A baloldal már hosszú hetek óta építi azt a hamis narratívát, miszerint az előválasztás megmozgatta a fiatalokat. Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője szerint ezt az állítást egyetlen számítás sem támasztja alá; a baloldali előválasztás kapcsán sincsenek erre vonatkozó adatok, így ez csupán a politikai propagandakommunikáció része a baloldalon, mintsem egy valós helyzetleírás.
Deák Dániel szerint a felmérések azt mutatják, hogy a baloldal szavazótábora elöregedett, a fiatalos Momentum pedig gyakorlatilag megsemmisült az előválasztás során. Ezért kommunikálják most azt, hogy Márki-Zay Péter megváltást jelent ebből a szempontból, de ez nem fedi az igazságot – tette hozzá az elemző. Felidézte, hogy a liberálisként azonosított Republikon Intézet augusztusi felmérése szerint a Fidesz szavazóinak a 33 százaléka 39 év alatti, ami a társadalom korfáját tükrözi. Az MSZP esetében ez a szám csupán 12 százalék, de a DK esetében is csak 26 százalék. A felmérés Deák Dániel szerint jól mutatja, hogy míg a baloldali pártok rétegpártok, addig a Fidesz egy igazi néppárt, amelynek a támogatottsága az egyes korcsoportok körében arányosan oszlik meg. Az elemző szerint ezt a Békemenet is jól szimbolizálta, hiszen idősek és fiatalok, fővárosiak és vidékiek egyszerre vonultak a kormány álláspontját támogatva.
A Pesti TV élő adásában láthatták: a kormányoldal békemenetén csaknem félmillió ember vonult, míg a baloldal kampányrendezvényén talán ha pár ezren lehettek az érdeklődők. Fotógalériánkon is jól látszik: rengeteg fiatal szülő, egyetemisták, gimnazisták vonultak október 23-án. Beszédes volt az is, hogy az ünnepi beszédét elmondó Orbán Viktor mögött fiatalok álltak több sorban. Ezzel párhuzamosan a baloldal színpadán a szónokok egyedül mondták el beszédeiket; némi tömeg csak akkor alakult ki, amikor a rendezvényt moderáló Osváth Zsolt (VV Zsolti) a pódiumra szólította a baloldal 106 egyéni képviselőjelöltjét. A politikusokkal együtt fotózkodtak a pártok miniszterelnök-jelöltjei és Gurmai Zita is, aki a megállapodás értelmében nem indul egyéniben jövőre, Tatabányán ugyanis kikapott DK-s ellenfelétől. A miniszterelnök-jelöltek beszédeiben is csak egy-egy gondolat erejéig jelentek meg a fiatalok, mint a baloldal lelkes támogatói.
Fekete-Győr András szerint az előválasztáson a fiatalok meneteltek az élen, miközben a kampány idején még kétségbeesett videoüzenetben kereste ezeket a szavazókat. A Momentum azóta leváltott elnöke akkor azt mondta, hogy nem látja a sátraknál az egyetemistákat, most viszont arról beszélt, hogy fiatalok százezrei vették kezükbe a sorsukat és döntöttek úgy, hogy megújítják az ellenzéket. Az előválasztáson mindössze három és fél százalékos eredményt produkáló Fekete-Győr szerint a fideszes szavazók megszólításával kellene kétharmadot elérniük pár hónap múlva az országgyűlési választásokon. Orbán Viktor szerinte az utolsó beszédét mondta el október 23-án, a fideszes honfitársait pedig kiszabadítaná a narancssárga karanténból.
Márki-Zay Péter beszédében jelezte, hogy fiatalokat látott a „tömegben”, majd párhuzamot vont az ’56-os forradalmárokkal. Jóllehet a Hont András baloldali publicista által megosztott képen Lantos Gabriella és más kipróbált baloldali figurák voltak láthatók a színpad előtt felállított kordonok mögötti első sorban, de a HVG élő közvetítésében valóban fel lehetett fedezni néhány fiatalabb résztvevőt is. A hódmezővásárhelyi polgármester ezután már nem említette meg többet a fiatalokat, inkább gyorsan szapulni kezdte a Fideszt.
Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS