Pesti Srácok

Niedermüller Péter lebukott: baloldali kifizetőhelyként működtethették az önkormányzatot

Niedermüller Péter lebukott: baloldali kifizetőhelyként működtethették az önkormányzatot

Niedermülller Péter (Momentum–DK–MSZP–Párbeszéd–LMP) VII. kerületi polgármester lebukott: baloldali, "mondhatni, családi kifizetőhelyként üzemeltethették" Erzsébetváros önkormányzatát éveken keresztül – mondta Benedek Zsolt, a Fidesz–KDNP erzsébetvárosi frakciójának vezetője, polgármesterjelölt csütörtökön, budapesti sajtótájékoztatón.

A kormánypárti politikus arról beszélt: a hét elején "bődületes korrupciós ügy" robbant ki Niedermüller Péter és az erzsébetvárosi "dollárbaloldal" körül.

– közölte. Benedek Zsolt azt mondta: információk szerint a cég "a polgármester személyes vezető profiljának kialakítására" kapta a megbízást.

PestiSracok facebook image

– jegyezte meg. A politikus kijelentette: egyértelműen látható, hogy az erzsébetvárosiak negyvenmillió forintja egy, a Niedermüller Péter vejéhez köthető céghez vándorolt.

– tette hozzá. Benedek Zsolt szerint "az erzsébetvárosi dollárbaloldaltól" nem idegen a pazarlás, ugyanis "rekordnagyságú", közel húsz fős kommunikációs stábot tart fenn Niedermüller Péter.

– mondta. Benedek Zsolt azt mondta, Niedermüller Péter ahelyett, hogy a kerület problémáira próbálna megoldást találni, "gyanús szerződéseket köt a veje üzleti köréhez tartozó cégekkel". Közölte: felszólítják Niedermüller Pétert, hogy tisztázza, miért fizettek az erzsébetvárosiak pénzéből közel negyvenmillió forintot a "polgármester személyes vezetői profiljának kialakítására"; valamint nyilatkozzon arról, hogy egyéb rokona áll, vagy állt-e szerződéses viszonyban a VII. kerületi önkormányzattal, vagy annak bármelyik cégével. Továbbá arra szólítanak fel, hogy azonnal hozzák nyilvánosságra a tanácsadói szerződéshez köthető valamennyi anyagot, amelyet a cég az önkormányzat részére átadott, ugyanis ebből – mint Benedek Zsolt mondta – kiderülhet, hogy "kamu megbízásokról" volt-e szó.

Forrás: MTI; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.