
Erzsébetváros baloldali vezetése a magyar kultúra napján úgy döntött, végleg bezárja a kerület közkedvelt, alig öt éve felújított művelődési házát. Az impozáns, Wesselényi utca 17. szám alatt található palota rendbehozatalára korábban több, mint kétszázmillió forintot költött el az akkori, többségében jobboldali többségű testület. Bajkai István, a kerület kormánypárti országgyűlési képviselőjének meggyőződése az ingatlan bérbeadásával kapcsolatban, hogy Niedermüller Péter és DK-s haverjai pontosan tudják, ki nézte ki magának az épületet.
A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük január 22-én, annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnusz kéziratát. Normális esetben ilyenkor kulturális eseményekkel, előadásokkal szoktak tisztelegni a nagy költő és a jeles évforduló előtt. Most több ellenzéki vezetésű kerület, illetve város önkormányzata döntött úgy, hogy ezen az évfordulón zárat be kulturális intézményeket, vagy dönt összevonásokról ezen a területen.
Vattamányék felújítottak, Niedermüllerék kótyavetyélnek
Az Erzsébetvárost korábban vezető Vattamány Zsolt fideszes polgármester és az általa irányított képviselő-testület még 2016-ban újíttatta fel a Hunvald-éra által méltánytalanul elhanyagolt kultúrházat a Wesselényi utcában. A gyönyörű szecessziós palotában lévő intézmény átadóján, Vattamány akkor a következőket mondta:
Kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának.
Most ennek pontosan az ellenkezője történik: a százéves, Róth Miksa által tervezett üvegablakokkal, megújult homlokzattal, korszerű fűtési rendszerrel rendelkező közösségi épületet Erzsébetváros új vezetése véglegesen bezárja és bérbeadásra kínálja. A ház vonzerejét és értékét növeli az is, hogy öt évvel ezelőtt akadálymentesítették, és a dísztermét is kibővítették. Az 1905-ben épült ingatlant a kor egyik ünnepelt építésze, Kopeczek György tervezte. Mivel könnyen megközelíthető, nagy népszerűségnek örvendett a helyiek körében. Öt évvel ezelőtt Vattamányéknak az épület felújításával az volt az egyik céljuk, hogy a bulinegyedből fokozatosan egy, a kultúrára és történelemre épülő városrészt formáljanak. Az elgondolás szerint a nemzetközi turistaforgalom visszaszorulásával épp ezek a közösségi terek adhatják majd a mentőövet sok városrész számára a korlátozások feloldása után. Valós indok hiányában érthetetlen, hogy Niedermüllerék miért éppen most, és miért éppen ezt az épület ürítik ki, és akarják bérbe adni.
DK-s recept: költségcsökkentés felárral
Az előterjesztés szerint Niedermüllerék az ezerhatszáz négyzetméteres épületet csupán két és fél millió forintért fogják bérbeadni. Igen, havonta ennyivel, ilyen „hatalmas” bevétellel megelégszenek, kiüldözve egyúttal a civileket, illetve a Száz Tagú Cigányzenekart, amely eddig kedvezményesen használhatta az Eröművház termeit. A Breuer Péter által üzemeltetett, első zsidó közösségi tévének is mennie kell. Annak a Heti TV-nek, amely naponta színvonalasan tudósította a kerületieket a hírekről, és amelyben pártállástól függetlenül a helyi politikusok is folyamatosan szerepeltek. A DK-s vezetés nem lacafacázik, ha náluk a gyeplő: ultrarövid – két hetes – pályázati határidőt írtak ki az „érdeklődők” számára a kultúrház bérlésével kapcsolatban. Vállalkozó legyen a talpán, aki tizennégy nap alatt, előzetes információk hiányában döntést tud hoznia az épület bérlésével kapcsoltban. A pályázati anyagok elbírálására „szűk családi” körben, közjegyző jelenléte nélkül kerül majd sor.

A szokásos demokratikus módon, szűk családi körben döntenek Niedermüllerék a közvagyonról, így az Eröművházról is. Fotó: erzsebetvaros.hu
Bár az önkormányzat költségcsökkentésre hivatkozva adja bérbe az Eröművházat – először öt, majd kölcsönös egyetértés esetén még tíz évre –, ez a magyarázat némileg sántít, hiszen a kulturális tér vezetőinek szükségük lesz egy másik irodára. Niedermüllerék találtak is egy ingatlant a Rákóczi úton, amelyet piaci áron, több, mint hatszázezer forintért bérelnek majd az egykori kultúrház még megmaradt dolgozóinak. Ez is érdekes lépés, hiszen az önkormányzat több tucatnyi üres, kihasználatlan helyiséggel rendelkezik.
Más impozáns épületek sorsa is kétséges
Nagy kérdés, mi lesz a sorsa annak a Steinway zongorának, amit 2018-ban Bajkai István segítségével szereztek be a nagy hírű, bécsi Musikvereinből. Mi lesz a kultúrával és a programokkal a kerületben? Úgy tűnik, a koronavírus előtti pezsgő, társasági életet egy sokkal szűkebb térben akarják újragondolni A Király utca 11.-ben található, ugyancsak modern, de sokkal kisebb épület, a K11, illetve a Zsidó Történeti Tár nem rendelkezik az Eröművházhoz hasonló kapacitásokkal. Kitűnő adottságaik miatt viszont Niedermüllerék bármikor szemet vethetnek ezekre az épületekre is, és ezeket is bérbe adhatják valakinek, és a lakók attól is jogosan tarthatnak, hogy ezek a kincsek is hasonló sorsra jutnak, mint a Hunvald-korszakban az Almássy téri szabadidőközpont, vagy a Százház utcai sportcsarnok.
Fotó: Facebook/Bajkai István
Rózsa
2021-01-29 at 13:45
Niedermüller Péter félék tették tönkre az Almássy téren lévő szabadidő központot is, amely jelenleg teljes romhalmazként ácsorog. Most a felújított, Wesselényi utcában lévő központot is elkótyavetyélik. Nagyon sajnálom a HETI TV-ét, amely egy kedvencem. A kerületi lakosok, akik megszavazták ezt a kerületvezetést, – akik azt hiszem nem is laknak a kerületben- szégyelljék magukat. Megválasztották a leg antiszemitább társaságot, ugyanis a Heti TV a zsidók televíziója. A baloldaliak mindig a mások vagyonát lopták el, azokon élősködtek mindig, akik befizetik az adókat, és az istenhívőktől veszik el a vagyont, amit azután elherdálnak. Na ezért haragszom rájuk.
lyukas zokni
2021-01-29 at 12:24
csak nem megint ingatlanmutyi van a 7. ker-ben? nahát:)
Szőke ciklon
2021-01-29 at 11:15
Most bérbe adják, aztán eladják, és a bérlőnek elővásárlási joga lesz. Ügyes!
A kerület választói pedig: Nem látnak! Nem hallanak! Nem beszélnek!
De a kormány is némán tűri az egyre gátlástalanabb rablást.
Ha hinnék a korrupciót vizsgáló libsi szervezeteknek, arra gondolnék, hogy ezek az ügyek azok, amelyek miatt ilyen rossz a korrupciós helyzet az országban. A mi baloldalunk ellenzékben is megtalálja a korrupciós lehetőségeket, ha meg valamelyik településen hatalomba kerül, ott már a látszatra sem adva, ezerrel rabol, rombol!
Vélemény
2021-01-29 at 10:35
De, most tényleg mindent, de mindent pofátlanul megengedhetnek maguknak ezek libsik. Valóvan ezt az idióta rablást akarta az a sok libsi szavazó, amikor ezekre adta a voksát. Tényleg ismét egy lepusztult, lelakott kirabolt Demszky stílusú moszkos környezetben érzik jól magukat? Ha nem tudnak azonosulni, ezzel a pofátlan bitkoin bányász lopóval emeljék már fel a szavukat!
Hajrá INDEX, hajrá TELEX, harjrá EZ A LÉNYEG, hajrá 444, hajrá, 24.HU, , HVG és társai. Tessék már szönyegbombázni őket, vagy tényleg mindannyian abba a nyákos, mocskos pocsolyába akarnak dagonyárni, tényleg csak abban érzik jól magukat?????
kbandi1
2021-01-29 at 10:21
Niedermüller, aki hazugsággal és csalással távozott a Humboldt egyetemről, a DK színvonalának megfelelően kábítja a dilis komcsikat Budapesten. Mestersége címere a hazugság és átverés, nagyon megfelelt Gyurcsányéknak, hiszen ő is abban emelkedett balliberális szintre. Kitartóan ügyködnek ma is a balliberális szitokszóvá rögzítésén.
Akik megválasztották, talán különbek? Dehogy, csak még tovább szeretnének lébecolni a zavarosban.
böszme önkormányzatok
2021-01-29 at 07:34
Nimandmüller et. hű tagja böszmének. BÖSZME: Baloldali Önkormányzatok Szövetsége Magyarok Ellen, elnök gyurcsótány, elnökhelyettes kamugeri, emellett tíz aljas ballibsi alelnök.
A szégyenteljes söpredékbe tartozik mindegyik bolsevik mai tanácselnök és VB. titkár.
Az efftársak gaztetteiért visszanyal még a fagyi, csak idő kérdése.
Vak Pali
2021-01-29 at 07:30
Ezek az új szélsőbalos/libernyák KERÜLETVEZETŐK rosszabbak, mint az egykori TANÁCSELNÖKÖK!
Meghatározásuk helyesen: VÖRÖS KOMISZÁROK.
Dresszkód: némbereknek sötétkék rakott szoknya, elvtársaknak: Csizma, lovaglónadrág, antantszíj, pisztolytáska, kádárkolbász, vörös pufajka, hatalmas zsebekkel.
Marosvári Róbert
2021-01-28 at 22:46
Szerintem ide teszik a Színművészetiseket….
Vak Pali
2021-01-28 at 21:52
oshon:
HELYTELEN IGEIDŐT TETSZEN HASZNÁLNI:
NEM “ELADJÁK”
HANEM MÁR “ELADTÁK”!!!
Tudományos libsizmus
2021-01-28 at 21:47
gyozo2018:
El akarják adni, így van.
Tudományos libsizmus
2021-01-28 at 21:45
Ja. Nekik az Almássy téri lepukkant szocialista művház kéne, ami már a kerület egyik szégyene.
Poppy
2021-01-28 at 21:24
Megtehetnek mindent.
gyozo2018
2021-01-28 at 21:09
EL FOGJÁK ADNI!
Esvány
2021-01-28 at 20:46
Niedermüller megmondta, hogy nem ért a településvezetéshez! Azt persze nem mondta, hogy mihez ért. Most már érthető, hogy miért hallgatott efelől. De, hát ezt a fazont is megválasztották azok, aki rá szavaztak, meg azok, akik lusták voltak elmenni és másra adni voksukat.
Fonzibá
2021-01-28 at 20:43
Csodálkozik ezen valaki?
Megválasztották őket és most kiárúsítják a családi ezüstöt!
Tessék Ezsébetvárosiak! Ezt akartátok, íme itt van a nyakatokon!
Örüljetek és legyetek boldogok!
Na ez
2021-01-28 at 20:22
dk-s Niedermüllerék bérbe is lopták a kerületiek vagyonát.
oshon
2021-01-28 at 20:19
Ezek a magyargyulolo hazug , tolvaj , rablo maffiozok eladjak az orszagot a labunk alol ! Ellenuk kell alni , qrva budos anyjukat !