
A Fidesz értékelése szerint a 2022-es büdzsé az újraindítás költségvetése, amelynek célja, hogy a lehető leggyorsabban lábaljon ki Magyarország a koronavírus-járvány okozta gazdasági válságból. Bánki Erik, a Fidesz frakcióvezető-helyettese keddi videonyilatkozatában azt hangsúlyozta: a jövő évi költségvetés minden elemében a magyar társadalom és gazdaság érdekeit szolgálja, valamint abba az irányba mutat, hogy a lehető leggyorsabban lábaljon ki Magyarország a gazdasági válságból, a lehető legsikeresebb legyen ezen a téren is Európában, és a magyar emberek a lehető leggyorsabban érezzék a bőrükön az életszínvonal növekedését.
Az Országgyűlés gazdasági bizottságának fideszes elnöke üdvözölte, hogy a költségvetési javaslat alappillérei a korábbi évhez képest nem változtak: továbbra is kiszámíthatóságot és biztonságot nyújt az indítvány. Bánki Erik a jövő évi költségvetés négy fő pillérét emelte ki: a munkahelyteremtést, a családok támogatását, az adócsökkentést és a beruházások ösztönzését.
A családok támogatásával kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet: az Európai Unióban GDP-arányosan Magyarország költi erre a célra a legtöbbet, a nemzeti össztermék négy százalékát. Az adócsökkentésre rátérve azt emelte ki: 2011 óta minden költségvetésben szerepel adócsökkentés valamilyen terület számára, jövőre pedig ennek legnagyobb nyertesei a huszonöt év alattiak lesznek, aki személyijövedelemadó-mentességet kapnak. Hozzátette: az adócsökkentések révén a magyar családoknál és vállalkozásoknál 2022-ben négyszázhuszonhárom milliárd forint marad. A beruházásösztönzésről szólva örömtelinek nevezte, hogy az utóbbi években nemcsak a külföldi, hanem a hazai nagyvállalatok és a kkv-szektor beruházásai is emelkednek.
A Fidesz frakcióvezető-helyettese arra is rámutatott: a nyugdíjasok támogatásáról sem mondott le a kormányoldal, hiszen jövőre egy félhavi nyugdíjat visszaad a kormány abból, amit Gyurcsány elvett az idősektől, ez pedig százhatvanmilliárd forintnyi többletjövedelmet jelent. Emellett nyugdíjprémiumot is fizetnek majd 2,6 millió nyugdíjasnak huszonhatmilliárd forint értékében. Bánki Erik szerint megalapozottnak tekinthető, hogy a jövő évi költségvetés 5,2 százalékos gazdasági növekedéssel, illetve 5,9 százalékos GDP-arányos hiánnyal számol. Hozzátette: az infláció mértékét három százalékra tervezik, ami a gazdasági növekedés szempontjából abszolút segítség, a társadalom számára pedig még egy elviselhető szintet jelent. A kétszázharminchárom milliárd forintnyi tartalék pedig felelős gondolkodásról tanúskodik – állapította meg.
Kijelentette: a Fidesz-KDNP elutasítja azt a válságkezelési programot, amelyet a baloldal 2008–2009-ben már egyszer megpróbált Magyarországra erőltetni. Hozzátette: a Gyurcsány Ferenc vezette baloldal akkor egyhavi bért vett el a közalkalmazottaktól és az egészségügyi dolgozóktól, egyhavi nyugdíjat a nyugdíjasoktól, valamint megemelte az adókat, megszüntette a családtámogatásokat és olyan IMF-hitelt vett fel, ami megkötötte az akkori kormány kezét minden pozitív döntést illetően.
Akkor a bajban nem segítették az embereket, hanem tovább növelték a terheket, ezzel ellentétben mi úgy gondoljuk, hogy a bajban is társnak kell maradni, az összefogás segíthet, mert csak együtt tudunk kilábalni a válságból
– fogalmazott.
Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
TalEle
2021-05-04 at 19:46
Orbán még nem tudja, de valószínűleg most veszíti el a jövő évi választást, ha nem „választási költségvetést” nyújt be 2022-re! Főleg akkor, amikor – a pandémia miatt – az EU sem ragaszkodik már a 3%-os GDP arányos hiánycélhoz, sőt, amikor „jogállamisági” hazugságokra hivatkozva forrásmegvonással fenyegetődzik, végzetes hiba lenne a Kormánytól, ha 2022-ben az államadósság csökkentésre koncentrálna! Ezzel csak azt érné el, hogy feltöltött államkincstár trezor kulcsát adná át a profi tolvajoknak 2022-ben…. A Soros-féle szivárványos moslékkoalíció „sláger témája” a mindenkinek alanyi jogon járó alapjövedelem, illetve; a minimálbérig 0%-os SZJA lesz! Ezt fogják „ezerrel nyomatni” a kampányuk során, ami nagyon is veszedelmes dolog, mivel széles társadalmi rétegek számára lehet vonzó ígéret a munka nélkül megszerezhető jövedelem, sőt, rövidtávon még életképes is lehet a dolog, mivel, Soros – jó kamatra – biztosan meg tudna szervezni – mondjuk – egy lejárat nélküli, „örökjáradék”, államkötvény kibocsátást! (Az más kérdés, hogy már középtávon is, végérvényesen eladósítanák az országot, de hát, az ő esetükben éppen ez a célja az alapjövedelem tervezett bevezetésének!) A Fidesznek, ha 2022-ben is nyerni akar, akkor nagyon attraktív „ellenajánlattal” kell előrukkolnia! (A 25 éven aluliak SZJA mentessége, egy baromság, több embert taszít, mint amennyit vonz! Az egy közgazdasági nonszensz, hogy adómentességet életkorhoz, nem pedig jövedelemhez kötnek…) Viszont, jó ajánlat lehetne, a mindenkire vonatkozó, régóta ígért egyszámjegyű SZJA bevezetése, legalább az átlag bruttó jövedelem szintjéig, amit – ha hatalomra jutna – deklaráltan, első körben szüntetne meg a segélyalapú, „nyílt társadalom” ordas eszméjét hirdető Soros-féle szivárványos moslék koalíció!