Bármennyire jobboldalinak és konzervatívnak állítja is be magát az ellenzék miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter, egy dolog biztosan van, amelyben virtigli baloldali, ez pedig a kommunikációja. Egyszerre megdöbbentő és a jövőre nézve elgondolkodtató is, hogy a saját bevallása szerint egyébként mélyen vallásos, templomba járó ellenzéki politikus hétköznapi, nyilvános kommunikációja és jelzős szerkezetei néhány hét leforgása alatt elérték a Tanácsköztársaság népbiztosainak és a recski internálótábor ÁVH-s pribékjeinek, valamint napjaink balliberális monitorharcosainak szintjét.
Körülbelül tíz éve olvastam először egy Orbán Viktorról fröcsögő internetes cikk alatti hozzászólásban a megfellebbezhetetlen verdiktet, ami számos egyetértő megnyilvánulást kapott. Így hangzott: „Ideje lenne már kinyírni a csuti patkányt!” Ha nem a miniszterelnökről szólt volna az adott írás, lehet, hogy gondolkodóba estem volna, kit is „tüntetett ki” a magas szellemi színvonalú kommentelő ezzel a sajátos emelkedettségű jelzős szerkezettel, de így nem volt kérdés az, hogy kire is gondol az illető.
Miután jómagam tudatosan távol tartom magam mindenféle közösségi oldaltól, így csak hallomásból van tudomásom arról, hogy „fent” a Facebookon mi folyik, milyen színvonalú és milyen tartalmú megnyilvánulások terjengenek. Számomra talán ezért volt meglepő ez a „normál”, általam is látható komment. Ezek után viszont tudatosan elkezdtem olvasgatni az Orbán Viktorról, valamint a kormányról szóló lejártó cikkek hozzászólásait. Olyan is volt, hogy közösségi oldalakon lévő ismerőseimet megkértem, küldjék át képernyőfotókon a rázósabb kommenteket. Lesújtó kép tárult elém. A bolsevizmus magyarországi rémtetteivel hosszú évek óta behatóan foglalkozó, azt egy vaskos kötetben fel is dolgozó emberként különösen elrémített, amit láttam és látok azóta is folyamatosan, immáron a hivatásos politikusok szintjén is. Újra és újra bizonyságot nyer ugyanis, hogy abból a gyilkos ösztönből és a másként gondolkodó embereket szemérmetlenül gyalázó hozzáállásból, ami a bolsevikokat első magyarországi színrelépésük óta jellemzi, a mai ellenzék háza táján éppúgy felfedezhető minden, mint 1919-ben, vagy 1945 és 1989 között.
Hiába a rendszerváltozás, hiába a már 1990 óta eltelt harminc év, a baloldal – amely ma demokratának, meg européernek nevezi magát – semmit nem változott a magyarokhoz, a hazájukhoz való hozzáállásában, és ma is elsősorban a gyűlölet képezi szövetségük kötőanyagát, együttműködésük kovászát. A velük azonosulni nem képes embereket legjobb esetben is megvetik, lenézik, de egy pillanatig se legyen kétségünk: ha másra, többre is lehetőségük lenne, nem állnának meg a lenézésünknél.
Csak a helyszín változik, a lényeg ugyanaz marad. Szamuely Tibor a Tanácsköztársaság rettegett népbiztosa Leninnel ápolt jó viszonyt, a mai ellenzék vezetői már Brüsszel parancsainak engedelmeskednek. A képen Szamuely (bal oldalon) és Lenin (jobb oldalt) Moszkvában, a Vörös téren, 1919. május 25-én. Fotó: MTI Reprodukció
Erre igazolás az egész XX. századi történelmünk, amikor sajnos több alkalommal is megtapasztalhattuk, hogy milyen az, amikor a bolsevik szemléletű, gyűlöletpolitikusok uralják az országot. Szamuely Tibor, a halál népbiztosa a következőképpen fogalmazott 1919. április 20-án Győrött.
„A hatalom a kezünkben van. Aki azt akarja, hogy visszatérjen a régi uralom, azt kíméletlenül fel kell akasztani. Az ilyennek bele kell harapni a torkába. A magyarországi proletariátus eddigi győzelme nem került különösebb áldozatokba. Most azonban szükség lesz arra, hogy vér ömöljön. A vértől nem kell félni. A vér – acél: erősíti a szívet, erősíti a proletár öklöt. Hatalmassá fog tenni bennünket a vér. A vér lesz az, mely az igazi kommünvilághoz elvezet minket. Ki fogjuk irtani, ha kell az egész burzsoáziát!”
Hogy Szamuely fenti szavait milyen tettek követték, tudjuk. Utána negyedszázadra megszabadultunk tőlük, ám sajnos 1945 tavaszán visszatértek és ismét tarolt a baloldali gyűlölet. Az eredmény: egymillió ember, aki közvetlenül elszenvedett valamilyen meghurcoltatást, vagy akár az életének elvesztését, és egy egész társadalom, amely elszenvedte a fékevesztett terrorra alapuló országlásukat.
Bőven lehetne ebből a korszakból is idézni, de talán a legszemléletesebben a kiváló mérnök, Dr. Kőrösmezey László mesélt erről nekem, aki 1950 és 1953 között megjárta a recski poklot. Tőle tudom, hogy fogva tartóik már a kezdet kezdetén közölték velük, hogy nem kell elszámolniuk az életükkel és nemes egyszerűséggel „ürgéknek” titulálták a recski rabokat. Azt is elmesélte, hogy egy-egy „fejtágító továbbképzés” után rendszerint gyűlölettel átitatva álltak szolgálatba, még azok az ÁVH-sok is, akikben pedig felfedezhető volt némi emberség. Nem csoda, hiszen ezeken a fejtágítókon azt sulykolták az őröknek, hogy „Ne csak őrizd, gyűlöld!”, és ők ennek szellemiségében tették a dolgukat.
A forradalom aljas leverése utáni megtorlással kapcsolatban 1957-ben egy politikai bizottsági (PB) ülésen Kádár János jegyzőkönyv által tanúsítva így fogalmazott: „1600 fasisztát semmisíthettünk volna meg fizikailag. De nem tudtuk elérni, hogy az ellenforradalom szervezőit és vezetőit megsemmisítsük. Kár, hogy nem tettük meg.” [A Kádári megtorlásról itt írtam részletesebben! K.A.]
A tanítvány mestere mellett. Kádár János (jobb oldalon) még azon sajnálkozott, hogy nem sikerült 1600 “fasisztát” fizikailag megsemmisíteni, Horn Gyula (a kép bal oldalán) a rendszerváltozás után már beérte annyival, hogy lehülyézett néhány százezer, MIÉP-re szavazó magyar embert.
Aki most azt felelné minderre, hogy „jó, jó, de hát ez a Rákosi- és a Kádár-korszakban volt, hogy jön ez most ide?”, annak azt válaszolom, hogy a rendszerváltozás ezen a téren semmi változást nem hozott. Nem árt emlékezni, hogy az MSZP-s Vastagh Pál volt az, aki már jóval a rendszerváltozás után azzal fenyegetőzött, hogy „újra kinyitjuk Recsket!” Amikor 1998-ban a MIÉP bejutott a Parlamentbe, Horn Gyula a választások éjszakáján élő, egyenes adásban azt mondta a sajtótájékoztatón a MIÉP bejutását firtató kérdésre, hogy: „Ki örül ennek, aki normális?” Vagyis lényegében egyetlen mondattal lehülyézte nem csupán a MIÉP-re szavazó negyedmillió embert, de azokat a további százezreket is, akik ugyan nem Csurka István pártjára szavaztak, de azért nagyon is örültek annak, hogy bekerültek az Országgyűlésbe.
A 2014-es önkormányzati választások előtt Pestszentlőrincen esett meg, hogy egy kampányértekezleten a kerületi MSZP-s kampányfőnök, Kőrös Péter „egységsugarú síkidomoknak” nevezte a választókat. Nemrégiben pedig az egyik országgyűlési képviselőjük, Bangóné Borbély Ildikó jelentette ki egy televíziós adásban a kormánypárti szavazók nagy számára célozva, hogy „sok a patkány Magyarországon!” És most itt van újsütetű felfedezettjük, reménységük, Márki-Zay Péter, aki miniszterelnök akar lenni, és aki az elmúlt hetekben szinte kétnaponta gyalogolt bele a kormánypárti emberekbe, azokba a magyarokba, akik nem ezzel a gyűlöletalapú ellenzékkel, hanem a jelenlegi kormánnyal rokonszenveznek. Egyszer „sötétben tartott, trágyával etetett gombáknak” (sic!), majd „egyszerű, tudatlan falusi embereknek”, később „aberráltaknak” titulálta a kormánnyal rokonszenvező tömegeket. (Csak zárójelben: hogy a „sötétben tartott, trágyával etetett gombák” nehezen megfejthető képzavara hogyan jött a miniszterelnök-jelölt úrnak, az megérne egy külön misét… Lehet, hogy műtrágyát akart volna mondani, hogy kedvében járjon támogatójának, Bige Lászlónak?)
Mindezekből átjön az a mélységes megvetés amellyel az állítólagos „demokraták”, meg „européerek” reánk tekintenek. A Napnál is világosabban látszik, hogy most is ugyanaz a szemlélet, ugyanaz a gyűlölet hatja át az úgynevezett ellenzéket, mint ami elődeikre is jellemző volt. Mindez egyszer Orbán Viktorra személyesen vetül ki, másszor a támogatóira, és persze olyan is van, hogy nem okvetlenül gyűlölet, hanem “csak” nagyképű lenézés formájában ölt testet.
A jobboldallal rokonszenvezőket aberráltaknak, tudatlan falusiaknak és sötétben tartott, trágyával etetett gombáknak tituláló Márki-Zay Péter a DK szerint nem kevesebb, mint az ellenzék kapitánya. Fotó: Facebook/Gyurcsány Ferenc
És ez nem csupán az interneten – kitalált felhasználói nevek mögé bújva – fröcsögő kommenthuszárok sajátja, hanem, mint a fentebbi idézetek is mutatják, a legmagasabb pozíciókban ülő, vagy azokra aspiráló politikusok jellemzője is. Látható, hogy bár demokratának tüntetik fel magukat, valójában minden a gyűlöleten, a másként gondolkodók meggyalázásán alapszik náluk, éppúgy, mint a múltban. Ki kell mondanunk, hogy a baloldal szellemiségében, világlátásában szemernyi változás sem történt a mögöttünk hagyott bő évszázadban. Mi viszont száz év tapasztalatával gazdagabbak és bölcsebbek vagyunk és ha jót akarunk magunknak, akkor ennek az évszázados bölcsességnek a birtokában döntünk majd arról, kiknek a kezébe helyezzük nemzetünk és hazánk sorsát a jövő évi választásokon.
Vezető kép: MTI/Szigetváry Zsolt
Facebook
Twitter
YouTube
RSS