A floridai Orlandóban tartották az idei CPAC (Conservative Political Action Conference) rendezvényt. A neves konferencia 1974 óta minden évben pár napra egy eseményre invitálja Amerika és a világ konzervatív vezetőit, emellett megjelenési felületet biztosít több száz konzervatív szervezet és több tízezer aktivista részére, illetve a képernyőhöz vonz több millió nézőt. A konferencia fő témáját ezúttal a 2020-as elnökválasztás és annak politikai, társadalmi következményei adták. A konferencia idei mottója – „America Uncanceled” – jelzi a rendezvény fő konzervatív üzenetét és harcba hív az ellehetetlenítés kultúrája ellen.
Ahogy az várható volt, a magyar balliberális média nem kezelte kiemelt témaként azt az eseményt. Hogy ezt a hiányt pótoljuk, az Alapjogokért Központ egy háromrészes sorozatban mutatja be a legfőbb témákat és azok legfontosabb üzeneteit. A konferencia – a közelmúlt politikai eseményei fényében nem véletlenül – legtöbbet említett témája természetesen a „cancel culture”, azaz az ellehetetlenítés kultúrája volt. Sorozatunk első részében ezzel az Európában is egyre inkább releváns problémával foglalkozunk. Hogyan érinti az ellehetetlenítés kultúrája az amerikai konzervatívokat politikailag és mindennapi életükben? Van-e biztonságos felület számukra, ahol még hallathatják a hangjukat? Hogyan léphetnek fel a techóriások és a média-fősodor cenzúrája ellen? Ezekre a releváns kérdésekre, és a konzervatív erőket érő további akut kihívásokra keresik a választ a CPAC felszólalói e részben.
Marsha Blackburn, Tennessee szenátora
Marsha Blackburn szenátor a szólásszabadságért vívott küzdelemről szóló előadásával tüzelte fel a CPAC közönségét. Tennessee állam szenátora szerint a Fehér Ház és a Szenátus radikális liberálisai eltökélték, hogy megfosztják az amerikai népet a szólásszabadságtól és az első alkotmánymódosítással védett alapvető jogoktól. De ez csak a kezdet! Ha elveszik az amerikaiak legalapvetőbb jogait – a vallásszabadságot, a szólás- és sajtószabadságot, és a békés gyülekezéshez való jogot –, biztosak lehetnek benne, hogy a többi alkotmánymódosítás révén biztosított szabadságjog sincs biztonságban a baloldali támadásoktól. A szenátor kiemelte, hogy ez az ellehetetlenítés kultúrájának lényege: hogy elhallgattassanak, betiltsanak. Tényellenőrzéssel kezdődik, de felfüggesztéssel és végleges betiltással végződik. Pontosan úgy, ahogy tették azt Donald Trump elnökkel, „a szabad világ első számú vezetőjével” – fogalmazott a szenátor. Blackburn éppen ezért arra buzdította a konzervatívokat, hogy ne hagyják, hogy elnémítsák őket!
A szövetségi államapparátus, a techóriások és a média az emberek ellen
Résztvevők: Ben Fergusson, rádiós műsorvezető; Jeff Brain, CloutHub; Robby Starbuck, filmrendező és producer; Matt Gaetz, kongresszusi képviselő, Florida 1. választókerülete; Charlie Kirk, Turning Point USA
A konferencia egyik legérdekesebb panelje „A baloldal támadása egy szabad nép ellen” elnevezést kapta. Az előadók különböző álláspontokból azt taglalták, hogyan fog össze a bürokrácia, a techóriások és a fősodratú média, hogy megfosszák az amerikai polgárokat emberségüktől. A moderátor, Ben Ferguson, a The Ben Ferguson Show műsorvezetője felvezető beszédében azt a valóságtól egyáltalán nem elrugaszkodott kérdést vetette fel, hogy létezik-e olyan biztonságos hely, felület a konzervatívok számára, ahol szabadon fejthetik ki véleményüket, szabadon foglalhatnak állást bizonyos értékek mellett vagy ellenében. Olyan hely, amely menedéket biztosít a konzervatív közösség online térben történő példanélküli üldöztetése során.
Jeff Brain, a CloutHub közösségi platform alapítója szerint a techóriások szövetsége mára Nagy Testvérré vált. A techcégek háborút hirdettek a szabadság és a szabadságszerető amerikai nép ellen. Az általa létrehozott közösségi háló egy olyan újgenerációs felület, amely ötvözi a Facebook, a Twitter, az Instagram és a YouTube elemeit; amely nemcsak összeköti, de mozgósítja is a közösséget. A CloutHub mindenki számára lehetőséget biztosít ahhoz, hogy hallassa a hangját, az ellehetetlenítés, betiltás veszélye nélkül. Brain arra biztatta a konzervatívokat, hogy vegyék vissza az irányítást, nemcsak a való világban, de az online térben is.
Robby Starbuck, a Donald Trump mellett nyíltan kiálló és ezért meghurcolt hollywoodi rendező és producer saját megbélyegzése történetének bemutatásával egy indulatos beszéd keretében szólította fel a konzervatív közösséget arra, hogy hallassák hangjukat, gyakoroljanak nyomást képviselőikre, szenátoraikra, kormányzóikra, hogy a konzervatív értékeken alapuló kultúra, művészet, tudomány, oktatás ne vesszen el. A liberálisok nem fogják megőrizni azt, a baloldal csak elvesz minden jogot, szabadságot. „Ha Amerika elesik, a szabad világ is elesik” – hangsúlyozta. 2022-ben azért indul Tennessee képviselői helyéért, hogy bizonyítsa: míg a baloldal a hatalomért harcol, a konzervatív oldal az emberekért.
Matt Gaetz republikánus kongresszusi képviselő mutatta be azt a visszás helyzetet, amelyben a techóriások magasrangú képviselői kerülnek vezető kormányzati pozíciókba, teljesen ellehetetlenítve ezáltal a fékek és ellensúlyok rendszerét. A képviselő szerint egy teljesen megújult, patriotizmusra épülő jobboldalra van szükség, igazi konzervatív harcosokra, akik képesek a baloldali államapparátust és a mindent átható liberális ortodoxiát legyőzni. Amerika biztonsága, értékeinek fennmaradása forog kockán. „Az amerikai modellt akarjuk, nem a kínait!” – hangsúlyozta.
Charlie Kirk, a Turning Point USA jobboldali – középiskolai, egyetemi – mozgalom alapítója előadásában arra a veszélyre hívta fel a figyelmet, hogy jelenleg a techóriások képviselőinek „jogában áll” az ő ideológiai elképzeléseikkel szemben álló mozgalmakat eltüntetni, úgy, mintha nem is léteztek volna. „A technológiájukat ezek a cégek ellenünk használják fel” – mondta. Aki támogatja ezeket a cégeket, vagy aki támogatást fogad el tőlük, éppen ezért nem lehet konzervatív. Aki ilyen pénzeket kap, az hagyja el a Republikánus Pártot; konzervatívok nem lehetnek a nagyvállalatok zsebében.
https://www.theepochtimes.com/mkt_app/live-2021-conservative-political-action-conference-cpac-day-1_3712433.html (5:28:54 – 6:12:52)
Jason Chaffetz (Fox)
Jason Chaffetz volt republikánus képviselő, a Fox News munkatársa arról beszélt, hogyan mozgatta a szálakat a baloldal az elnökválasztás hátterében, és míg ezt kezdetben eltussolta, ma már be is ismeri! A volt képviselő emlékeztetett, hogy ma a „katasztrófa-liberalizmus” korszakát éljük. A They Never Let a Crisis Go to Waste: The Truth About Disaster Liberalism (Ők soha nem szalasztják el a válságokat: Az igazság a katasztrófa-liberalizmusról) című könyvében azt fejtegeti, hogy a liberálisok hogyan használják ki a katasztrófákat arra, hogy prioritásaikat beépítsék a jogrendbe. Mindegy, hogy a válság valós, koholt vagy eltúlzott, a megoldás mindig ugyanaz: több bürokrácia és kevesebb egyéni szabadság. Chaffetz rámutatott, hogy a „katasztrófa-liberalizmus” válság idején miként áldozza fel az egyéni szabadságjogokat a politikai opportunizmus oltárán. Ha megengedjük, hogy a baloldal válsághelyzetben áttörje a korlátokat, a válság maga válik megfékezhetetlenné. A volt képviselő szerint épp a szabadságjogok védelme, a hagyományos értékek melletti kiállása tette Donald Trumpot a történelem legkonzervatívabb elnökévé. Az általa uralt közösségi médiában a baloldal képtelen volt labdába rúgni, ezért az erkölcstelenség, becstelenség mezejére lépve elnyomták, felfüggesztették, betiltották. Chaffetz arra buzdította a konzervatívokat, hogy ne engedjenek az elnyomásnak, hallassák hangjukat, álljanak ki magukért és azokért az elvekért, értékekért, amiben hisznek, mindenhol, ahol csak lehet.
https://www.theepochtimes.com/mkt_app/live-2021-conservative-political-action-conference-cpac-day-1_3712433.html (4:59:43 – 5:14:34)
Szerzők: Havasi Eszter, az Alapjogokért Központ munkatársa és Koskovics Zoltán elemző. A vezető képen Marsha Blackburn látható.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS