
Afganisztánban a tálib hatalom átvette az irányítást és kikiáltotta az emirátust. Ez azt jelenti, hogy a tálib hatalom névleg sem óhajt demokratikusnak látszani. Atavizmus? Egy új tendencia? Nem tudjuk, de az állítható, hogy fordulópont, államelméleti és alkotmányjogi szempontból is. A XX. század eleje-közepe óta nem láttunk ilyet. Visszatért az ideológiai-monarchikus legitimáció.
A nyugati – értve ez alatt Európát és az amerikai kontinens államait – országok szinte mindegyike demokratikus berendezkedésű, s ha nem is az, legalább nevében megpróbál annak látszani. Még a közismerten nem demokratikus Belorusszia, Kuba, vagy Venezuela is a nevében demokratikusnak nevezi magát – persze ez nem változtat azon, hogy diktatúrák –, és még „falból” választásokat is rendeznek. Itt néha előfordulnak „balesetek”, mint legutóbb Lukasenkával, ám a hatalom „hivatalosan” mindenhol demokratikus választásokra hivatkozik, vagy ha nem, hát valamilyen különleges-kivételes állapot indokolja azok elhalasztását. Persze az államforma, mint alkotmányjogi kategória országról országra változatos, nyugati demokráciákban például számos helyen megmaradt a királyság, ám azt azért senki nem vitathatja, hogy a belga vagy a brit királyság demokratikus.
Persze akad példa arra is bőven, főleg az arab félszigeten, hogy a monarchia legfeljebb „alkotmányos”, vagyis az adott uralkodó hatalmát nem sok minden korlátozza, ám ezek az államalakulatok korábban képződtek. A világ (eddigi) talán legbrutálisabb diktatúrájában, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban, ahol immáron az „államalapító” Kim dinasztia harmadik generációja uralkodik, sem kiáltották ki a monarchiát – hivatalosan még ott is tartanak választásokat, még ha azok rendre 99% feletti eredményeket hoznak is. A XX. század első felében még nem volt ritka a monarchia alapítása, így például Szaúd-Arábia pontosan így állt össze – ott azóta se vitatta komolyan senki a király hatalmát –, de jellemzően a ’40-es, főleg az ’50-es évek óta új monarchia nem alapult. Afganisztán különleges eset, volt ott királyság, köztársaság, iszlám köztársaság, majd a talibán, mielőtt a nemzetközi intervenció lesöpörte volna, már próbálkozott az Emirátus kikiáltásával is. Ám most gyakorlatilag azonnal kikiáltotta azt, rögtön, miután bevonultak Kabulba. Nem tétlenkedtek egyébként a tálibok a potenciális ellenzék szó szerinti lefejezésével sem – már két hete erre a sorsra jutott egy tolmács –, de most éppen járják Kabul utcáit, ahol a nyugati hadseregek segítőit, volt főtisztviselőket, vagy egyszerű segítő személyzetét kerítik kézre.
Már most kijelentették, hogy a saríát vezetik be, amely elég sajátos lépés, tekintettel arra, hogy a nyugati – de még a keleties, vagy kommunista diktatórikus – jogrendszerekhez képest is brutális. Összehasonlításul: ha nálunk egy csapásra bevezetnék Szent László törvényeit, akkor holnaptól a tyúktolvajok halállal lakolnának szörnyű tetteikért. A nők jogait, azt hiszem, a saríával egy mondatban emlegetni is bornírt dolog, ennek ellenére a Talibán megtette. Ami viszont az államot illeti, itt is egyértelmű a tálib döntés: emírség, ez pedig eddigi tudásunk szerint fogalmilag egy örökletes, monarchikus berendezkedés. Ezt támasztja alá a harcos és szélsőséges iszlám ideológia, amelyet a saría támogat. Tulajdonképpen – az eddigiek alapján persze, illetve elméletben – egy olyan államalakulat született, amely amellett, hogy ősrégi elemeket ötvöz, új minőséget képez: ez egy örökletes, monarchikus totális állam. Nem tudjuk még, hogy valamilyen választás, demokratikus elem enyhíti-e, legalább látszólag ezt a rendszert, de egyelőre ez nem tűnik valószínűnek. Talán nem túlzás azt állítani, hogy az emírség ebben a formájában a szörnyállamok szörnyállama.
Vezető kép: MTI/AP/Rahmat Gul
Zsike
2021-08-28 at 22:08
Legyen emirátus, vagy amit akarnak, csak már hagyjuk békén őket és ők meg minket!
Legyen végre vége ennek az ostoba demokrácia-exportnak, amerikai módra!
Egy törzsközösségi társadalomba! Az USA háborús héjái persze újabb ötletekkel fognak előállni hamarosan, mert dolgoznak a fegyvergyárak és kéne a mérhetetlen mennyiségű és még annál is több pénz! Rá fognak bökni a térképen megint vmelyik – lehetőleg ritkafémben és olajban gazdag országra -, ahol fel kell zavarni az állóvizet és megdönteni akárkit, csak keljen a fegyver…
A Biden-féle elnökbábukat meg kívánságra iktatják be meg ki s máris működésbe hozható a fegyver- és háború biznisz.
Még nem biztos az sem, h az afgán ügynek vége, még csak most kezdődik vmi, de közel sem biztos, h a fegyvernyugvás és a békés országépítés.
Majd mennek az nyitott társad. ong aktivistái és nyomban vége lesz a nyugalomnak! Tág a tér Szabó Tímeánk számára is! Várják a talibánok! Még miniszter is lehet belőle, ha igyekszik!
Bukohill
2021-08-21 at 21:51
“ha nálunk egy csapásra bevezetnék Szent László törvényeit, akkor holnaptól a tyúktolvajok halállal lakolnának szörnyű tetteikért”
Ebben az esetben senki nem csinálhat Trandafírból elöljárót. Nekem tetszik. Sőt!
Idéznék egy másik passzust is : “a hamisan ítélő bíró adassék el rabszolgának”.
Ez még jobban tetszene.
Orientál
2021-08-21 at 17:16
És ehhez a hírhez örömmel csaholnak Dobrevék.
Orientál
2021-08-21 at 17:12
Lorant Kele Nagyon igazat írtál ,mert nem is tavasztól a kiváló forró hőség elején kezdték el , mert így a szaudiak átkergethetik maximum 10 nap alatt a tálibjaikat.
Nahát
2021-08-21 at 16:52
Az afgánok éljenek, ahogy akarnak, semmi közünk hozzá, de Amerikának igazán kár volt felfegyvereznie a tálibokat.
Orientál
2021-08-21 at 16:25
Leopard maga a szélsőséges Gyurcsánynak lefeküdt és úgy is maradt szintén szélsőséges jobbikos ,ők mindnyájan a migránsimádók.
Lárifári
2021-08-21 at 14:28
Eközben kiújultak a harcok Hegyi-Karabahban.
A kínai légierő napi szinten repked Tajvan felett.
Az ukrán elnök kijelentette, hogy kiképző központnak titulált USA támaszpont települhet Ukrajnába.
Ha már Ukrajna, most bukott meg egy kijevi klinika xsecsemőkkel kereskedés miatt. Éveken keresztül külföldi férfiak névházasságot kötöttek ukrán nőkkel, majd a megszületett gyerekről az anya lemondva, a férfiak meg nem nevezett közép-ázsiai országokba távoztak a csecsemőkkel.
Zajlik az élet míg mindenki a tálibokkal van elfoglalva.
nemúgyvanaz!
2021-08-21 at 14:27
az iszlám vallás egyértelműen a zsidó-keresztény)(vallás) világuralmának megakadályozása céljából jött
létre-annak mintegy féke és ellensúlyaként.Nem csak azt kell látni hogy az emírség ebben a formájában a szörnyállamok szörnyállama-hanem azt is hogy ennek létrejöttét a háttérhatalom nem kevésbé szörnybirodalma
provokálta-provokálja ki.Ha a hátteres szörnybirodalom(és akik gyermekeket akarnak szándékosan megnyomorítani azok igenis aberrált szörnyek) minden embert be akar darálni-akkor a legkevesebb hogy ezzel szemben feláll egy másik szörny.Tehát ennek a ‘szörnyállamok szörnyállama’létrejöttét a zusa provokálta ki!
úgyahogyvan
2021-08-21 at 14:06
(még ebben a médiában is)-a tálibok(korábban iszlám terroristák) miatt azért megy a sivalkodás,nyivákolás
(manipuláció)hogy azzal rávegyék az embereket minél több az afgán európába telepítésének elfogadásába
anonymus
2021-08-21 at 12:27
Micsoda aljasság, hogy ott ülnek az ásványkincseik felett, és nem hajlandóak bagóért eladni a szabadság felkent hazájának, sőt, még a kultúrájukat és a vallásukat sem dobják ki az ablakon!
Van képük a saját értékeik szerint élni akarni, és mi az, hogy a kollaboránsokat kinyiffantják?
Nem is lehet más, mint szörnyű, jogtipró diktatúra.
Bezzeg ha legalább a krómot, nikkelt ingyen adnák ámerikának, már jobb lenne a sajtójuk, úgy ám.
Leopard
2021-08-21 at 12:25
Mit akar a Fidesz ezzel az EFEMER TÖMEGDEMOKRÁCIÁVAL? EZ SOSE VOLT ÉLETKÉPES RENDSZER. PERIKLÉSZNÉL SEM.( AZ AKKORI VARIÁNSA SEM).NE FILOZOFÁLGASSON A FIDESZ. NEM MEGY AZ ” NEKI”. PRÓBÁLJON MINIMÁLIS RENDET TARTANI. A POLITIKAI FILOZOFÁLGATÁST MEG FELEJTSE EL. AZ MAGAS NEKI. MINT A FILMKÉSZÍTÉS. KOLTAI- BEREMÉNYI( LEVÉDIA). Azért tartjuk a Fideszt hogy legalább a rend látszatára törekedjen. Legalább gyagyákat legyőzzön. Ne filozofálgasson.. Az végképp nem megy. Legalább lepra ne legyen pesten. A nagy demokrácia miatt.
Orientál
2021-08-21 at 11:19
Namond Én inkább repülőre ültetném és elzavarnám innen a tálibjaikhoz az ilyeneket mint Sorosék ügynöküket Szabó Tímeájukat is Gyurcsányékkal együtt. Gyurcsányék harsogva ki is jelentették hogy nekik kellenek a gazdasági mindenféle migránsaik. Pontosan ezek az ilyen hitetlen felforgatók amit ott kapnának Sorosékkal együtt azt nem köszönnék meg zsebre sem tennék.
Tudományos libsizmus
2021-08-21 at 11:12
Nyugat-Európa és az USA nem demokrácia, hanem egy elmebeteg erőszakos kisebbség diktatúrája.
Orientál
2021-08-21 at 11:12
Szemán János 10/10 .Nagyon egyet értek veled ,ilyeneknek mint Soroséknak és az itteni ügynökeiknek mint Gyurcsányéknak céljuk a minél nagyobb káosz ha már az USA dollárt sok ország nem csókolja meg mint a varangyos békát a mesében ,Biden beteg elmeállapota kapóra jön a mögötte bujkáló milliárdos lényegében politikai gazdasági hatalommániásoknak. Ezt kiválóan bemutatták ahogy amit eddig csináltattak és ahogy otthagyták még az embereiket is ,akikre most vadásznak a tálibjaik.
Namond
2021-08-21 at 10:52
Na most kellene a hadseregnek visszamenni, hogy a talibán kibújt a barlangjából.
Papamaci
2021-08-21 at 10:50
Képzeljétek el, az USA és az Eu a jogállamiságra, diktatúrára, szólás és sajtószabadságra, emberi jogokra hivatkozva megszállja hazánkat. Onnantól kezdve minden magyarnak minden órában egyszer le kell térdelnie, minden szembejövő izraelita, cigány és néger lábát megkell csókolni. Mindenki csak szivárványszinű ruhában járhat. A nemkivánatos magzatokat a születésükig,a csecsemőket fél éves korukig meglehet ölni. A kommunistákra leadott szavazat kettőt ér, halott munkásőrök és párttitkárok is szavazhatnak. Az összes hungarikumot ingyen viszik ki az országból.
Szerintetek meddig tůrnénk?
Na így vannak a tálibok is.
Úgyhogy abba lehet hagyni a jóemberkedést, hagyni kell, hogy éljék a saját életüket.
márko
2021-08-21 at 10:37
a tálibvezetők nyilatkozatait
. nagyon figyelmesen kell kísérni visszamenőleg IS
ÉS
. mindent amit mondanak, nagyon komolyan kell felfogni ( a lista az fontos )
. mert mindet beváltották, mindet
/
sokszor már elmondták
HOGY
. az ő gondolatmenetük a Korán és iszlám alapokból táplálkozik
. az “európai értékek + demokrácia” NEM ÉRDEKELI
. ( csodálkozva mondták már hogy mi is az alkotmány, választás )
/
ÉS
. NEM SZABAD európai felfogás szerint értelmezni
. és még egyszer — NEM SZABAD európai felfogás szerint értelmezni
/
az Európa kemény-mag országaiban minden végre lesz hajtva
. ahogy az idő megérkezik
. az “európai értékek + demokrácia” NEM ÉRDEKELI
Leopard
2021-08-21 at 10:30
De ANALFABÉTA HEGYI PÁSZTOROKNAK csináljanak többpártrendszert? Ami nyugaton is eljutott a nemzeti öngyilkosságig? Éppen az un. Demokráciába pusztul bele a nyugat. Ezt kellett volna benyomni hegyi pásztoroknak? Meg RTL BULVÁRT? MEG UN. VÁLASZTÁSOKAT?.Elmebeteg politikai ígéretekkel? Mint itt?( 99%?). Ennyit a Fideszes világnézetről. Ez az szdsz javitott változata. A lassu önfelszámolás.
Patriot
2021-08-21 at 10:27
Nem lesznek ott semilyen választások. Ne is legyen. Rikoltozó, tudatlan ,buta araboknak korbács kell, meg lefejezés. Abból értenek.
Akinek ez nem tetszik, ne menjen oda demokráciát csinálni meg okoskodni.
Aki meg ide akarja importálni őket, azt meg nekünk kéne fellógatni. Az összes gazembert aki ebbe benne van, mindegyszálig!
Leopard
2021-08-21 at 10:22
Ez a szöveg világos beszéd a Fidesz tényleges ” világnézetéről”. Mit értenek klassz politikai rendszer alatt. A zsibvásár jellegű tömegdemokráciát. Ezért nincs rendteremtési szándék. Mert hát nekik ez a rend. A szakadatlan hülye harc jobb és bal meg libernyákok között.A mesterséges kategoriák között. Rengeteg demagógiával.70IQ alatt. Hogy a tömeg ” értse”. Haláltánc. 2022. Aztán tovább. Rend nélkül. Most már érthető hogy miért nincs normális sajtótörvény. MIÉRT LEHET BÁRMIT MONDANI. EZ TERMELTE KI JAKABOT. KARÁCSONYT. AZ őrületet. A tömeg meg érzelmi alapon ” dönt”. Esetleg felszámolva az országot. Mert belefér. Ha demokratikus az elmebeteg döntés.
Leopard
2021-08-21 at 10:11
Ha a Fidesznek a demokráciának nevezett mesterséges téboly az ideális- akkor milyen alapon ünnepelte tegnap ISTVÁNT? VAGY BÁRMELY MAGYAR URALKODÓT? MILYEN ALAPON ÜNNEPELTE A FIDESZ AZ ÁLLAMALAPÍTÁST? A DEMOKRÁCIA A CIVILIZÁCIÓ VÉGTERMÉKE.EGY SZÉTESŐ RENDSZER. IDEALIZMUS NÉLKÜL. MESTERSÉGES KATEGORIÁKKAL. PERMANENS PRIMITÍV PÁRTPOLITIKÁVAL. AMIKOR MÁR NINCS KULTURA CSAK CIVILIZÁCIÓ. SPENGLERI ÉRTELEMBEN. EZT ISTENÍTI A FIDESZ. MINDENT MEGTAGADVA AMI RÉGEN VOLT? ÍGY MÁR ÉRTHETŐ PÁR DOLOG. AKKOR ez paradicsomi állapot. Gyurcsánnyal.Ez a beteljesülés. Demokrácia elmebetegekkel.
mzsmnb
2021-08-21 at 09:34
Erről (elsősorban!) nem az amik tehetnek. Nekik – 20 év után – már nem fért bele az a sok ezer milliárd dollár, hogy fenntartsák a szandálosok és strandpapucsosok “köztársaságát”. És mit kaptak cserébe “szövetségeseiktől” ? Folyamatos aggódást az afgánok emberi jogai, kritikát a dróntámadásokban megsérült civilek miatt … az elutasítást a katonai költségvetések növelése terén.
Amiért mindenképpen vállalniuk kell a felelőséget, az a kivonulás mikéntje, mert az teljes mértékben az ő saruk.
Kiss Róbert
2021-08-21 at 09:14
A korlátozhatatlan hatalom megerősíti mindig az ellenzőit!!!Itt a kérdés mint mindig,az lesz ,kitől jut az ellenzék pénzhez!!!Bár szerintem ez azért alakult így,mert ámerika valódi irányítói sokkal inkább a még prosperáló eu-t akarják végleg víz alá nyomni,hiszen ügynökszervezeteikkel és a nyugati llakosság elhülyítésével már szinte teljesen célt értek!!!A helyükbe képzelni magamat NEM akarom,de a küszöb előtt én sem állnék meg!!!Isten sem menti meg Európát,de az Ő helyében nekem sem állna szándékomban???
Szemán János
2021-08-21 at 08:58
Afganisztán pont egy olyan ország amellyel nekünk ennyire nem kellene foglalkozni. Emirátus, akkor emirátus. Eldöntötték oszt jó napot.
Afrikában demokratikus köztársaságok garmadája van rendszeres törzsi háborúkkal, népirtásokkal, rabszolgakereskedelemmel, gyermekmunkával, stb.
Hagyni kéne ezt az Európán túli világ minősítgetését.
Európában a liberálisok meg a bolsevisták, mag antifák mennyivel különbbek egy szakállas tálibnál, az LMBTQ csürhéről már nem is szólva ?
Egy óvodába friss húsra vadászó LMBTQ ,,aktivista” mivel jobb egy tálibnál, aki nőket rabol ?