Pesti Srácok

Megdőlt a baloldali narratíva: sok fiatal áll a Fidesz mögött

Megdőlt a baloldali narratíva: sok fiatal áll a Fidesz mögött

A baloldal már hosszú hetek óta építi azt a hamis narratívát, miszerint az előválasztás megmozgatta a fiatalokat. Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője szerint ezt az állítást egyetlen számítás sem támasztja alá; a baloldali előválasztás kapcsán sincsenek erre vonatkozó adatok, így ez csupán a politikai propagandakommunikáció része a baloldalon, mintsem egy valós helyzetleírás.

Deák Dániel szerint a felmérések azt mutatják, hogy a baloldal szavazótábora elöregedett, a fiatalos Momentum pedig gyakorlatilag megsemmisült az előválasztás során. Ezért kommunikálják most azt, hogy Márki-Zay Péter megváltást jelent ebből a szempontból, de ez nem fedi az igazságot – tette hozzá az elemző. Felidézte, hogy a liberálisként azonosított Republikon Intézet augusztusi felmérése szerint a Fidesz szavazói­nak a 33 százaléka 39 év alatti, ami a társadalom korfáját tükrözi. Az MSZP esetében ez a szám csupán 12 százalék, de a DK esetében is csak 26 százalék. A felmérés Deák Dániel szerint jól mutatja, hogy míg a baloldali pártok rétegpártok, addig a Fidesz egy igazi néppárt, amelynek a támogatottsága az egyes korcsoportok körében arányosan oszlik meg. Az elemző szerint ezt a Békemenet is jól szimbolizálta, hiszen idősek és fiatalok, fővárosiak és vidékiek egyszerre vonultak a kormány álláspontját támogatva.

A Pesti TV élő adásában láthatták: a kormányoldal békemenetén csaknem félmillió ember vonult, míg a baloldal kampányrendezvényén talán ha pár ezren lehettek az érdeklődők. Fotógalériánkon is jól látszik: rengeteg fiatal szülő, egyetemisták, gimnazisták vonultak október 23-án. Beszédes volt az is, hogy az ünnepi beszédét elmondó Orbán Viktor mögött fiatalok álltak több sorban. Ezzel párhuzamosan a baloldal színpadán a szónokok egyedül mondták el beszédeiket; némi tömeg csak akkor alakult ki, amikor a rendezvényt moderáló Osváth Zsolt (VV Zsolti) a pódiumra szólította a baloldal 106 egyéni képviselőjelöltjét. A politikusokkal együtt fotózkodtak a pártok miniszterelnök-jelöltjei és Gurmai Zita is, aki a megállapodás értelmében nem indul egyéniben jövőre, Tatabányán ugyanis kikapott DK-s ellenfelétől. A miniszterelnök-jelöltek beszédei­ben is csak egy-egy gondolat erejéig jelentek meg a fiatalok, mint a baloldal lelkes támogatói.

Fekete-Győr András szerint az előválasztáson a fiatalok meneteltek az élen, miközben a kampány idején még kétségbeesett videoüzenetben kereste ezeket a szavazókat. A Momentum azóta leváltott elnöke akkor azt mondta, hogy nem látja a sátraknál az egyetemistákat, most viszont arról beszélt, hogy fiatalok százezrei vették kezükbe a sorsukat és döntöttek úgy, hogy megújítják az ellenzéket. Az előválasztáson mindössze három és fél százalékos eredményt produkáló Fekete-Győr szerint a fideszes szavazók megszólításával kellene kétharmadot elérniük pár hónap múlva az ország­gyűlési választásokon. Orbán Viktor szerinte az utolsó beszédét mondta el október 23-án, a fideszes honfitársait pedig kiszabadítaná a narancssárga karanténból.

PestiSracok facebook image

Márki-Zay Péter beszédében jelezte, hogy fiatalokat látott a „tömegben”, majd párhuzamot vont az ’56-os forradalmárokkal. Jóllehet a Hont András baloldali publicista által megosztott képen Lantos Gabriella és más kipróbált baloldali figurák voltak láthatók a színpad előtt felállított kordonok mögötti első sorban, de a HVG élő közvetítésében valóban fel lehetett fedezni néhány fiatalabb résztvevőt is. A hódmezővásárhelyi polgármester ezután már nem említette meg többet a fiatalokat, inkább gyorsan szapulni kezdte a Fideszt.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.