
Az angolok elleni rasszista szurkolói megnyilvánulások miatt a következő hazai világbajnoki selejtező-mérkőzését zárt kapuk mögött kell megvívnia a magyar labdarúgó-válogatottnak, további egy zárt kapus büntetést pedig két évre felfüggesztve szabott ki a nemzetközi szövetség (FIFA). A magyar szövetség (MLSZ) ezen kívül 200 ezer svájci frankos (65 millió forint) bírságot is kapott.
A FIFA keddi közlése alapján a fegyelmi bizottság az eset súlyossága miatt hozott ilyen szigorú döntést. A magyar drukkerek egy csoportja gúnyosan adott hangot a nemtetszésének, amikor a szeptember 2-i, 4–0-s vendégsikerrel zárult mérkőzésen az angol játékosok rasszizmusellenes gesztusként féltérdre ereszkedtek a kezdés előtt, majd a gólok után műanyag poharakat és egyéb tárgyakat dobáltak a pályára, illetve rasszista rigmusokat énekeltek. Emellett – a FIFA indoklása alapján – a hazai szurkolók pirotechnikai eszközöket használtak és eltorlaszolták a lépcsőket.
A közlemény kiemeli: a FIFA továbbra is határozottan elutasítja a rasszizmus és az erőszak minden formáját, és egyértelműen a zéró tolerancia elvét képviseli az ilyen magatartással szemben a labdarúgásban. A szervezet a döntésről tájékoztatta a magyar szövetséget is.
Az angol szövetség (FA) a találkozó másnapján fordult a FIFA-hoz a rasszista megnyilvánulások – amiket rendkívül kiábrándítónak nevezett – kivizsgálása miatt. A brit ITV és a Sky Sports televíziók riporterei azt állították, láttak és hallottak olyan magyar szurkolókat, akik majomhangok utánzásával gúnyolták a színesbőrű Raheem Sterlinget és Jude Bellinghamet, sőt a Sky Sports felvételeket is mutatott az egyik ilyen nézőről. Akkor Gareth Southgate szövetségi kapitány és Harry Kane csapatkapitány is elmondta: nem voltak tanúi rasszista incidenseknek, de ha mégis történtek ilyenek, az teljesen elfogadhatatlan, és büntetést érdemelnek. Boris Johnson brit miniszterelnök a közösségi oldalán azt írta:
teljesen elfogadhatatlan, hogy az angol játékosoknak rasszista inzultusokat kellett elszenvedniük Magyarországon.
A kormányfő is felszólította a FIFA-t, hogy tegyen határozott lépéseket a felelősökkel szemben annak érdekében, hogy
ezt a fajta gyalázatos magatartást végleg kiirtsák a sportágból.
Az MLSZ akkori közleménye kiemelte: a Puskás Arénába kilátogató 60 ezer szurkoló döntő többsége sportszerűen, a magyar válogatottat biztatva drukkolt még akkor is, amikor már vesztésre állt a csapat.
Éppen az ő védelmükben van szükség a rendbontók beazonosítására és szigorú megbüntetésére. A pályára lépő, a fénygránátot és a poharakat bedobó szurkolók azonosítása zajlik. Ellenük megteszi a rendőrségi feljelentést az MLSZ
– írták a szövetség honlapján, megjegyezve, hogy az esetleges pénzbüntetést polgári peres eljárás keretében az elkövetőkre hárítják, akik emellett a sportrendezvényekről történő kétéves kizárásra számíthatnak az eljárás végén.
Júliusban az európai szövetség (UEFA) három zárt kapus mérkőzésre – az egyiket két év próbaidőre felfüggesztve – büntette a magyar válogatottat, mert drukkerei diszkriminatív magatartást tanúsítottak a részben budapesti rendezésű Európa-bajnokság három csoportmeccsén. Marco Rossi szövetségi kapitány együttese következő hazai vb-selejtezőjét október 9-én az albánok ellen vívja.
Forrás: MTI; Fotó: MTI
szevasz_tavasz
2021-09-28 at 17:22
Az UEFA és a FIFA vezetőit is elérte az öregkori elbutulás, a memória zavar, úgy mint Bident.
Elfelejtették a büntetési tételek közé felvenni, hogy az MLSZ köteles az ellenfél 11 játékosa ( plusz a bírók) részére 1-1 pehelyréce tollával töltött kispárnát ajándékozni, hogy a legkényelmesebben térdepelgethessenek a meccs előtt.
Látó
2021-09-26 at 09:08
Nincs az a rossz, amiben nem lenne valami jó. Most legalább nem jön be az országba egy csomó házfalat levizelő “kulturált ” külföldi szurkoló. Az EB egyik hazai mérkőzésén egy francia tudottan covidos házaspár is zavartalanul nézhette a meccset, szórva a vírust egy csomó nem ismert külföldi drukkerrel együtt. Az UEFA-nak és FIFA-nak inkább meg kellene köszönni, hogy védik a Magyarok egészségét.El kell érnünk, hogy az összes meccsünk zárt kapus legyen.Sajnos ilyen fejre állt világban élünk.
Szalay Miklós
2021-09-24 at 14:13
Egy nem szokványos elemzés a profi sport társadalmi szerepéről, pozitívumairól, negatívumairól:
https://egyvilag.hu/korabbiuzenetek/PT106_2021-02-18.shtml#sport
amintazvagyon
2021-09-22 at 16:54
európában a multikulti,antirasszista(=fehérellenes rasszista) agymosás a focipályákon kezdődött-a profi
sport már régóta a soros-bagázs kezében van(az 54-es döntőt is ők ‘intézték’)-a pont ezért túlfizetett
profi focisták nem sportolók hanem a soros előtti letérdeplést sugalmazó liberális/multikulti propagandisták!
Kása mása
2021-09-22 at 11:57
Ahogy T rex mondja, a legkissebb pályán kell megrendezni.
Költség úgyis a mienk, a büntetés a maffiózóké.
T-rex
2021-09-22 at 11:53
Ok! Akkor tartsák meg a meccseket pl. az MTK pályán, a Puskásban meg nagy kivetítőn nézhesse az 50 ezres fizető nézősereg úgy, hogy a szurkolást az MTK stadionban hangosítva beadják.
Uncle Ment
2021-09-22 at 08:47
De amikor az ő niggereik kihagyták a tizenegyeseket, csak fél Anglia kommentelt rasszista megjegyzéseket.
F*ck up boris!
Contrabass
2021-09-22 at 07:58
Amit a vadbarmok hallottak az kb. ennyi volt – Húúú ez majdnem bement! Nekik ez már huhogás. Baromállatok! (Szegény baglyokat el ne kezdjék kiirtani!)
sztalin
2021-09-22 at 05:16
Hülyegyerek!!
Ez most nem az uefa!!
pampafu
2021-09-21 at 23:03
A foci világában is kell rendszerváltozás. Ne hagyjuk a végére !
Mária néni
2021-09-21 at 23:00
Az UEFA alelnöke Csányi Sándor ? Kell még valamit mondanom Ildikó ?
gyozo2018
2021-09-21 at 22:43
A D(K)urva anyjukat!
Királytigris
2021-09-21 at 21:16
Andromeda!
Addig állj féllábon, amíg ez a f… főbelővi magát!
Andromeda
2021-09-21 at 20:54
Ki kell lépni a fociból, de szerintem tilos befizetni a büntetést, és tilos betartani a zárt kaput. Ja, és Boris Johnson egy tömeggyilkos náci terrorista, akinek, ha van igazság a földön, úgy kellene végeznie az életét, mint haverja, Hitler.
Csaba fia Ed
2021-09-21 at 20:48
A Gender Birodalom szétveri a sportéletet is.
Királytigris
2021-09-21 at 20:18
Hesslervezérezredes!
Nem kell kilépni a FIFA-ból, hanem meg kellene tanulni focizni, világbajnkságot nyerni!
Ja igen, és a kedves szurkolónak nem kellene pofázni hülyeségeket a meccsen! A provokátorokat meg ki kellene emelni a tömegből és súlyos pénzbüntetésre ítélni!
A kérdés most már csak az, hogy erre az MLSZ alkalmas, képes e.
Királytigris
2021-09-21 at 20:13
Nem elég a 4:0-ás ruha, most még ez is.
Szegény embert az ág is húzza.
Hesslervezérezredes
2021-09-21 at 19:23
Helyesen: “…annyit nem ér…”
Hesslervezérezredes
2021-09-21 at 19:22
Ki kéne lépni a FIFA-ból (akárcsak az EU-ból) és alakítani egy Kelet-Közép-Európai futballszövetséget.
Azonban sajnos mások nem nagyon követnének minket.
Az meg végképp egy harmadik kérdés, hogy EZ a magyar foci annyit nem és, amennyit itt most vele kapcsolatban idekörmöltem.
“Meg vagyunk már mi ba…va mindörökre…” (Lőwy Árpád)
Politikai koszfészek
2021-09-21 at 19:14
Tessék mondani, bónuszként nem kell esetleg kinyalni az amúgy agyonfizetett operett-primadonna nigger focisták fekete seggét is?
.
Mr. Smith
2021-09-21 at 19:04
Többet nem mertek kihozni ebből a “súlyos” ügyből.
Menjenek az angolok is a p.csába! Rémes fonák népség.
TalEle
2021-09-21 at 18:14
A rendőrségi vizsgálat hol tart a Soros LMBTQ provokátorainak beazonosítása ügyében?