világbajnoki selejtező
Meglepetésgyőzelemmel búcsúztatta az idei esztendőt a labdarúgó-válogatott – Lengyelország–Magyarország 1–2
A magyar válogatott nem kezdte túl jól a lengyelországi világbajnoki selejtező mérkőzést, ami egyben a nemzeti tizenegyünk idei búcsúmeccse is volt, azonban ahogy teltek múltak a percek, egyre jobban játszott a Marco Rossi vezette csapat. Elsőként a semmiből Schäfer talált be Szczęsny kapujába, aztán persze jött az egyenlítő gól. A második félidőben, olyan szakaszokban, amikor rendre gyengébben szoktunk teljesíteni, most remekül futballoztunk, aminek egy Gazdag-gól lett a vége. Ezzel a találattal 2-1-re megnyertük az utolsó világbajnoki selejtező mérkőzést és bravúrgyőzelmet arattunk a sokkal erősebb játékoskerettel rendelkező Lengyelország ellen.Hoztuk a papírformát, sima győzelem az utolsó hazai vb-selejtezőn – Magyarország–San Marino 4–0 (2–0)
Napra pontosan egy évvel az Izland elleni emlékezetes Eb-pótselejtező után ezúttal egy tét nélküli vb-selejtező várt a magyar labdarúgó-válogatottra San Marino ellen. Válogatottunk végig nagy fölényben játszva, magabiztos, 4–0-s győzelmet aratott a miniállam csapata ellen.Szalai Ádám visszakerült a magyar válogatott keretébe, San Marino ellen jöhetnek a nézők
A csapatkapitány Szalai Ádám térdműtétje után újra meghívót kapott, Kiss Tamás pedig újoncként tagja a magyar labdarúgó-válogatott keretének, amely a világbajnoki selejtezősorozat utolsó két mérkőzésére, San Marino és Lengyelország ellen készül.A FIFA megbüntette a lengyeleket is, kitiltotta a drukkereket az Andorra elleni meccsről
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) kitiltja a lengyel drukkereket az Andorra elleni idegenbeli mérkőzésről, továbbá súlyos pénzbüntetés befizetésére is kötelezi a szövetséget. A történtekért a FIFA már korábban zárt kapus mérkőzéssel büntette az albán szövetséget.Londonban letartóztattak egy magyar és egy lengyel szurkolót
A külgazdasági és külügyminisztérium tájékoztatása szerint egy magyar és egy lengyel szurkolót tartóztattak le kedden, Londonban, a magyar válogatott mérkőzésével kapcsolatban.Összekaptuk magunkat – Anglia–Magyarország 1–1
Nagyon mély, főleg lelki gödörből kellett kieveznie Marco Rossinak és játékosainak a Wembley-ben. Iszonyatosan nehéz feladat jó meccset játszani idegenben az angolok ellen, de ez ma a magyar válogatottnak sikerült. Ráadásul az első gólt mi szereztük Sallai révén, büntetőből, úgyhogy még a vezetésnek is örülhettek a szurkolók. Sajnos nem sokáig, ugyanis bő tíz perccel később egyenlített John Stones révén az ellenfél. Hála Istennek, ennél több rossz hír már nem ért minket Angliában, ahol méltó ellenfélként sikerült pontot rabolni és egy kicsit kiegyenesedni az Albánia elleni két meccset követően.Gumibottal verték a magyar szurkolókat az angliai rendőrök (Videó!)
Még nem közöltek hivatalos információt arról, pontosan miért tört ki balhé az angol–magyar mérkőzésen, de a közösségi oldalakon felbukkanó videók szerint gumibottal verik a magyar szurkolókat az angol rendőrök. A PestiSrácok.hu részletes tudósítását itt olvashatják a mérkőzésről. A Sky News értesülése szerint egy magyart őrizetbe is vettek "faji megkülönböztetés" miatt.Holnap az albánok ellen kiderül, hogy álmodozhatunk-e tovább a világbajnokságról
Amennyiben holnap Rossi csapata legyőzi Albániát, matematikai és elvi esélyei is lesznek a magyar válogatottnak arra, hogy kijusson a labdarúgó-világbajnokságra. Ehhez azonban az kell, hogy sokkal jobban teljesítsen a nemzeti tizenegy, minta legutóbbi találkozón. Tovább nehezíti a helyzetünket, hogy Fiola Attila ma sérülés miatt elhagyta a válogatott központot, így Szalai Ádám mellett újabb rutinos tagtól kellett megválnia a csapatnak.Egy zárt kapus mérkőzés és pénzbüntetés a magyaroknak
Az angolok elleni rasszista szurkolói megnyilvánulások miatt a következő hazai világbajnoki selejtező-mérkőzését zárt kapuk mögött kell megvívnia a magyar labdarúgó-válogatottnak, további egy zárt kapus büntetést pedig két évre felfüggesztve szabott ki a nemzetközi szövetség (FIFA). A magyar szövetség (MLSZ) ezen kívül 200 ezer svájci frankos (65 millió forint) bírságot is kapott.Ajánljuk még