erzsébetváros
Őrizetbe vettek egy férfit, aki VII. kerületi lakásában fegyverrel tartott túszul egy nőt
Terrorcselekménnyel fenyegetés, felfegyverkezve elkövetett személyi szabadság megsértése és zaklatás miatt letartóztatást kezdeményeztek egy budapesti férfi ellen, aki VII. kerületi lakásában vasárnap kábítószer hatása alatt túszul ejtette nőismerősét – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kedden a police.hu-n.Ne blokkold a trolit! – Nyílt levelet intéztek Niedermüllerhez a VII. kerület közlekedése miatt (Videó)
Az ember néha szinte úgy érzi, hogy a baloldali városvezetők mindent megtesznek, hogy élhetetlenné tegyék Budapestet. A pálmát közülük is Niedermüller Péter viszi, akinek azért nem lett volna nehéz dolga megnyerni a bulinegyed – enyhén szólva is inkább liberális – lakóit, azonban annyira elszúrta a városrész irányítását, hogy mára már közfelháborodás övezi a tevékenységét. Ennek pedig egyik legkézenfekvőbb bizonyítéka a közlekedés ellehetetlenítése. Érdekes, mintha odaát parancsba kapták volna, hogy tegyék tönkre a főváros forgalmát...Mindent a kisemberekért: több mint tízmilliárd forintot tüntettek el a költségvetésből Niedermüllerék (Videó)
Lehet valami abban, hogy az önkormányzatok ki vannak éheztetve, más magyarázatot legalábbis nem látunk arra, hogyan képesek a baloldali városvezetők ilyen töméntelen mennyiségű pénzt elemészteni. Niedermüllerék például nem érték be az előző városvezetés által rájuk hagyott tíz és fél milliárdos tartalékkal, és azzal, hogy az elmúlt öt évben megduplázódott a kerület bevétele az iparűzési adókból, mégis csődhelyzetről hadoválnak. A kérdés már csak az, hogy hol van a pénz?"Maguk miatt tart itt ez az ország! Menjenek innen, takarodjanak az országból” – kiabálta egy férfi a DK fórumán (VIDEÓ)
Úgy tűnik a Demokratikus Koalíció nem ússza meg, hogy találkozzon a valósággal. Arra azonban nem biztos, hogy gondoltak, hogy pont az ő soraik közül fog valaki felpattanni és a szemükre vetni a 2004-es kettős állampolgárság elleni gaztettük vagy éppen a 2006-os rendőri túlkapásokat. Pedig ezt most Erzsébetvárosban megtörtént, amit az étlapokra gerjedő Gréczy Zsolt végül egy cinikus megjegyzéssel leállított.Apja fegyvereivel, bódultan lövöldözött egy férfi Erzsébetvárosban
A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség vádat emelt egy 38 éves férfival szemben, aki az édesapja halála után hátrahagyott fegyver- és lőszer gyűjteményt nem jelentette be a hatóságok felé, azokat engedély nélkül megtartotta, majd 2022 szeptemberében az egyik pisztollyal ittas és bódult állapotban lövöldözni kezdett Erzsébetvárosban. A férfi még az egyik szemtanúra is rálőtt, de mivel már nem volt töltény a fegyverben, nem történt tragédia.Népes kommunikációs csapatot szervezett magának Niedermilliárd polgármester – Kérdés, hogy milyen pénzből?
Niedermüller Péter közel 19 fős kommunikációs stábot alkalmaz Erzsébetvárosban, az erzsébetvárosiak pénzén – tudta meg a VI. kerületi Fidesz-frakció. Radics Béla képviselő beszámolója szerint olyan volt "független-objektív" médiamunkások neve szerepel, mint például a 168 Óra és a Népszabadság korábbi újságírói, de Nyakó István, az MSZP korábbi szóvivője is innen kapja a fizetését, és ennek a szupercsapatnak a tagja. A hírek szerint a stáb leszerepelt politikusokból és videomunkásokból áll, amelynek az éves eltartása több tízmillió forintba fáj Erzsébetváros polgárainak.Erzsébetvárosban Niedermüller Péter és a Momentum összeveszett a közterületek takarítást végző cég beszámolóján
A legutóbbi testületi ülésen sem sikerült elfogadni a kerületi közterületi takarításért és parkrendezésért felelős, 100 százalékban önkormányzati tulajdonú Erzsébetváros Kft. tavalyi beszámolóját a VII. kerületi képviselő-testületnek. A beszámolót május 31-ig kellett volna elfogadni.Fidesz–KDNP: az erzsébetvárosi dollárbaloldal megakadályozta a botrányos Király utcai liftberuházás tisztázását
Niedermüller Péter polgármester és az erzsébetvárosi dollárbaloldal képviselői megakadályozták, hogy eseti bizottság tisztázza a botrányos Király utcai liftberuházás körülményeit – írta a VII. kerületi önkormányzat Fidesz–KDNP-képviselőcsoportja pénteken, a közleményében.Majdnem 2 évig nyílt semmibe az erzsébetvárosi kamikaze lift, de a látszatmegoldást is a lakók fizethetik meg (Videó)
Több mint egy évig a semmibe nyíltak egy VII. kerületi ház liftjének ajtajai, miután a Niedermüller Péter vezette önkormányzat olyan módon adott engedélyt a felvonó telepítésére, hogy annak kijáratai a körfolyosó helyett az udvar felé néztek. Az önkormányzat, amely egyébként tulajdonrésszel rendelkezik az épületben, annak közös képviseletét pedig az önkormányzati cég látja el egy év késlekedést követően végül akkor rendelkezett– látszólag átmeneti– megoldás megvalósításáról, amikor a kerületben ellenzékben lévő Fidesz rendkívüli ülést kezdeményezett a kialakult helyzet miatt. A többletköltségeket azonban így is vélhetően az ott élőknek kell viselniük, a PestiSrácok.hu stabjának pedig sikerült az egyik érintett lakót is megszólaltatnia az ügyben.Ajánljuk még