Közép-Kelet-Európa egy kultúrát megőrző sziget, talán az utolsó egy hajdanvolt keresztény civilizációban, ahová Nyugatról járnak emberek szabad levegőt szívni – mondta el a sátoraljaújhelyi szabadegyetem utolsó előadásában Pawel Cebula. A minorita szerzetes a relativizmus közelgő diktatúrájáról szólva arról is beszélt, nemrég jelent meg magyarul a Szent Benedek válaszútján című könyv, amelyet állítólag a magyar miniszterelnök is tanulmányoz. A kötet egyik fő mondanivalója, hogy amikor összeomlik a Római Birodalom, az Úr Szent Benedeket hívta meg arra, hogy kis közösségeket alapítva mentse át a kultúrát és vallást, amely mára ismét aktualitássá vált.
A Keresztény megújulás a változó világban című beszélgetéssel zárult az Újraindítás – Megújulás elnevezésű pót-Tusványos, a sátoraljaújhelyi szabadegyetem. A beszélgetésből Pawel Cebula minorita szerzetes gondolatait osztjuk meg. Mint elöljáróban elmondta, különös volt a saját egyházán belül is megtapasztalnia, mit is jelentenek Benedek pápa szavai, amelyek szerint a relativizmus diktatúrája közeleg.
A relativizmus diktatúrája a gyakorlatban
Pawel Cebula elmondta, Magyarország népszavazásra készül a gyermekek védelme érdekében, ugyanakkor sokan nem veszik elég komolyan a fenyegető veszélyt. Mint kifejtette, amerikai, írországi, franciaországi tapasztalatai arra mutatnak, hogy a probléma, amely hazánkban nem jelent meg, másutt már akuttá vált. Az atya felidézte, 2016-ban Írországban személyesen is végigélte a homoszexuális párok házasságáról szóló népszavazást. Mint kifejtette, az ír nemzet 800 éven keresztül kemény üldöztetésnek volt kitéve, nemzeti identitásuk, vallásuk segítette őket a túlélésben. Ugyanakkor 2016-ban már azt tapasztalta, az ír katolikus püspöki kar félt nyíltan megszólalni a melegházasság kérdésében, sőt egy televíziós műsorban egy papi civilben lévő katolikus atya azt mondta, az egyenlőség érdekében a híveket a melegházasság támogatására buzdítja. Az íreknek ekkor 63 százaléka szavazott az egynemű párok házassága mellett, pár évvel később azonban az abortuszról szóló népszavazást még ennél is nagyobb arányban támogatták.
A tét tehát nem négy év, hanem a civilizáció
– hangsúlyozta Pawel Cebula, hozzátéve, a relativizmus diktatúrájának másik ijesztő példája, hogy az egykor katolikus szigetnek tartott Máltán ma két év börtönt kap, aki a nyilvánosság előtt azt meri állítani, hogy a homoszexualitás gyógyítható. Arra is kitért, Benedek pápa visszalépése óta úgy érzi, az Úr meg akarja tisztítani az egyházát, hiszen minden, ami eddig el volt rejtve, az felszínre került. Hozzátette, ahhoz, hogy ez a megtisztulás megtörténjen, megtérés kell, és a bűn néven nevezése.
Remélem, hogy az Úr errefelé vezet minket
– fogalmazott.
Ahová Nyugatról járnak szabad levegőt szívni
A szerzetes arról is szólt, a hatvanas évek közepén Karol Woytila, a későbbi második II. János Pál pápa bejárta Nyugat-Európát. Az ott tapasztaltak nyomán már érsekként az egyházon belüli közösségek létrehozását kezdte támogatni, azaz “egyházacskákat”, ahogy ő nevezte. Pawel Cebula úgy vélte, ezek a kis közösségek segítettek túlélni Lengyelországban a kommunizmus alatt, de a modern korban is ezek segíthetnek ellenállni a nyelvi, fogalmi, kulturális gyarmatosításnak.
Elmondta, nemrég jelent meg magyarul a Szent Benedek válaszútján című könyv, amelyet állítólag a magyar miniszterelnök is tanulmányoz. A kötet egyik fő mondanivalója, hogy amikor összeomlik a Római Birodalom, az Úr Szent Benedeket hívta meg arra, hogy kis közösségeket alapítva mentse át a kultúrát és vallást. Úgy vélte, Közép-Kelet-Európa is ilyen kultúrát megőrző sziget, talán az utolsó egy hajdanvolt keresztény civilizációban, ahová Nyugatról járnak emberek szabad levegőt szívni.
Fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS