Pesti Srácok

Niedermüller Péter 40 millió forintot költhetett imázsa építésére és még ő van felháborodva, ha erről a sajtó érdeklődik (VIDEÓ!)

Niedermüller Péter 40 millió forintot költhetett imázsa építésére és még ő van felháborodva, ha erről a sajtó érdeklődik (VIDEÓ!)

Niedermüller Péter DK-s polgármester a saját személyes profilja, imázsa kialakítására költött az erzsébetvárosiak adóforintjaiból, nagyságrendileg 40 milliót – legalábbis erről számolt be egy Budapesti Prókátor néven futó Facebook-oldal. Ráadásul az összegek a polgármester vejének, Horn Gábornak a baráti köréhez kerülhettek. Amikor pedig erről a Magyar Nemzet újságírója érdeklődött Niedermüllertől és Horntól, mindketten kiakadtak.

Niedermüller Péter veje nem más, mint az egykori SZDSZ-es államtitkár, Horn Gábor. Ahogyan arról pedig a Magyar Nemzet beszámolt, a megadott információknak utánajárva előbb egy 2020-as, csaknem hétmillió forint értékű szerződést talált a szerkesztőség, amit a Horn Gáborhoz kötődő Weber und Mill Kft.-vel kötött az önkormányzat, majd egy 2023-as, csaknem 15 millió forint értékű megbízás is előkerült. Ezt követően a lapot megkereste egy neve elhallgatását kérő forrás is, aki elküldte a Weber und Mill összes erzsébetvárosi megbízásának dokumentációját, amiből kiderült, hogy Horn apósa, Niedermüller Péter az elmúlt ciklusban a Weber und Mill Kft.-vel több mint negyvenmillió forint értékben kötött megbízási szerződéseket.

A Magyar Nemzet szerette volna megkérdezni az érintetteket is az ügyről. Azonban Niedermüller Péter veje, Horn Gábor meglehetősen indulatosan zárkózott el a válaszadás elől: szerinte nem kell magyarázatot adnia az ügyre, abban nem kell megszólalnia. A Magyar Nemzet riporterével, Heiter Dáviddal kifejezetten szóba sem szeretne állni, a Magyar Nemzetet pedig egy ócska propagandalapnak tartja, csakúgy, mint a legtöbb balliberális politikus, akiknek a rendkívül kellemetlen ügyekben ez a végső érve.

Niedermüller Péter pedig vejéhez hasonlóan szintén nagyon ingerült lett a Magyar Nemzet kérdéseitől. Szerinte az egész ügy hazugság, nem szerette volna a botrányt kommentálni. Erzsébetváros polgármestere először le is tagadta, hogy 40 milliós szerződésről lenne szó, aztán pedig azt mondta, hogy az említett cég nem is köthető a vejéhez. Ezzel pedig beismerte, hogy kapcsolatban vannak a szóban forgó céggel. Az imázsával viszont, úgy tűnik, elégedett.

PestiSracok facebook image

Az ügyben – bizonyítottság esetén – felmerülhet a költségvetési csalás bűntett gyanúja is.

Forrás: Magyar Nemzet

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.

A kisfiúval fajtalankodó, gátlástalan ügynök-kritikus utolsó áldozata: a Molnár Gál Pétert választó Ronyecz Mária tragikus élete

Magyar ugar 2021 február 27.
Molnár Gál Péter Coming out című kötete óriási visszhangot váltott ki. Ezt a kötetet Molnár Gál, a rettegett tollú színikritikus akkor írta, amikor nyilvánosságra került, hogy „Luzsnyánszky Róbert” néven hírhedtté vált besúgó volt. Nem csupán homoszexualitása miatt zsarolta őt az állambiztonság, hanem azért, mert egy kisfiúval fajtalankodott. Így szervezték be. MGP-nek szüksége volt egy látszatházasságra, erre a szerepre a tehetséges színésznőt, Ronyecz Máriát választotta. Utóbbi hamar elégett, ivott, cigarettázott és boldogtalan volt, majd alig 55 évesen meghalt. Ő volt az ügynök legnagyobb áldozata?