Magyarország 400–400 ezer adagot ad el Thaiföldnek és Vietnamnak az AstraZeneca koronavírus elleni oltóanyagából – közölte a tárca szerint Szijjártó Péter kedden, New Yorkban. A külgazdasági és külügyminiszter az ENSZ 76. közgyűlésén vesz részt; innen jelentette be, hogy megállapodás született a vakcinák átadásáról a két délkelet-ázsiai országgal, miután azok vásárlási szándékkal fordultak a kormányhoz.
Kiemelte, hogy Magyarország a vakcinabeszerzés tekintetében kifejezetten sikeres volt, hiszen több forrásból tudott oltóanyagokat vásárolni, mint a többi európai uniós tagállam, és ennek köszönhetően rendkívül gyorsan meg tudta kezdeni az oltási kampányát, majd elsőként nyithatta újra a gazdaságát Európában. A tárcavezető rámutatott, hogy ma több millió dózis van a különböző vakcinákból a raktárakban, így Magyarország másoknak is segítséget tud nyújtani, ahogyan eddig is tette.
Az egész világ egymásra utaltságban él, s nekünk az is érdekünk, hogy a lehető legtöbb országban a lehető legmagasabb szintű legyen az átoltottság, hogy a megfertőződés esélye minél alacsonyabb legyen az utazások során
– hangsúlyozta. Szijjártó Péter figyelmeztetett, hogy a fertőzési számok egyre romlanak, és a megfigyelhető tendenciák azt mutatják, hogy a járvány negyedik hulláma is komoly kihívást fog jelenteni szinte minden ország számára.
Abban konszenzus van most már globálisan, hogy az oltás jelenti a megoldást. Tehát minél több ember kap oltást, annál nyugodtabban várhatjuk a negyedik hullámot, az annál kevesebb kárt tud okozni
– fogalmazott.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Facebook
Twitter
YouTube
RSS