Tordai Bence, a P képviselője is válaszolt Szalai Szilárdnak a ma elfogadott gyermekvédelmi törvény ellen szervezett hétfő esti tüntetésen, amit élőben közvetítettünk. Szerinte propagandaszöveg összekeverni a gyermekeket fenyegető pedofíliát és pornográfiát az LMBTQ-ismeretterjesztéssel, amihez joga van a tanulóknak. Varju László DK-s képviselőtől pedig azt próbáltuk megtudni: nem disszonáns-e úgymond emberi jogokért harcolni, amikor a DK és annak gazdateste, az MSZP sosem tagadta meg az MSZMP-t, azaz a kommunista diktatúra állampárját, amely semmilyen emberi jogot nem tartott tiszteletben, ám a beszélgetés végül egy megfeneklett szemantikai vitába torkollott. Beszélgettünk tüntetőkkel is, többek között arról, hogy szerintük rendben van-e, ha kilógó nemi szervű transzvesztiták okosítanak óvodásokat, hiszen a jelenség Amerikában és Nagy-Britanniában már mindennapos. Az egyik tüntető szerint ha véletlenül buggyan ki a nemi szerv, azt nem lehet felróni…
Mint ismert, a pedofilellenes törvénycsomag azon sorára hivatkozva követelték hétfő este a Soros György hálózatához tartozó civil szervezetek és a baloldal pártjai a Kossuth téren, hogy a kormány vonja vissza a teljes csomagot, miszerint
a tanulók részére a szexuális kultúráról, a nemi életről, a nemi irányultságról, valamint a szexuális fejlődésről szóló foglalkozás megtartása során különösen figyelemmel kell lenni az Alaptörvény XVI. cikk (1) bekezdésében foglaltakra. E foglalkozások nem irányulhatnak a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérés, a nem megváltoztatása, valamint a homoszexualitás népszerűsítésére.
Az Amnesty International, a Labrisz Leszbikus Egyesület, a TASZ és más lobbiszervezetek, továbbá a Facebookról jól ismert “#acsaladazcsalad” szivárványmozgalom elindítói a baloldal pártjaival kiegészülve ugyanakkor hiába tüntettek, mert a Fidesz és a KDNP, a Mi Hazánk képviselőivel kiegészülve elfogadta ma a gyermekvédelmi törvénycsomagot, amiről bővebben ITT olvashatnak.
A Soros-szervezetek előre kikötötték: a baloldali pártok csak akkor jöhetnek el a Kossuth téri tüntetésre, ha előtte nyilvánosan megígérik: leszavazzák a pedofiltörvényt a Parlamentben. Ebből is kiderült, hogy nem csupán az LMBTQ-szervezetek iskolai propagandaelőadásai védelmében tüntetnek, hanem a pedofilok védelmében is. A tüntetés jelmondata is az “elfogadást” hirdeti. A Pesti Riporter stábja a tüntető tömeggel tartott, ahonnan a Pesti TV Facebook-oldalán élő közvetítéssel jelentkeztünk.
A pedofilellenes törvénycsomagra eredetileg azért volt szükség, mert a rendőrség (Füssy Angéla kolléganőnk oknyomozó közreműködésével) egy több ezer fős, brutálisan gátlástalan magyar pedofilhálózatot leplezett le a közelmúltban. Később a tervezetet több, a gyermekeket az LMBTQ-propagandától védő passzussal is kiegészítették. Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője, a törvénymódosítás kezdeményezője múlt csütörtökön a Pesti riporterben mondta el, miért szükséges kőkeményen fellépni a gyermekek védelmében. Itt lehet visszanézni a műsort, amiből az is kiderül, hogy a csomag részeként bevezetik-e a kémiai kasztrációt? Bálint Botond kollégánk a “Pedofil az is, aki saját szexualitását reklámozza a gyerekeknek” című vezércikkében egyértelművé tette, hogy miért helyes a gyermekek védelme érdekében a pedofíliát a nemi befolyásolással egy lapon kezelni.
Forrás: Pesti TV, PS; Fotó: Horváth Péter Gyula/PS
Facebook
Twitter
YouTube
RSS