Pesti Srácok

Tordai Bence és a pornó, Varju László és az MSZMP, továbbá a bránert lóbáló transzik - Így tüntettek a pedofiltörvény ellen! (videó)

Tordai Bence és a pornó, Varju László és az MSZMP, továbbá a bránert lóbáló transzik - Így tüntettek a pedofiltörvény ellen! (videó)

Tordai Bence, a P képviselője is válaszolt Szalai Szilárdnak a ma elfogadott gyermekvédelmi törvény ellen szervezett hétfő esti tüntetésen, amit élőben közvetítettünk. Szerinte propagandaszöveg összekeverni a gyermekeket fenyegető pedofíliát és pornográfiát az LMBTQ-ismeretterjesztéssel, amihez joga van a tanulóknak. Varju László DK-s képviselőtől pedig azt próbáltuk megtudni: nem disszonáns-e úgymond emberi jogokért harcolni, amikor a DK és annak gazdateste, az MSZP sosem tagadta meg az MSZMP-t, azaz a kommunista diktatúra állampárját, amely semmilyen emberi jogot nem tartott tiszteletben, ám a beszélgetés végül egy megfeneklett szemantikai vitába torkollott. Beszélgettünk tüntetőkkel is, többek között arról, hogy szerintük rendben van-e, ha kilógó nemi szervű transzvesztiták okosítanak óvodásokat, hiszen a jelenség Amerikában és Nagy-Britanniában már mindennapos. Az egyik tüntető szerint ha véletlenül buggyan ki a nemi szerv, azt nem lehet felróni...

Mint ismert, a pedofilellenes törvénycsomag azon sorára hivatkozva követelték hétfő este a Soros György hálózatához tartozó civil szervezetek és a baloldal pártjai a Kossuth téren, hogy a kormány vonja vissza a teljes csomagot, miszerint

Az Amnesty International, a Labrisz Leszbikus Egyesület, a TASZ és más lobbiszervezetek, továbbá a Facebookról jól ismert “#acsaladazcsalad” szivárványmozgalom elindítói a baloldal pártjaival kiegészülve ugyanakkor hiába tüntettek, mert a Fidesz és a KDNP, a Mi Hazánk képviselőivel kiegészülve elfogadta ma a gyermekvédelmi törvénycsomagot, amiről bővebben ITT olvashatnak.

PestiSracok facebook image

A Soros-szervezetek előre kikötötték: a baloldali pártok csak akkor jöhetnek el a Kossuth téri tüntetésre, ha előtte nyilvánosan megígérik: leszavazzák a pedofiltörvényt a Parlamentben. Ebből is kiderült, hogy nem csupán az LMBTQ-szervezetek iskolai propagandaelőadásai védelmében tüntetnek, hanem a pedofilok védelmében is. A tüntetés jelmondatais az “elfogadást” hirdeti. A Pesti Riporter stábja a tüntető tömeggel tartott, ahonnan a Pesti TV Facebook-oldalán élő közvetítéssel jelentkeztünk.

A pedofilellenes törvénycsomagra eredetileg azért volt szükség, mert a rendőrség (Füssy Angéla kolléganőnk oknyomozó közreműködésével) egy több ezer fős, brutálisan gátlástalan magyar pedofilhálózatot leplezett le a közelmúltban. Később a tervezetet több, a gyermekeket az LMBTQ-propagandától védő passzussal is kiegészítették. Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője, a törvénymódosítás kezdeményezője múlt csütörtökön a Pesti riporterben mondta el, miért szükséges kőkeményen fellépni a gyermekek védelmében. Itt lehet visszanézni a műsort, amiből az is kiderül, hogy a csomag részeként bevezetik-e a kémiai kasztrációt? Bálint Botond kollégánk a “Pedofil az is, aki saját szexualitását reklámozza a gyerekeknek” című vezércikkében egyértelművé tette, hogy miért helyes a gyermekek védelme érdekében a pedofíliát a nemi befolyásolással egy lapon kezelni.

Forrás: Pesti TV, PS; Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

Milliárdos ingatlanvagyonnal gyarapodik tovább tatabányai családok nyomorán a „Szeviép-család” – Csinos céghálót találtunk az egykori vezér fia körül

Exkluzív 2022 május 25.
A Pesti TV Az Ügy című riportműsorában mutattuk be a tatabányai szellemtársasházat, amely tizenöt éve áll befejezetlenül. A huszonegy lakásos, a földszinten nagy irodaépületet is magába foglaló ingatlant sajátos konstrukcióban kezdték építeni 2004 után. A telektulajdonos, első számú építtető, a Környe és Vidéke Takarékszövetkezet ingatlanhasznosító cége, a Tak-Ing végelszámolás alatt áll; az építő Pólus Kft. 2007 óta felszámolás alatt; a lakásaikat előre kifizető tatabányai családok, összesen tizenöt károsult család a mai napig nem kapott vissza egy fillért sem. Közben tavaly év végén a félkész épület az egyik szeviépes érdekeltség kezébe került. A Szeviép-üggyel a PestiSrácok.hu az elmúlt években kiemelten foglalkozott; követjük a több száz kisvállalkozó csődjéért felelős, csődbűncselekménnyel vádolt milliárdosok ma is tartó büntetőperét. Megmutattuk, hogy a mai napig milyen luxusban élnek, és egy tényfeltáró cikksorozatban azt is, hogy a Szeviép csődeljárása előtt milyen elképesztő céghálót építettek fel a Szeviép-vezérek, amely cégekben immár egy-egy családtagjuk a tulajdonos. Ebben a tényfeltáró riportban azt mutatjuk meg, hogyan kerül a Szeviép-vezér B. Sándor fia Tatabányára, miként jutottak hozzá a tizenöt család anyagi megnyomorítását jelentő, milliárdos értékű ingatlanvagyonhoz, és azt is, hogy a tatabányai botrányban szereplő cég csak egy az újabb céghálóban. Körülbelül tíz milliárdos vagyont találtunk éppen csak, hogy „muzsikáló” cégekben, és mindez az egyik B.-fiú kezében fut össze.

Vérrel írt üzenet, fegyverarzenál, eltévedt lövedék – Fokozódik a feszültség a déli határnál

Exkluzív 2023 szeptember 5.
Tovább súlyosbodott a helyzet a déli határunk szerb oldalán azóta, hogy Az Akta bemutatta a terrorista embercsempész bandák táborait, akiknek az egymással folytatott háborúja a helyi magyarok életét veszélyezteti. Ahogy riportunkban bemutattuk, afgán és észak- afrikai terrorista csoportok tanyáznak a Szabadka környéki erdőkben, sorozatlövő, gránátvető fegyverekkel és gránátokkal ellátva, és most már naponta vannak tűzharcok, lőnek és robbantanak, gyakran a lakóházak közelében. Ezek a bandák szervezik a napi több száz, Zágrábból a Délvidékre érkező illegális migráns továbbjuttatását. Az elmúlt napokban fokozódott az amúgy is tarthatatlan helyzet. A lövöldözések maradványait, lőszerhüvelyeket néhány tíz méterre a határtól százával találni – már a határon lőnek, miközben 300–400 fős csoportok invázióját irányítják neki a kerítésnek. És már nem létráznak: végigvágják a kerítést, azon tuszkolják át az embereket az akciót fegyveresekkel fedező embercsempészek. A PestiSrácok.hu számos exkluzív felvételt kapott a terroristákról és a felkutatásukra irányuló akciókról. Megtaláltuk a TikTokon az embercsempész bandák egymásnak szóló hadüzeneteit, különböző üzenetekkel ellátott videóit. Ezek a felvételek is jól mutatják, hogy elit terrorista csoportok háborúja dúl az embercsempész piacért, illetve területekért. A BIRN balkáni oknyomozó portálnak pedig a csoportok vezetőit is sikerült beazonosítania, és belső informátoraik által a területfelosztási harcok eseményeit is feltérképezték. Hat hónapon át tartó kutató-elemző munkájukból az is kiderül, hogy a marokkói és afgán bandák háborújához főleg Koszovóból albán bűnözői körök biztosítják a fegyvereket, méghozzá igencsak borsos áron.

„Valahol fenn úgy döntöttek rólam, hogy a Ferencváros legyen az életem!” – Nyolcvan éves lenne, de már tíz éve nincs közöttünk a Császár (2. rész)

Exkluzív 2021 október 17.
Az egyetlen magyar aranylabdás labdarúgó, Albert Flórián pályafutását bemutató írásunk első részében egészen 1967 végéig jutottunk el. Innen folytatjuk most a zseniális játékos életútjának felelevenítését, feltárva a korszak sajátosságait, szót ejtve a kiváló labdarúgó emberi kapcsolatairól és megidézve gondolatait ferencvárosi kötődéséről, valamint arról, hogy ő maga mire volt a legbüszkébb a saját karrierjét tekintve.