Lezárta a rendőrség a tavaly májusban elkövetett Deák téri kettős gyilkosság nyomozását. Mint ismert, a belvárosban két társaság összeszólalkozott, egyikük tagja, a tizennyolcadik születésnapját aznap betöltő Cs. Krisztián pedig annyira jól érezte magát, mert épp felnőtté vált, hogy egy kilenc centiméteres pengehosszúságú késsel a kezében bokszolni akart, majd leszúrt két férfit, akiknek már nem lehetett megmenteni az életét. A rendőrség keddi sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy az elkövető nem volt ismeretlen a hatóságok előtt, fiatal kora ellenére hosszú bűnlajstrommal rendelkezett, barátai szerint nem meglepetés, ami történt, állításuk szerint borítékolható volt, hogy rácsok mögé kerül idővel. Gál Sándor, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Életvédelmi Osztályának vezetője úgy nyilatkozott, hogy a kettős emberölés ügyében vádemelési javaslattal adták át a nyomozati anyagot az ügyészségnek.
Gál Sándor részletesen felidézte 2020. május 22-e szörnyű hajnalának eseményeit: fél négy körül két, fiatalokból álló csoport összeszólalkozott, az elkövetés időpontjában a tizennyolcadik életévét betöltő, születésnapját ünneplő Cs. Krisztián többször vesén, szíven és tüdőn szúrt két férfit, egyikük fiatalkorú volt a történtek idején. Az alezredes elmondta, az igazságügyi orvosszakértő szerint a két fiatalnak esélye sem volt a túlélésre, ugyanis Cs. Krisztián a kilenc centimétere pengéjű késsel létfontosságú szerveket szúrt meg. A tizenhat, illetve huszonegy éves áldozatok a helyszínen életüket veszítették. Mindkét fiatal lelkes focidrukker volt, a gyilkosság utáni napokban szurkolói csoportok – tábortól függetlenül – megemlékezéseket tartottak a helyszínen, ahonnan videóval jelentkezett portálunk, az ott készült riportot fent lehet megtekinteni.
A BRFK járőrei öt percen belül a gyilkosság helyszínén voltak és lezárták a környéket. Bár Cs. Krisztián menekülni próbált, és a kést a Paulay Ede utcában eldobta, a rendőrök őt, és a fegyvert is megtalálták. A gyilkos fiatal egy Teréz körúti villamosmegállóig jutott, a rendőrök ott fogták el. Gál Sándor beszámolója szerint ruházatán vérfoltok voltak. Cs. Krisztián ellen több ember sérelmére elkövetett emberölés és felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rablás, a gyilkos társaságában lévő tizenkilenc éves J. Dániel és ikertestvére, J. Marcell ellen különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérlete és felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rablás, az akkor tizenhét éves R. E. ellen csoportosan elkövetett rablás, a történtek idején tizenkilenc esztendős M. O. és a tizenhét éves K. B. ellen csoportosan elkövetett garázdaság miatt indult eljárás. A társaság a Deák téren különböző szórakozóhelyeken italozott, majd hajnali három óra körül arra lettek figyelmesek, hogy a József Attila utca és a Hercegprímás utca kereszteződésénél egy öttagú, számukra ismeretlen társaság hangoskodik és lökdösődik. Cs. akkor őrült meg:
Mindjárt beugrok bokszolni
– üvöltött, majd nadrágjából elővette a kését, majd nekiesett a számára teljesen ismeretlen társaságnak, a tizenhat éves Lászlót kétszer háton és kétszer mellkason szúrta, és amikor az összeesett, J. Marcell még hétszer fejbe rúgta a földön fekvő fiút. Cs. Krisztián a huszonegy éves Gergelyt kétszer oldalba és kétszer mellkason szúrta, illetve mellkason rúgta, majd a gyanúsítottak elmenekültek a helyszínről.
Aznap este volt egy másik balhéja is Cs-nek és társainak, már verekedtek a Deák téren egy másik bandával, akiknek a hordozható hangfalát vették el. A fiatal ott is késelt, combon szúrta a másik csapat egyik tagját, erről a nyomozás szakaszában értesült a rendőrség, a sértett nem ment kórházba és nem is jelentette az esetet a rendőrségen. Gál Sándor a PestiSrácok.hu azon kérdésére, miszerint hogy nem jelentkezik valaki egészségügyi intézményben azután, hogy combon szúrják, elmondta, hogy a sérülés nyolc napon belül gyógyuló, kisebb vágás volt. Az alezredes ismertette, hogy a gyilkos férfi állami gondozásban nőtt fel és alkalmi munkákból tartotta fenn magát, illetve kábítószerrel visszaélés miatt büntetőeljárás alatt állt, az őrizetbe vétele után írásbeli beismerő vallomást tett, ám ezt később visszavonta. Mint kiderült, a verekedés során a sértettek és a gyanúsítottak is be voltak drogozva.
Krisztián gyerekként még csendes, visszahúzódó srác volt, csak pokoli körülmények között élt. Aztán intézetbe került, de ott kegyetlenné vált. Amikor találkoztunk vele, nem ismertünk rá. Másfél évig szökésben volt, mire elkapták és visszavitték. Mostanában rettegett tőlük a környék, társaival belekötöttek az élő fába is. Garázdaság és kábítószerezés miatt volt is dolga a rendőrséggel
– mesélték a gyilkosság után Cs. Krisztián barátai.
Kiakadt a roma vlogger és az áldozatokat gyalázta
Horváth Béla roma vlogger a kettős gyilkosság után a Facebook-oldalán kommentálta, hogy Toroczkai Lászlóék a Mi Hazánk Mozgalommal és az egyesült fociultrákkal megemlékezést tartottak. Horváth Béla több, mint két órán át szidalmazta a két áldozatot és vette védelmébe Cs. Krisztiánt.
Ez a csávó, aki megölte ezt a két szerencsétlen náci ivadékos kutyát, hogy baszták volna szájba az anyjukat, még kiskorukba, mert ők utálnak minket, mint a szart. Nem kell itten beszélgetni, hogy mondták a sok aláírásba, hogy izé, részvétem a családnak, részvétem ide, hát részvét a faszom. Nem kell nevelni úgy a zabidat, hogy fajgyűlölő legyen, náci legyen. (…) Sajnáljuk itten, láttam a sok aláírást, hogy részvétünk a családnak. Nyugtassa az Isten! Részvétünk a családnak. Hát miért? Ha az a náci kutya lehet, hogy hamarabb szúrt volna oda a cigánynak, vagy a másiknak, akkor most mi lenne? Hát pont így jött ki a lépés. Nem? A náci… Figyeljetek ide! Én nyíltan beszélgetek és így élesbe. Mi a nácik ellen vagyunk, egy. Nem fogom sajnálni a nácikat, kettő. Hát ha megölték…Nem a mi dolgunk elintézni, nem a mi dolgunk bíráskodni. Ezek mennek mécsest gyújtogatni. Hát ki vagy te Toroczkai, hogy egyáltalán mehetel tüntetni? Ki a rák vagy te szerencsétlen büdös köcsög? (…) Az, hogy ezek a büdös szájú, rohadt, náci magyarok mit csinálnak, némelyik, tisztelet a kivételnek, mert nem minden magyarról beszélek én, csak ezekről a szerencsétlen faszszopókról, érted, aki olyan mint te! Ha megölnek valakit, az nem számít, akkor nem vonulgatsz. Nyugodtan ültök a seggeteken, még tapsoltok is. Ha egy cigány csinál valamit, akkor mentek oda tömegesen felvonulni. Hát nem unjátok még ezt a faszszopó, fajgyűlölős kurva anyátokat? Hát nem nőttél még ki ebből Toroczkai?
– mondta Horváth Béla.
Ábrahám Róbert, a Pesti TV műsorvezetője is megszólalt akkor az ügyben, a Youtube-csatornájára töltött fel egy ötperces videót, amiben részletesen beszélt arról, hogy a balliberális média miért hallgatja el az elkövetők származását, hozzátéve: a cigányságnak végre magához kellene térnie, hogy ilyen bűncselekmények ne történhessenek meg.
Itt a válasz arra, ami miatt a balliberális média telesírja az oldalait akkor, ha egy cigány társaságot nem engednek be belvárosi szórakozóhelyekre. A cigányság nagy része nagy munkát tett abba, hogy ilyen társadalmi előítélet alakult ki velük kapcsolatban
– fogalmazott tévécsatornánk műsorvezetője, akit még jobban bánt, hogy voltak olyanok, akik nem is az áldozatokat, hanem a gyilkosokat próbálják felmenteni tettük súlya alól. Állítása szerint a cigányságnak magához kellene térnie, hogy lássák, mindez hová vezet.
Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS