Emirátus Afganisztánban

Afganisztánban a tálib hatalom átvette az irányítást és kikiáltotta az emirátust. Ez azt jelenti, hogy a tálib hatalom névleg sem óhajt demokratikusnak látszani. Atavizmus? Egy új tendencia? Nem tudjuk, de az állítható, hogy fordulópont, államelméleti és alkotmányjogi szempontból is. A XX. század eleje-közepe óta nem láttunk ilyet. Visszatért az ideológiai-monarchikus legitimáció.

A nyugati – értve ez alatt Európát és az amerikai kontinens államait – országok szinte mindegyike demokratikus berendezkedésű, s ha nem is az, legalább nevében megpróbál annak látszani. Még a közismerten nem demokratikus Belorusszia, Kuba, vagy Venezuela is a nevében demokratikusnak nevezi magát – persze ez nem változtat azon, hogy diktatúrák –, és még „falból” választásokat is rendeznek. Itt néha előfordulnak „balesetek”, mint legutóbb Lukasenkával, ám a hatalom „hivatalosan” mindenhol demokratikus választásokra hivatkozik, vagy ha nem, hát valamilyen különleges-kivételes állapot indokolja azok elhalasztását. Persze az államforma, mint alkotmányjogi kategória országról országra változatos, nyugati demokráciákban például számos helyen megmaradt a királyság, ám azt azért senki nem vitathatja, hogy a belga vagy a brit királyság demokratikus.

Persze akad példa arra is bőven, főleg az arab félszigeten, hogy a monarchia legfeljebb „alkotmányos”, vagyis az adott uralkodó hatalmát nem sok minden korlátozza, ám ezek az államalakulatok korábban képződtek. A világ (eddigi) talán legbrutálisabb diktatúrájában, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban, ahol immáron az „államalapító” Kim dinasztia harmadik generációja uralkodik, sem kiáltották ki a monarchiát – hivatalosan még ott is tartanak választásokat, még ha azok rendre 99% feletti eredményeket hoznak is. A XX. század első felében még nem volt ritka a monarchia alapítása, így például Szaúd-Arábia pontosan így állt össze – ott azóta se vitatta komolyan senki a király hatalmát –, de jellemzően a ’40-es, főleg az ’50-es évek óta új monarchia nem alapult. Afganisztán különleges eset, volt ott királyság, köztársaság, iszlám köztársaság, majd a talibán, mielőtt a nemzetközi intervenció lesöpörte volna, már próbálkozott az Emirátus kikiáltásával is. Ám most gyakorlatilag azonnal kikiáltotta azt, rögtön, miután bevonultak Kabulba. Nem tétlenkedtek egyébként a tálibok a potenciális ellenzék szó szerinti lefejezésével sem – már két hete erre a sorsra jutott egy tolmács –, de most éppen járják Kabul utcáit, ahol a nyugati hadseregek segítőit, volt főtisztviselőket, vagy egyszerű segítő személyzetét kerítik kézre.

Már most kijelentették, hogy a saríát vezetik be, amely elég sajátos lépés, tekintettel arra, hogy a nyugati – de még a keleties, vagy kommunista diktatórikus – jogrendszerekhez képest is brutális. Összehasonlításul: ha nálunk egy csapásra bevezetnék Szent László törvényeit, akkor holnaptól a tyúktolvajok halállal lakolnának szörnyű tetteikért. A nők jogait, azt hiszem, a saríával egy mondatban emlegetni is bornírt dolog, ennek ellenére a Talibán megtette. Ami viszont az államot illeti, itt is egyértelmű a tálib döntés: emírség, ez pedig eddigi tudásunk szerint fogalmilag egy örökletes, monarchikus berendezkedés. Ezt támasztja alá a harcos és szélsőséges iszlám ideológia, amelyet a saría támogat. Tulajdonképpen – az eddigiek alapján persze, illetve elméletben – egy olyan államalakulat született, amely amellett, hogy ősrégi elemeket ötvöz, új minőséget képez: ez egy örökletes, monarchikus totális állam. Nem tudjuk még, hogy valamilyen választás, demokratikus elem enyhíti-e, legalább látszólag ezt a rendszert, de egyelőre ez nem tűnik valószínűnek. Talán nem túlzás azt állítani, hogy az emírség ebben a formájában a szörnyállamok szörnyállama.

Vezető kép: MTI/AP/Rahmat Gul