MSZP-s, SZDSZ-es kormányzásról (12 év), amikor Magyarországnak az előnytelen vadprivatizációval súlyos károkat okoztak, a stratégiai ágazatok eladásával pedig további ezermilliárdokat loptak el saját maguknak.
Csurka látta az igazságot. Forrás: Fortepan.hu; adományozó: Szigetváry Zsolt
Egy romos, százéves ajtó volt az íróasztalunk
Azzal, hogy megalakult a Napi Magyarország, az új politikai napilap, 1997. december 16-án elindult a nemzeti sajtó felépítésének kezdete.
A Fidesz felébredt Csipkerózsika-álmából, mert rájött, hogy önálló sajtó nélkül nem tud hatalomba kerülni. A laptulajdonos a Magyar Hirdető Rt. lett, a háttérben Simicska Lajos, a Fidesz pénzügyi frontembere állt. Bár átvették a kirúgott újmagyarországosokat, Szalai Attilát bízták meg a lap vezetésével, újra főszerkesztő lett, azért látszott, hogy a Fidesz egy radikálisabb, keményebb, hírérzékenyebb újságot akart.
Véget akartak vetni az MDF eddigi média-totojázásának és 1998. január 31-ével D. Horváth Gábort bízták meg a Napi Magyarország főszerkesztésével. A szellemi megmondóember mégis Ó. Kovács Attila volt, aki valódi újságírói vénával rendelkezett és elkötelezett volt a nemzeti újságírás mellett, ami akkor nem jelentett mást, mint a Fidesz és a köré csoportosuló jobboldali, konzervatív pártok szövetségét. Mindketten előzőleg tanítottak, majd az újságírásban próbálták ki magukat, nem kevés sikerrel. A Magyar Fórumban nagy visszhangot váltott ki az olajgate-ről, az MSZP-hez köthető olajmaffiáról készült sorozatuk, majd az Esti Hírlap vezetésében is érdemeket szereztek.
Vasradiátorokból „asztallábat”
A Napi Magyarország első székhelye az Üllői úton az egykori Mária Terézia-laktanya volt, amelyet később a kommunisták Kilián György kommunista aktivistáról neveztek el. Az 1956-os forradalom és szabadságharc idején a legnagyobb harcok a Corvin-köz felkelői (Pongrátz Gergely vezetésével) és Maléter Pál katonái között zajlottak. Később Maléterék a forradalom mellé álltak és a laktanyából, mint a Nemzetőrség főparancsnokságából – Király Béla főparancsnok – folytatták a harcot a szovjetek ellen.
Nos, egy ilyen hangulatú, Hild József tervezte (1843), boltíves épületben kezdte munkáját a szerkesztőség. Eleinte nem volt mindenkinek íróasztala, széke, számítógépe. Először a jobboldali pártok, nemzeti érzelmű polgárok adományaiból kezdett működni a Napi Magyarország.
Mi, Ugró Miklóssal úgy rögtönöztünk, hogy két félredobott vasradiátorra helyeztünk egy száz évesnél öregebb ajtót. Ülésre katonai ládákat használtunk. Így kezdődött egy polgári napilap élete. Ugró kockásfüzetben írta ceruzával, gyöngybetűkkel cikkeit, én a közös számítógépünkön írtam interjúimat, riportjaimat.
Jól éreztük magunkat. Azt csináltuk, amit szerettünk, volt munkánk.
Folytatjuk.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS