Pesti Srácok

Erzsébetvárosban Niedermüller Péter és a Momentum összeveszett a közterületek takarítást végző cég beszámolóján

null

A legutóbbi testületi ülésen sem sikerült elfogadni a kerületi közterületi takarításért és parkrendezésért felelős, 100 százalékban önkormányzati tulajdonú Erzsébetváros Kft. tavalyi beszámolóját a VII. kerületi képviselő-testületnek. A beszámolót május 31-ig kellett volna elfogadni.

A késés – ahogy Benedek Zsolt, a helyi Fidesz-frakció vezetője felhívta figyelmünket – a cég kényszertörléséhez vezethet, amelynek persze megint a helyi lakosok innák meg a levét. A kényszertörléssel ugyanis nem lenne, aki elvégezze a feladatot, márpedig aki Erzsébetvárosban jár vagy lakik, az tudja, hogy a közterületek rendben tartására égető szükség van ebben a kerületben. A három DK-s és három momentumos képviselő alkotta baloldali többség levesébe most az utóbbiak köptek bele, miután nem hajlandók igennel szavazni az egyébként több százmillió forintos hiányt felhalmozó cég beszámolójára.

Ahogy a múlt heti ülésen a kerület momentumos alpolgármestere, Bárdi Zsuzsanna az ülésen elmondta: azért nem tudják megszavazni az előterjesztést, mert egy közérdekű adatigénylés kapcsán „kétely merült fel a Belső-Erzsébetváros kézi takarítására vonatkozó közbeszerzési szerződés teljes mértékű teljesülésével kapcsolatban”. Nem tudni, milyen érdekek állnak a háttérben, de Benedek Zsolt szerint arról van szó, hogy 2019-ben a baloldal felosztotta egymás között az önkormányzati cégeket, most viszont véget ért a status quo és a balliberális pártok elkezdtek marakodni a koncon, elkezdődött a kiszorítósdi. A fideszes képviselő úgy látja, nagy az elégedetlenség a kerületben, a Niedermüller Péter vezette önkormányzat ugyanis egyáltalán nem valósította meg a választáskor tett ígéreteit.

Forrás: Mandiner; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.