Megszavazta a kerületi baloldal: jelentősen megemelik a parkolási díjat ErzsébetvárosbanPPestiSrácok.hu Forró drót 2024 október 22. Január 1-jétől 2100 forint helyett 36 000 forintot kell fizetniük az Erzsébetvárosban élőknek azért, hogy a kerületben, közvetlen lakókörnyezetükben parkolhassanak. A kerület baloldali többségű képviselő-testülete a lakossági parkolási díjainak meghatározásáról keddi ülésén döntött, a Fidesz négytagú frakciója a díjtétel emelésével kapcsolatban nemmel szavazott.
Niedermüller Péter a Wesselényi utca felújítását troli nélkül képzeli el?KZKroó Zita Magyar ugar 2024 július 8. A Wesselényi utca Erzsébetvárosi szakaszának felújítására nyújtott be pályázatot az Erzsébetvárosi önkormányzat, aminek célja, hogy csökkentsék az autós forgalmat, a kerékpár-és gyalogosközlekedést fejlesszék, valamint az ökológiai szempontokat is érvényesítsék. Az Egészséges utcák programba viszont úgy tűnik nem fér bele a troli, ami ugyebár elektromos jármű, tehát károsanyag-kibocsátása nincs.
Villan a baloldali becsület: kétszázmilliót és önkormányzati lakást kapott Niedermüller választottjaPPestiSrácok.hu Forró drót 2024 május 21. Ismét jelentkezett a rejtélyes ügyvéd, aki ezúttal egy mesébe illő gazdagodásra hívta fel a figyelmünket. A történet főszereplője a 2020-ban alakult kis cég, amely a következő évben már közel 200 milliós megbízást kapott az erzsébetvárosi önkormányzattól – állítja a Budapesti Prókátor, aki szerint a vállalkozás immár százmilliós vagyonnal rendelkező tulajdonos-ügyvezetője mindeközben szociális bérlakásban él a kerületben Niedermüller Péter DK-s polgármester jóvoltából.
Szentkirályi Alexandra bemutatta Niedermüllerék a semmibe vezető liftjétPPestiSrácok.hu Forró drót 2024 május 6. A PestiSrácok.hu még tavaly számolt be arról az erzsébetvárosi liftről, melynek több mint egy évig a semmibe nyíltak az ajtajai, miután a Niedermüller Péter vezette önkormányzat olyan módon adott engedélyt a felvonó telepítésére, hogy annak kijáratai a körfolyosó helyett az udvar felé néztek.
Budapesti Prókátor: Niedermüller Horn cégét is milliós megbízással látta elPPestiSrácok.hu Forró drót 2024 május 6. Újabb poszttal jelentkezett a Budapesti Prókátor. A bejegyzés megerősíti, amivel Niedermüller Péter pár napja lebuktatta magát: tényleg megbízta veje, Horn Gábor cégét, a Republikont is. A Magyar Nemzet birtokába került dokumentum is ezt igazolja.
Niedermüller Péter lebukott: baloldali kifizetőhelyként működtethették az önkormányzatotPPestiSrácok.hu Forró drót 2024 május 2. Niedermülller Péter (Momentum–DK–MSZP–Párbeszéd–LMP) VII. kerületi polgármester lebukott: baloldali, "mondhatni, családi kifizetőhelyként üzemeltethették" Erzsébetváros önkormányzatát éveken keresztül – mondta Benedek Zsolt, a Fidesz–KDNP erzsébetvárosi frakciójának vezetője, polgármesterjelölt csütörtökön, budapesti sajtótájékoztatón.
Niedermüller Péter 40 millió forintot költhetett imázsa építésére és még ő van felháborodva, ha erről a sajtó érdeklődik (VIDEÓ!)PPestiSrácok.hu Forró drót 2024 május 1. Niedermüller Péter DK-s polgármester a saját személyes profilja, imázsa kialakítására költött az erzsébetvárosiak adóforintjaiból, nagyságrendileg 40 milliót – legalábbis erről számolt be egy Budapesti Prókátor néven futó Facebook-oldal. Ráadásul az összegek a polgármester vejének, Horn Gábornak a baráti köréhez kerülhettek. Amikor pedig erről a Magyar Nemzet újságírója érdeklődött Niedermüllertől és Horntól, mindketten kiakadtak.
Megint áll a bál az ellenzéknél: most az MSZP zsarolja épp a baloldali összefogástPPestiSrácok.hu Forró drót 2024 március 29. A baloldali összefogásban érdekelt pártok Erzsébetvárosban és Józsefvárosban is változtatnának a 2019-ben győztes csapaton, ez pedig leginkább az MSZP-nek fáj, de a Párbeszéd is nehezményezi – írja az Index.
Benedek Zsolt indul a polgármesteri posztért ErzsébetvárosbanPPestiSrácok.hu Forró drót 2024 március 22. Benedek Zsolt a Fidesz és a KDNP erzsébetvárosi polgármesterjelöltje – jelentette be a jelölt a közösségi oldalán. Benedek a bejegyzésében kiemelte, hogy a hetedik kerület lett az új „nyócker”, a főváros egyik leglepusztultabb kerülete, ezért változásra van szükség.
Szűcs Balázs a zsigerproletár szavazókra hajt – Gulyás Gergely betegségén élcelődött a DK-s alpolgármesterSMSusánszky Mátyás Forró drót 2024 március 12. Hamar felzárkózott a DK-s zsigerproletár tempóhoz Szűcs Balázs, a Gyurcsányék által a Párbeszédből átcsábított egykori párbeszédes politikus. A Facebookon nemrégiben megjelent posztjában az erzsébetvárosi alpolgármester ugyanis a kórházi kezelés alatt álló Gulyás Gergelyen viccelődik, követői nem kis örömére.
Beszólt Krúbinak, feljelentették internetes agresszióért Bayer Zsoltot Forró drót szeptember 9. Bayer Zsolt állítólag fenyegető kijelentéseket tett az akasztást szorgalmazó Krúbi rapper és édesanyja ellen.
Az üzengetések megvoltak, a világháború elmarad – Lassan mindenki túlteszi magát az orosz drónokon (Cikkünk frissül!) Forró drót szeptember 10. Vörös riasztást rendeltek el Lengyelországban, egy éjszaka alatt tizenkilenc drón sértette meg az ország légterét.