Döbbenetes látni, mennyire hazaáruló az ellenzék – ezt nyilatkozta Székelyföldön A Riporternek Tilki Attila parlamenti képviselő és Láng Zsolt, a Fidesz budapesti elnöke és frakcióvezetője. Láng Zsolt Szarvas Szilveszter kérdésére azt mondta: döbbenet, hogy tizenhét év alatt semmit nem változott az ellenzék a határon túli magyarokkal és a nemzettel kapcsolatban. Azok az emberek, akik tizenhét éve is itt tartottak, és most is, azok nem alkalmasak arra, hogy bármilyen szavazóréteget képviseljenek a Parlamentben – fogalmazott Láng Zsolt.
A Riporter a 2004. december 5-i gyalázatos népszavazásról, Gyurcsányék, Kovács Lászlóék és a baloldal nemzetárulásáról forgatott Székelyföldön, amely szavazás a mai napig egy fájó seb a nemzet testén. 2004. december 5-én a magyarországi baloldal és a liberálisok, az MSZP–SZDSZ-kormány és csahos médiája rárontottak a nemzetre, szíven szúrtak, elárultak mindannyiunkat. Akkor ugyanazok uszítottak külhoni véreink kedvezményes honosítása ellen, akik egy évtizedre rá már az afrikai, ázsiai, arab bevándorlók betelepítését, a kerítés lebontását követelték. A vadidegenek jók voltak nekik, a magyarok nem. Gyurcsányék nemzetárulása Károlyi Mihályéval, Rákosiéval, Kádáréval vetekszik, és a megállapítás egyszerű: aki elárulja a hazáját, az hazaáruló. Aki pedig elárulja a nemzetét, az nemzetáruló. A Riporter Kelemen Levente unitárius lelkésztől is megemlékezett és a Tiszteletbeli székely közösséget is bemutatta!
Nézze meg a teljes adást!
Facebook
Twitter
YouTube
RSS