Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) megkezdte a kínai Sinovac Life Sciences biotechnológiai vállalat által a koronavírus ellen kifejlesztett, inaktivált vírust tartalmazó vakcina folyamatos felülvizsgálatát – közölte az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő, amszterdami székhelyű uniós ügynökség kedden.
Az uniós ügynökség közleménye szerint döntése a szakvizsgálat megkezdéséről a laboratóriumi kutatások és a klinikai vizsgálatok előzetes, kedvezőnek mutatkozó eredményein alapul. A tanulmányok azt sugallják, hogy az inaktivált vírust tartalmazó vakcina olyan antitestek termelését váltja ki, amelyek a COVID-19-et okozó vírust támadják meg, és elősegíthetik a betegség elleni védekezést. Az EMA Humángyógyszer Bizottsága eljárása során értékelni fogja a vakcina hatékonyságára és biztonságosságára, valamint minőségére vonatkozó adatokat, hogy megbizonyosodjanak róla, hogy az oltóanyag előnyei felülmúlják-e az esetleges kockázatokat. A folyamatos felülvizsgálat addig folytatódik, amíg elegendő bizonyíték nem áll rendelkezésre a forgalomba hozatali engedély hivatalos kérelmének beadásához.
Az EMA közölni fogja a vakcináról kialakított véleményét, illetve azt, ha a gyártó benyújtja az oltóanyag forgalomba hozatali engedély iránti kérelmét. Az EMA tájékoztatása szerint az oltóanyag elősegíti, hogy a védőoltás után az emberi szervezet immunrendszere az inaktivált vírust idegen anyagként azonosítsa, és természetes védekezésként antitesteket termeljen ellene. Ha az oltott személy később kapcsolatba kerül a koronavírussal, immunrendszere felismeri a vírust, és készen áll arra, hogy védelmet nyújtson a koronavírus ellen. Az inaktivált vírus nem okozhat betegséget – tették hozzá.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP
Facebook
Twitter
YouTube
RSS