Elképesztő magyarellenes ámokfutást rendezett a 24.hu. Az ellenzéki szennylap főszerkesztője, Pető Péter és a bolsevizmus lelkes történész-propagandistája, Csunderlik Péter közös cikkben gyalázta őseinket a honfoglalást követő évtizedekben vívott, diadalmas európai csatáink miatt.
Tíz éve hallgatjuk, hogy a kozmopolita producerek miért a holokausztról, és miért nem a 907-es pozsonyi csatáról készítenek filmet, amikor a rettegett Gyermek Lajos bajor király a mai Bratislavánál úgymond »ki akarta irtani« a magyarokat, bár ez csak egy közismert félrefordítása az »ugros eliminandos esse« latin mondatnak. Ez inkább ugyanis azt jelenti, hogy kitessékeljék a határokon túlra azokat a sztyeppei migránsokat, koruk marketinggurujait, a mi őseinket, akik mai fogalmainkkal, más kortárs népekhez és közösségekhez hasonlóan a rablást, gyilkolást és a védelmi pénzeket adták el »kalandozás« fedőnéven”
– írta Pető és Csunderlik a 24.hu-n néhány napja. Cikkük apropója a Magyarságkutató Intézet által a pozsonyi csatáról készített animációs film volt. E rövid két mondatba sikerült annyi aljasságot belesűríteniük, amennyi tehetségükből tellett. S lássuk be, ilyen értelemben kifejezetten tehetségesek.
- Tehát a magyarok rablógyilkos „sztyeppei migránsok”, akik „a rablást, gyilkolást és a védelmi pénzeket adták el »kalandozás« fedőnéven”…
A magyarok lemigránsozása bevett, gyűlöletkeltő toposznak számít a magyarországi balliberálisok köreiben. Ezzel a primitív módszerrel próbálják összemosni a mostani, általuk kívánatosnak tartott muszlim inváziót a magyarság Kárpát-medencébe való IX. századi visszatérésével és az ország védelmét megalapozó, szomszédainkat föltérképező hadjárataival. Az összemosás nem csupán primitív és nem csupán krónikus magyargyűlöletről árulkodik – hanem velejéig hazug is. És ezt tudják honnan lehet tudni? Hát onnan, hogy évekkel ezelőtt ugyanez a 24.hu írta meg!
Pető Péter (Forrás: Youtube/ATV)
Szó sincs kalandozásról
Az „Államérdekből vertük meg Európát” című 2012-es cikket Bihari Dániel írta, és Szabados György történész nyilatkozatára épül. Kutyaharapást szőrével – íme, néhány idézet belőle:
A 907 nyarán megvívott pozsonyi csatában a magyarság „letörve a németek kevélységét” bebizonyította létjogosultságát Európa közepén. Őseink tehát nem elszenvedői, hanem tudatos alakítói voltak a térség történelmének. Épp ezért indokolatlan, sőt lekicsinylő az erős központi hatalom által irányított X. századi hadjáratokat a magyarok kalandozásainak nevezni, amint az a XIX. század óta szokás.
(…) Miként a németek 907-es támadását az váltotta ki, hogy IV. Lajos keleti frank király nem nézhette tétlenül a szomszédos magyar állam megerősödését, úgy a magyarok sem tűrhették az egységes német birodalom összekovácsolódását. Tettek hát róla, hogy a megosztottság minél tartósabb maradjon. Másutt azonban a központi hatalom tartós szövetségesei voltak.
(…) A politikai haszon mellett természetesen jelentős zsákmányra is szert tettek, sőt szolgálataikat az alkalmi szövetséges, azaz megbízójuk is busásan megfizette. Ebben nincs semmi különös, a kor szokása szerint a legyőzöttek javai joggal szálltak a legyőzőre. „Érdekes”, de azt nem szokták hánytorgatni, amikor a IX. század elején a győztes frankok kifosztották az avar kagáni kincstárat. Ezért sem kell fenntartani a történelmi kettős mércét, s csak a magyaroknál emlegetni a fosztogatást. Már csak azért sem, mert a lényeg nem is ez volt. Ha ugyanis elsődleges cél a préda lett volna, el sem lehetett volna képzelni könnyebb célpontot, jelesül az északi karavánutak fosztogatását. Jókora haszon és nincs kockázat. Csakhogy észak felé a magyarok egyetlen portyát sem indítottak, arrafelé kereskedtek. Ez egyben bizonyíték arra is, hogy nem helyi vezetők ötletszerű és egyéni akcióiról volt szó, hanem a központi hatalom akarata szerinti államérdekű hadjáratokról. Az erős államot pedig az is mutatja, hogy többször több irányban is indultak támadások – fogalmaz a történész. Szintén ezt támasztja alá, hogy szemben a vikingekkel és az arabokkal, magyar egységek soha nem támadtak egymásra. Magyarul nem lehetett őket egymás ellen felbérelni, mint holmi verőlegényeket. Ide tartozik az is, hogy egyedül a rablás, fosztogatás kedvéért miért tettek volna meg több ezer kilométert ellenséges területen, az Alpok és a Pireneusok hágóin átverekedve magukat? – sorolja Szabados György.
(…) A hadjáratokat mindenképp óriási katonai teljesítménynek kell tekintenünk. Hannibál átkelését az Alpokon hadászati bravúrként szokás számon tartani, míg a magyarok hasonló teljesítményéről nem sok szó esik. Lehet, hogy azért, mert ők nem vittek magukkal elefántot? – jegyzi meg Szabados György. Több ezer kilométert megtéve 926-ban például elérték az Atlanti-óceánt, 942-ben átjutottak a Pireneusok hágóin, és Katalóniában hadakoztak. Jártak a Boszporusznál, az „olasz csizma sarkában”, az Északi-tengernél és a mai Franciaország legnyugatibb csücskeiben.
A XIX. századot – amikor is a kalandozások szó megszületett – ugyan nemzeti hév lelkesítette, de nem látott a mélybe, nem firtatta a tények hátterét. Különben sem lett volna tanácsos a Habsburg uralom évtizedeiben épp azt hangsúlyozni, hogy bizony fél évszázadig eleink rendszeresen megverték a németeket. A szovjet megszállás és a kommunista uralom évtizedeiben a múlt maga került indexre, főleg azok a fejezetek, amelyek némi nemzeti büszkeségre adhattak okot. A rendszerváltás után pedig sokan a „merjünk kicsik lenni” elve mentén tagadják meg és teszik nevetségessé múltunkat. Ma kalandozások korának csúfoljuk az időszakot, amikor a magyar állam tevékenyen, kezdeményező félként vett részt az európai „nagypolitika” irányításában. Holott őseinket nem a fosztogatás vágya vezette Boszporusztól az Atlanti-óceánig, hanem államérdekből vívtak háborúkat”
– olvasható a nyolc évvel ezelőtti, meglepően korrekt 24.hu-cikkben. Lám, így is lehet történelemről írni: logikusan érvelve, a történelmi hátteret és körülményeket behatóan ismerve, méltányosan, kóros magyargyűlölet nélkül. Innentől talán nem is igényel további kommentárt az állítólag „történész” Csunderlik Péter és Pető Péter szerzőpáros műveletlen, hazug és a bolsevik propagandát idéző röffenete.
Csunderlik Péter „történész” (Forrás: Youtube/ATV)
A Tanácsköztársaság apologétája
Hogy ki is az a Csunderlik Péter, azzal korábban már a PestiSrácok.hu is foglalkozni kényszerült. 2018-ban „Kérdések és válaszok 1918-1919-ről” címen a Párttörténeti Intézet utódának munkatársai egy kis tanulmánykötetet jelentettek meg. Ennek egyik szerzőjeként Csunderlik a következőket írta:
Kun Béla nagyon érdekes figura, nem csak mert a tojásos nokedli megybefőttel volt a kedvence. Válságos helyzetekben pszichés alapon elsírta magát és hányingere volt, a kivégzéseket is könnyezve írta alá állítólag. A sírórohamok ellen főleg cukorkát szopogatott.”
Ne! Tényleg? Sírt? És még cukorkát is szopogatott a Béla? Együk meg a szívét a kis érzékeny tömeggyilkosnak…
A láthatóan igen magas színvonalú, bolsevikmosdató kötetet számos kritika érte, amelyekre aztán Csunderlik a Facebookon így reagált:
Ha Szamuely tényleg egy őrjöngő állat volt (ahogy 1919 után ábrázolták), akkor miért bízták rá a proletárgyermekek balatoni üdültetésének megszervezését?
Szavai szerint gyakorlatilag a jogosan megvalósított, szociális jólét paradicsoma volt a Tanácsköztársaság, ráadásul kisgyermekként Arthur Koestler későbbi világhírű magyar író is ekkor ette a legtöbb fagyit… És így tovább.
Később egy hvg.hu-s cikkben is ódákat zengett a vörösterroristák rémuralmáról Csunderlik Péter:
A múltunktól fosztanak meg azok, akik azt állítják, hogy a proletárdiktatúra kikiáltása csak idegen érdekeket képviselő, külföldről finanszírozott ügynökök puccsa volt, amely nélkülözött minden támogatást.”
„Büdös magyar migránsok”
Csunderlik távolról sincs egyedül riasztóan buta gondolataival. Mint már a cikk elején említettem, a magyargyűlölet nem kivételes, hanem tipikus jelenség a magyarországi ellenzék berkeiben. Az a meglepő, ha épp nem gyaláznak minket. Persze, vannak fokozatok. A súlyos, fóbiás magyargyűlöletre talán a legjobb példa Tóta W. Árpád, aki 2018-ban azt írta a hvg.hu-ra, hogy a „magyar banditák”, a „büdös magyar migránsok” végigrabolták, gyújtogatták, erőszakolták egész Európát, ám az európai lovagok szerencsére „telibe szarták” az ő illiberális világképüket, és „seggtől szájig beléjük állították a pallost”…
A magyar nemzet méltóságát sértő cikk miatt két magánszemély nyújtott be keresetet az úgynevezett kollektív személyiségi perlés intézményével élve. A felpereseket a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője, Gaudi-Nagy Tamás képviselte. Tótát 2019 májusában első fokon még elítélte a bíróság, ám másodfokon fölmentette. Tehát a hazai „jogszolgáltatás” szerint nagy nyilvánosság előtt is nyugodtan lehet gyalázni a magyarokat, és nem jogsértés leírni azt, hogy „büdös magyar migráns”, illetve „magyar bandita”…
Facebook
Twitter
YouTube
RSS