Pesti Srácok

Több százezres tömeg a Békemeneten, néhány ezren a baloldal rendezvényén (Visszanézhető a Pesti TV teljes közvetítése + Galéria)

Élő adásban közvetítettük a Békemenetet a PestiTV-n. Talán még sosem volt olyan aktualitása a kormány melletti kiállásnak, mint napjainkban. A magyarság megmaradásáért, hazánk nemzeti autonómiájáért az Orbán-kormány évek óta rendíthetetlenül küzd, csakúgy, mint a határon túli magyarságért, akik közül jelentős számmal képviseltetik magukat a 2021-es Békemeneten. De több száz olasz és lengyel civilt is várnak, ezzel kívánva jelezni a “brüsszeli bürokráciának”, hogy a nemzetek népei felett nem uralkodni kell, hanem szolgálni őket.

 

A "gyurcsányi állami terror" 15. évfordulóján, vagyis 2021. október 23-án Békemenetet tartott a Civil Összefogás Fórum (CÖF) - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA). A Békemenet résztvevői így 1956 hősei mellett a 15 évvel ezelőtti, gyurcsányi rendőrterror áldozataira is emlékeznek. A résztvevők 13 órakor gyülekeztek az ’56-os forradalom bölcsője, a Műegyetem előtt, és 14 órától a Szabadság híd-Vámház körút-Károly körút-Erzsébet tér útvonalon vonultak a Bajcsy-Zsilinszky út és az Andrássy út kereszteződéséhez, ahol 15 órától részt vettek az állami ünnepségen és meghallgatták Orbán Viktor miniszterelnök beszédét. Békemenet HPGY Ott vagyunk a Békemeneten! A rendezvényt ismét a szeretet és a féltés jegyében tartották, ugyanis ma ismét “a gonosszal kell megmérkőzni” annak érdekében, hogy soha ne ismétlődhessen meg, ami 2006-ban történt, hogy egy kormány a népére támad. A menet indulása előtt a Szabadság híd budai hídfőjénél egy Csepel teherautó platójáról Csizmadia László, a CÖF-CÖKA vezetője az összegyűlt tömegnek azt mondta: "készek vagyunk együtt" az európai zsidó-keresztény civilizáció megvédésére. A résztvevők egy kifeszített molinó mögött sorakoztak fel, amelyen Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök arcképe, egy 2006-os lovasrohamot ábrázoló fotó és a "Soha többé!" szöveg szerepel. Fotók: Horváth Péter Gyula/PS

A PestiSrácok.hu és a Pesti TV szerkesztősége természetesen nem hiányozhatott a Békemenetről, amit élőben közvetítettünk a PestiTV-n!

Hatalmas tömeg a Békemeneten 1-HPGy
Hatalmas tömeg a Békemeneten 2-HPGy
Hatalmas tömeg a Békemeneten 4-HPGy
Hatalmas tömeg a Békemeneten 5-HPGy
Hatalmas tömeg a Békemeneten 6-HPGy
Hatalmas tömeg a Békemeneten 7-HPGy
Hatalmas tömeg a Békemeneten 8-HPGy
Hatalmas tömeg a Békemeneten 9-HPGy
Hatalmas tömeg a Békemeneten 10-HPGy
Hatalmas tömeg a Békemeneten 13-HPGy
Hatalmas tömeg a Békemeneten 14-HPGy
Hatalmas tömeg a Békemeneten 15-HPGy
Hatalmas tömeg a Békemeneten 16-HPGy
Hatalmas tömeg a Békemeneten 17-HPGy
Hatalmas tömeg a Békemeneten 19-HPGy
Hatalmas tömeg a Békemeneten 20-HPGy
Hatalmas tömeg a Békemeneten 21-HPGy
Hatalmas tömeg a Békemeneten 22-HPGy
Hatalmas tömeg a Békemeneten 24-HPGy
Hatalmas tömeg a Békemeneten 25-HPGy
Hatalmas tömeg a Békemeneten 26-HPGy
Hatalmas tömeg a Békemeneten 28-HPGy
Hatalmas tömeg a Békemeneten 29-HPGy
Hatalmas tömeg a Békemeneten 30-HPGy
Hatalmas tömeg a Békemeneten 31-HPGy
Hatalmas tömeg a Békemeneten 32-HPGy
Pesti Srácok.hu és a Pesti TV kollégái úton a Békemenetre 2-HPGy
Pesti Srácok.hu és a Pesti TV kollégái úton a Békemenetre 1-HPGy

 

PestiSracok facebook image

 

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.