Tanúvallomásra kérték csütörtökön Donald Trump volt amerikai elnököt az ellene indított alkotmányos felelősségre vonási eljárás – impeachment – demokrata párti felelősei. Trump ellen lázadás szítása miatt emeltek vádat, a Capitolium január eleji megtámadása előtt tartott nagygyűlésen mondott, gyújtó hangú beszéde miatt, amely után – a demokraták szerint a hívei – megrohamozták a törvényhozás épületét. A múlt héten a republikánus szenátorok elsöprő többsége világossá tette, hogy ellenzi a volt elnök elleni alkotmányos vádeljárást. Ezt bizonyította az a január 26-i szavazás, amelyen az ötven felsőházi republikánus képviselőből negyvenöten arra szavaztak, hogy a felelősségre vonási eljárás alkotmányellenes.
Az impeachment-eljárás egyik megbízott demokrata vezetője csütörtökön levelet küldött Donald Trumpnak és ügyvédeinek, amelyben azt kérte, hogy a volt republikánus elnök a jövő kedden esedékes szenátusi tárgyalás előtt, vagy közben tegyen tanúvallomást. Jamie Raskin levelében arra hivatkozott, hogy Trump ügyvédei – kedden ismertetett állásfoglalásukban – tagadják azokat a „vitathatatlan tényeket”, amelyek szerint a volt elnök szerepet játszott a január 6-ai capitoliumi események kirobbanásában.
Tekintettel arra, hogy vitatja ezeket a ténybeli állításokat, azért írok, hogy felkérjem Önt: eskü alatt tegyen tanúvallomást, akár a szenátus vádemelésének tárgyalása előtt, akár annak során, a 2021. január 6-i tetteivel kapcsolatban
– fogalmazott Raskin.
A jövő heti tárgyalás előtt felvetődött, hogy tanúkat is beidéznek az eljárásban, ugyanakkor szakemberek szerint a demokraták és a republikánusok szenátorai is gyors tárgyalást sürgetnek, hogy a felsőház zavartalanul dolgozhasson az új kormányzat feladatain. Egyes vélemények szerint mindez nem változtatna a végeredményen, ugyanis a múlt héten a republikánus szenátorok elsöprő többsége világossá tette, hogy ellenzi a Donald Trump elleni alkotmányos vádeljárást. Ezt bizonyította az a január 26-i szavazás, amelyen az ötven felsőházi republikánus képviselőből negyvenöten arra szavaztak, hogy a felelősségre vonási eljárás alkotmányellenes.
Donald Trump ellen lázadás szítása miatt emeltek vádat, a Capitolium január eleji megtámadása előtt tartott nagygyűlésen mondott, gyújtó hangú beszéde miatt, amely után – a demokraták szerint a hívei – megrohamozták a törvényhozás épületét. A Capitolium elleni támadásban többen életüket veszítették, közöttük egy rendőr is. Amennyiben a felsőház elítélné a volt elnököt, elveszítheti a neki járó juttatásokat, és többé nem indulhat újra elnökválasztáson. A szenátusban azonban legalább tizenhét republikánus politikusnak is támogatnia kellene az elnök elítélését, mert a demokratáknak nincs meg ehhez a kellő többségük.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Patrick Semansky
Facebook
Twitter
YouTube
RSS