Csütörtök délután tartott sajtótájékoztatót a CÖF-CÖKA alapítvány. A hat főszervező a sajtótájékoztatón bejelentette: a koronavírus-járvány leküzdése után idén meg tudják tartani a Békemenetet, az utóbbi évek legnagyobb jobboldali vonulását, ahol rendre százezrek szoktak megjelenni, hogy kiálljanak a jobboldali értékek mellett. Az idei Békemenet október 23-án lesz megtartva.
Csizmadia László, a CÖF elnöke kijelentette: nagy örömére szolgál, hogy újra meg lehet tartani a jobboldal legnagyobb, rendszeres vonulását. Az idei Békemenetet október 23-án, nemzeti ünnepünkön tartják meg. Csizmadia László elmondta, a Békemenet az összefogás jelképe. Tizenöt éve hangzott el az őszödi beszéd, az azt követő tüntetéssorozat és az azt leverő rendőrterror a magyar történelem legsötétebb időszaka.
Európa hallgatott, amikor az emberekre támadtak, koncepciós eljárások miatt sok család ment tönkre, amiért Gyurcsány Ferenc a felelős, és ő most hatalomra készül. Emlékezni kell az áldozatokra és emlékeztetni kell, hogy milyen időszak volt az. Legyünk ott mindannyian a Békemeneten, soha nem látott sokasággal emlékezzünk a 2006-os eseményekre!
Engedtünk a népakaratnak, a tökéletes dátum az október 23-a, a nemzeti ünnep
– jelentette ki Bayer Zsolt.
Stefka István, portálunk lapigazgatója beszédében arról szólt, hogy az első Békemenet 2012-ben volt, akkor arról volt szó, hogy az esemény előtt nem sokkal Berlusconi miniszterelnököt a pénzvilág, a multinacionális erők és az EU lapátra tette azért, mert szembe mert szállni az Európai Egyesült Államok tervével. Orbán Viktorról is elkezdtek hazudozni; akkor több százezren vonultak ki, hogy kormányon maradjon a magyar miniszterelnök, akit kétharmaddal megválasztott az ország.
Ma azért megyünk ki, hogy most már Magyarországot védjük meg; veszély fenyegeti hazánkat, nemcsak külföldről, hanem belülről is. Belső féreg rágja az országot, akiket külföldről küldtek
– fogalmazott Stefka István.
Fricz Tamás, a Civil Összefogás Fórum szóvivője szerint a Békemenetet különösen aktuálissá teszi a szerdai Eb-meccs; szenzációsan játszott a magyar válogatott.
Elképesztő támadások érték a magyarokat. Szivárványba borult néhány német stadion. A sportba is befurakodott a globális liberális politika. Végső harcra készülnek a liberálisok: míg korábban csak a dominanciát akartak elérni a társadalom összes szegletében, mostanra lépést váltottak, gyűjtik a seregeiket és nem tagadják, hogy a konzervatív és nemzeti politikusokat el akarják söpörni, totális uralomra készülnek
– jelentette ki Fricz Tamás, majd azzal folytatta, hogy Klaus Schwab, a Világgazdasági Fórum elnöke tavaly hirdette meg a nagy újrakezdés programját, ami egy nettó neokommunista kiáltvány.
Példaként említette, hogy az EU-ban vita kezdődött az EU jövőjéről: létrejött a Spinelli-csoport, amelynek élén a nyíltan magyargyűlölő Guy Verhofstadt áll. Fricz elmondta, hogy a csoport célja az Európai Egyesült Államok létrehozása, egy birodalmi Európa, az olyan, ennek ellenálló országoknak pedig, mint Magyarország vagy Lengyelország, nem osztanak lapot.
Ez egy összehangolt támadás, nekünk, civileknek is meg kell mutatnunk, hogy nemcsak vezető politikusaink, hanem a nemzeti civil társadalom is kiáll a hagyományos értékek mellett. Nélkülünk nem lehet a küzdelmet győzelemre vinni
– nyilatkozta a CÖF szóvivője.
Bencsik András publicista, a Demokrata főszerkesztője beszédében kiemelte, hogy Szalai Ádám, a magyar válogatott csapatkapitánya nagyon jól fogalmazott szerdán a meccs után: két fontos fogalom van igazán, az egyik a csapat, a másik pedig, hogy magyar.
A sportban a szeretet és az összefogás csodákra képes, ez a mindennapokban is így van, a hazánk iránti ragaszkodás megmozdít bennünket, tudjuk, kik az ellenfeleink
– közölte Bencsik András, aki szerint mostanra összeállt a tegnapi nyilas a tegnapi kommunistával, elindultak a zsákmányért és a bosszúért.
Ha elég erős bennünk a szeretet, 2022 tavaszán ismét győzni fogunk
– fogalmazott a publicista, aki szerint jövőre nagy próbatétel lesz a választás, ahol muszáj lesz nyerni.
Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS