Úgy tűnik, Karácsony Gergelynek elfelejtettek szólni azok a bizonyos főpolgármesteri tanácsadók, hogy a magyar kormány családpolitikája nem csupán világszinten bizonyul egyedülállónak, hanem még az ellenzék körében is elismerik. Így eshetett meg, hogy a Margit-negyed nem létező rehabilitációjával zsonglőrködő Berg Dániellel ellentétben – aki szerint a hazai családtámogatási rendszer kitűnő – Karácsony Gergely gyermeknap alkalmából arról kesergett egy sort, hogy a gonoszZorbánkormány elvette a fiatalok jövőjét. Szerinte az elmúlt évtized nem a gyerekekről szólt, és a megoldást nyilván a zöldpolitika jelentené. Azt nem fejtette ki, hogy a “jövőbarát zöld és a tudást becslő politika” Karácsony Gergely értelmezésében mit is jelent pontosan, mi azonban bízunk benne, hogy ezúttal nem a méhlegelők iskolák környékén való megvalósításában gondolkodik éppen.
Karácsony Gergely némileg szorongó típus, legalábbis gyermeki jövője miatt igencsak aggódik – minderről a gyermeknap alkalmából kitett posztjában értekezik. A miniszterelnöki pozícióért ringbe szálló politikus szomorkodó Facebook-posztban fejtegette, hogy ő azért lett politikus, mert felelősségteljes apaként kötelességének érezte.
Amikor a hazánkért, a jövőnkért aggódunk, akkor nagyon sokan leginkább a saját gyermekeinkért aggódunk. Engem is jelentős mértékben az apaként is érzett felelősség vitt a politikába, bő tíz évvel ezelőtt – amikor ez a kép is készült. Sajnos az elmúlt bő évtized a legkevésbé sem szólt a gyerekekről, a jövő generációiról.
– vélekedett Karácsony, akihez láthatóan eddig nem jutott el sem az ingyenes tankönyvekről, az ingyenes gyermekétkeztetésről vagy éppen a családtámogatási rendszer kibővítéséről szóló hírek. Sőt, azt is tudni véli, hogy a gyermekes családok szegénységben élnek, és a családpolitika sikertelennek bizonyult.
Ma Magyarország egy jövőtlen ország, mert a hatalom – legyen szó a klímaváltozásról vagy az oktatásról – nem érti a jövő kihívásait. És bármit is állít magáról a családpolitikája is sikertelen, hiszen ma a gyerekek jelentik a legkiszolgáltatottabb társadalmi csoportot, hiszen a gyermekes családokban élnek a legtöbben szegénységben. Jóvá kell tennünk a gyermekeiknek, a jövő generációknak okozott károkat! A családi pótlék megduplázásával és más célzott intézkedésekkel fel kell számolni a gyermekszegénységet, jövőbarát zöld és a tudást becsülő politikával vissza kell adnunk a gyermekeink jövőjét
Azt nem fejtette ki, hogy a “jövőbarát zöld és a tudást becslő politika” Karácsony Gergely értelmezésében mit is jelent pontosan, mi azonban bízunk benne, hogy most nem a méhlegelők iskolák környékén való megvalósítására vagy hasonló remek, innovatív ötletet valósítana meg. A családi pótlék megduplázásával persze minden megoldódna és “más, célzott intézkedésekkel” – írta tehát az a Karácsony Gergely, aki bebizonyította: ha valaki, ő aztán mindenhez is ért. Még szerencse, hogy ő érti a jövő kihívásait és megoldja a problémákat – mármint azokat, amiket a nagy többség szerencsére nem érzékel. Olyannyira így van ez, hogy még a momentumos alpolgármester, Berg Dániel is elismerte Göblyös Sára kolléganőnknek adott interjúban, hogy
A kormány családtámogatási programja kiváló, azt kell mondanom
Ezek után van még kérdés Ildikó…?
Fotó: PS
Facebook
Twitter
YouTube
RSS