Erzsébetvárosban szépen halad a munka, mindenki teszi a dolgát a veszélyhelyzet alatt is. Eladnak, kiadnak, megszüntetnek, átalakítanak. Most éppen a lakás és nem lakás célú helyiségek bérbeadásáról szóló rendelet reformjára került sor. Végeredményben civil szervezetek gondjaira bízzák a rászorulók lakhatásának ügyét, amellyel egyrészt megszabadulhatnak egy bosszantó gondtól, másrészt tovább segíthetik Budapesten a balliberális sejtek burjánzását és a hálózat kiépítését.
Niedermüller Péter és kabinetje büszkén hirdette a hetedik kerületi honlapon, hogy dacolva a járvánnyal és a veszélyhelyzettel, halált megvető bátorsággal és természetesen demokratikusan kozmetikázzák át a kerület rendeleteit. Ahogy a beszámolóból kiderül,
Ezen a héten is ülésezett Erzsébetváros Önkormányzata képviselő-testülete. Habár a fennálló veszélyhelyzet alatt a képviselő testület feladat- és hatáskörét az adott kerület vagy település polgármestere gyakorolja, itt Erzsébetvárosban minden rendelet és döntés továbbra is a képviselők bevonásával születik meg online ülések formájában. Ezen a héten számos fontos döntés született többek között a lakás és nem lakás célú helyiségek bérbeadásáról, a szociális támogatásokról vagy a szünidei érkeztetésről. A lakások és nem lakáscélú helyiségek bérbeadásáról szóló rendelet módosításával megteremtettük annak lehetőségét, hogy a lakhatással foglalkozó civil szervezetek számára lakásokat adjon bérbe az önkormányzat. Szándékunk szerint ezzel a módosítással, a hajléktalansággal küzdő, valamint a hajléktalanság szélére sodródó embereknek tudunk segítséget nyújtani
Az igazság az, hogy a rendelet egy fontos ponttal egészült ki, amely alapján az önkormányzat civil szervezetet von be a rászorulók számára történő használatba adás érdekében. A civilekkel bérleti szerződést köt az önkormányzat, akik bérleti díjat fognak fizetni. Ezzel gyakorlatilag részben kiszervezik a szociális alapú lakásbérbeadást, ráadásul úgy, hogy a kijelölés felelőssége sem terheli őket. Ha történik majd valamilyen visszaélés (ami lakásbérbeadásnál igen gyakran előfordult már baloldali városvezetések alatt), ők szépen mossák majd kezeiket. Az egész terv nagyságrendjét több éves viszonylatban viszont nem lehet tudni, hiszen az éves keretszámokat a Pénzügyi és Kerületfejlesztési Bizottság határozza majd meg. Az biztos, hogy jelenleg nem nagyon van erre a célra megfelelő lakás, fel kell újítani lerobbant ingatlanokat, hogy az elképzelés működőképessé váljon. Csakhogy közben az önkormányzat az előző vezetés által felhalmozott pénzt szépen felélte, persze azért arra futotta a keretből, hogy például a Czeglédy ügyvédi irodával borsos megbízási díj ellenében szerződést kössön, sőt még a DK-s alpolgármester bitcoin bányájának áramellátását is fedezni tudták belőle.
Lakásügynökségek, progresszív szavazók, civil vízió
Felmerülhet kérdésként, mindennek valójában mi lehet az igazi célja? Egyrészt gyönyörű PR-akció. Lám-lám, Niedermüllerék válságos időkben is foglalkoznak a rászorulókkal, és bevonják a civileket is. Az előterjesztés szerint,
Egy ilyen súlyos, összetett probléma megoldásához széleskörű összefogásra és hatékony intézkedésekre van szükség. A komplex megoldások érdekében tárgyalásokat kezdeményezünk olyan civil szervezetekkel, akik tevékenységük központjába a lakhatási kérdéseket állították, de megfelelő eszközökkel és szakemberekkel rendelkeznek a járulékos hátrányok mérsékléséhez is. Erzsébetváros Önkormányzata az anyagilag nehéz helyzetben lévők, a hajléktalanság határán lévő vagy a hajléktalansággal küzdő emberek megsegítése céljából egy olyan rendszer kialakítását célozza meg, melyben szakmai civil szervezetekkel együttműködve keres megoldást a kilátástalan helyzetbe került személyek számára, ezért javasoljuk a önkormányzati lakások karitatív egyesületek, alapítványok részére történő bérbeadását – a rászorulók részére történő használatba adás céljából – oly módon, hogy azokra vonatkozóan az Önkormányzat egyedi továbbhasználatba adási feltételeket biztosít
Valószínűleg Erzsébetvárosban is lakásügynökségek létrehozásában gondolkodnak, illetve a baloldali agymosásra szakosodott civil szerveztek mielőbbi térnyerésére. Láthattuk már Zuglóban milyen pompásan kezelik ezen szervezetek a hajléktalanok ügyét, és tudjuk azt is, hogy például a Habitat for Humanity nevezetű Soros-társulat is véletlenül éppen ilyen témában nyújt segítséget. Ők is hálózatszerűen építik ki az ellenzéki vezetésű kerületek politikai döntéshozóival a harmonikus kooperáció lehetőségét, és a progresszív szavazók betelepítését. Az, hogy a lakhatási válság megoldásán dolgozó független „szakemberek” és civil szervezetek nagy víziója, – 2030-ra az összes budapesti lakás húsz százaléka legyen magán bérlakás, tizenöt százaléka pedig közösségi bérlakás – miből fog megvalósulni, rejtély. Ráadásul a közösségi bérlakások bérleti díját a piaci lakbérek 65-80 százalékában szeretnék megállapítani. Elnézve azonban a felvilágosult kerületek pénzköltési hajlandóságát, nagyon is kérdéses, hogy miből valósítanák meg ezeket a már-már illuzórikus építkezéseket.
Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Facebook
Twitter
YouTube
RSS