Pesti Srácok

Megint áll a bál az ellenzéknél: most az MSZP zsarolja épp a baloldali összefogást

null

A baloldali összefogásban érdekelt pártok Erzsébetvárosban és Józsefvárosban is változtatnának a 2019-ben győztes csapaton, ez pedig leginkább az MSZP-nek fáj, de a Párbeszéd is nehezményezi – írja az Index.

A VII. kerületben lévő tíz választókerületből például az ellenzéki pártok másnak adnák a 2019-es összefogás idején a szocialisták által behúzott két körzetet. Ha ebből nem engednek, akkor az MSZP belengette, hogy külön indít képviselőjelölteket az összes helyen. Devosa Gábor, a szocialisták jelenlegi önkormányzati képviselője – aki maga is e döntés áldozata lenne – az Indexnek azt mondta, a DK-val kötött választási megállapodást tiszteletben tartják, azaz nem vonják meg támogatásukat Niedermüller Péter polgármestertől, de arra semmi sem kötelezi őket, hogy az összes körzetben közös jelölteket támogasson az MSZP.

– mondta. Az Index információi szerint a helyi Momentum hallani sem akar arról, hogy Devosa Gábor közös jelöltként újra elindulhasson a választáson. A baloldali választási palettát Erzsébetvárosban tovább színesíti, hogy a kerület korábbi – hűtlen kezelés, hivatali visszaélés és magánokirat-hamisítás miatt hosszabb időt börtönben töltő – szocialista polgármestere, Hunvald György is bejelentkezett a júniusi választásra, ezúttal a Magyar Szolidaritás Mozgalom és a Lokálpatrióták Erzsébet Városáért Egyesület közös jelöltjeként.

PestiSracok facebook image

Forrás: Index; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.