A Jobbik elnöke a minap a következőképpen fogalmazott saját közösségi oldalán: „Ez a mi igazi erőnk: képesek vagyunk hatni egymásra.” Lassanként oda jutunk, hogy megsajnáljuk az ellenzék hivatásos bohócát. Nehéz ugyanis eldönteni, hogy szimplán megrendelésre dolgozik-e, vagy magától ül ennyire fordítva azon a bizonyos lovon?
Finoman fogalmazva sem mondható, hogy a mögöttünk hagyott néhány hónap a Jobbik elnökének legsikerültebb időszaka volna. Jakab Péter ugyanis rosszul jött ki mindenből, amibe csak belekezdett. Hiába adta elő a parizerevő egyszerű embert, kiderült, hogy az egész csak képmutatás: nagy értékű autóval furikázik és valami nagyon nem gömbölyű a közpénzből bérelt budapesti szolgálati lakása körül sem. Hiába próbálta előadni magáról, hogy a melósokat képviselni igyekvő „hétköznapi ember”, amikor összetalálkozott egy igazi melóssal, rögvest lehullott az álarca és kimutatta valódi énjét. Hiába állt bele ezerrel a bunkó megmondóember szerepébe, az előválasztáson fehéren-feketén kiderült, hogy még a saját szavazótábora sem vevő arra, amit csinál. És bár először még éjszakába nyúló munkaértekezletekre hivatkozott, amikor lefotózták a munkatársnőjével, végül saját párttársai teregették ki, hogy mégiscsak házasságon kívüli kapcsolata van. Sokatmondó, hogy felesége legutóbb már egyedülállónak nevezte magát a közösségi oldalán.
Ennyi kamuzás, mellébeszélés és nem ritkán hazugság után igazán ideje volt tehát, hogy Jakab Péter végre próbáljon mondani egy olyat is, ami támadhatatlan, kikezdhetetlen és amelynek igazsága is megfellebbezhetetlen és világos, mint a Nap. A Jobbik elnöke próbálkozott is becsülettel, ugyanis saját közösségi felületén büszkén kürtölte a nyilvánosság elé, hogy miben is áll az ellenzéki összefogás valódi ereje. Ez pedig nem más, mint az a tény, hogy „képesek vagyunk hatni egymásra!” Visszatekintve a mögöttünk hagyott időszakra, elmondható, hogy korábbi melléfogásai, fatális baklövései és hazudozásai után Jakab Péter ezúttal a közepébe trafált. Legalábbis mondata második felével. Az ellenzék tagjai ugyanis valóban elementáris hatással vannak egymásra. Más kérdés, hogy ennek a kölcsönös hatásmechanizmusnak az eredményeként a hat, szövetségbe tömörült ellenzéki pártnak mostanra sikerült eljutnia oda, hogy legtöbbjük még a maradék önálló arculatát is elveszítette. Már persze akinek egyáltalán volt valaha is ilyenje…
Az ellenzéki összefogás tagjainak immáron a maszkviseléstől függetlenül is elveszett az arcélük. Fotó: Facebook
Emlékezzünk vissza: volt egyszer egy LMP, amely – mint a neve is mutatta – fennhangon hirdette magáról, hogy majd megreformálja a honi politikai életet, szakítva a régmúlt csökevényeivel, és annak minden oldalával. Ma, önállóan láthatatlan pártként maximális kiszolgáltatottja azoknak, akik ellenében részben létrejött, vezetőinek nevét az átlagos közéleti érdeklődésű emberek vélhetően meg sem tudnák mondani. Hasonló helyzetben van a Jobbik is, amely magát nemzeti radikálisnak aposztrofálva, egykor a nemzeti sorskérdések markáns képviseletével szerzett nevet magának a közéletben, mára azonban nemes egyszerűséggel a DK proli stílusú csicskásává züllött. Így pedig már semmit nem számít a nemzet sorsa, hiszen a DK halálos ölelésében fel sem merülhet többé bármilyen nemzeti sorskérdés napirendre tűzése és lelkiismeretes képviselete. A fentebb említett két pártot azért kell külön kezelni a többitől, mert nem rendszerváltó pártként – a MIÉP-et leszámítva – egyedül az LMP és a Jobbik volt képes korábban átlépni az öt százalékos küszöböt és bekerülni az országgyűlésbe. Az összefogás többi tagja esetében még egyértelműbb a kép. Az MSZP már régóta nem több, mint egy gittegylet, amelyet a végsőkig szalámizott Gyurcsány, éppen csak meglévő martalékait pedig még mindig erodálja, bomlasztja, ahogyan az egy napokban napvilágra került videóból kiderült.
S persze vannak ennek az összefogásnak olyan pártjai is, amelyek esetében soha nem is volt szó önálló arculatról. Klasszikus példa erre a Párbeszéd nevű valami. Az a Kedves Olvasónk, aki – azon kívül, hogy „progresszív, zöldek vagyunk” – valaha is látott-hallott bármilyen egyedi mondanivalót a Párbeszédtől, az legyen kedves és írja meg egy „hosszabb” kommentben a cikk alján. A Momentum dettó, innen-onnan összeollózott álprogrammal szédítették mindig is azokat, akik bedőltek nekik. Ráadásul korábbi vezetője és miniszterelnök-jelöltje képességeiről és párját ritkító közéleti súlytalanságáról alaposan képet kaphattunk az előválasztási bohózat idején. Ugyanígy komoly hatással lehet az ellenzéki összefogás Hadházy Ákosra is. A magyar közélet rettenthetetlen korrupcióvadásza, aki a kormányoldalon lassan már abban is gyanúsat lát, ha Varga Judit vagy Gulyás Gergely lemegy a sarki közértbe tojást venni, hirtelen elveszítette nyomozói vénáját és korrupciófeltáró szenvedélyét. Pedig hosszú ideje lélegzetvisszafojtva várjuk, hogy végre megszólaljon a Városháza-mutyival kapcsolatban, bemutatva az abban részt vevők céghálózatát, ex-miniszterelnökig érő kapcsolati összeköttetéseit, és feltárja számunkra mindezt tágabb összefüggéseiben is, vagyis korrupcióleleplező honlapján közzétegye például azt, hogy a szóban forgó kör vajon hány fővárosi tulajdonú ingatlan eladásánál szorgoskodott.
Hadházy Ákos és Fekete-Győr András a Városháza-gate ügyében nem érzi fontosnak az Európai Ügyészséggel való riogatást. Nyilván nem engedi nekik Gyurcsány Ferenc… Fotó: Facebook
Ennél is jobban érdekelne bennünket, hogy miután „cápavadászatra” indult, konkrét számadatokkal szolgáljon a pártoknak esetlegesen visszaosztott pénzösszegek tekintetében. Azonban úgy látszik, hogy a Jakab Péter által büszkén említett ellenzéki „hatás” Hadházy Ákost is utolérte, mert valahogy nagyon nem akarózik neki nyomozni a Városháza-gate ügyében. Pedig többször is fennhangon hangsúlyozta korábban, hogy a korrupciónak számára nincsen színe. Lehet, hogy amikor ezt kijelentette, akkor még nem volt olyan erős ez a „hatás”, mint manapság…
Száz szónak is egy a vége: az összes ellenzéki párt és valamennyi nagyszájú „megmondóember” feloldódott ebben a nagy, közös semmiben, amelyet összefogásnak kereszteltek el. Egymásra gyakorolt „hatásuk” – amelyre Jakab Péter oly’ büszke – valamennyit a szakadék szélére sodorta, és kizárólag a DK érdekeitől, kegyeitől függ, hogy melyikük zuhan végzetesen a mélységbe és melyikük vegetálhat tovább még egy ideig. Néha-néha ugyan erőt próbál fitogtatni egyik-másikuk, de semmi többről nincs szó, mint hogy eljátsszák az öntudatos kiskakast a saját kis szemétdombjukon. Mondandójuk beszűkült arra, hogy „bárki legyen, csak ne Orbán”, a napokban nyilvánosságra hozott „programjuk” pedig nem több, mint egy megfoghatatlan maszlagokkal teletűzdelt ígéret- és közhelyhalom. A nemzet sorsát jobbítani képes víziójuk nincs, soha nem is volt, kizárólag a hatalom megkaparintása lebeg a szemük előtt, annak érdekében, hogy aztán ugyanazt véghezvigyék nagyban, amit Budapesten már 2019 vége óta láthatunk tőlük kicsiben. Bár, ha a Városháza-gate jut eszünkbe, akkor nem is biztos, hogy kicsiben…
A helyzet lényegében úgy néz most ki, hogy van a DK, amely egyértelműen vezető szerepet játszik, és vannak a többiek, amelyek egyszerű, súlytalan tagjai a Gyurcsány által vezényelt zenekarnak. S bár a zenekar frontemberének hangja olykor annyira fals, hogy az egész kórus létét veszélyezteti, ám a karmester egyelőre nem léptette le a színpadról, noha maga a „kapitány” is elismerte, hogy ha akarja, akkor ezt akármikor megteheti. Emiatt alakult ki az állítólagos „egymásra hatás”, amelyre Jakab mint pozitív dologra hivatkozott.
Az történik az ellenzéki oldalon, amit a DK akar, és ha valaki nem akar kikerülni az összefogásból, nem akarja bukni azt a néhány remélt befutó helyet, amelyet Gyurcsányék hajlandóak leosztani, akkor nem tehet mást, mint hajbókol és bólogat. Mint Márki-Zay „kapitány”, aki máris lemondott a korábban vízválasztónak titulált saját frakciójáról.
Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára joggal mosolyoghat, a Demokratikus Koalíció (DK) ugyanis abszolút eluralta az egész ellenzéki oldalt, ahol minden a volt miniszterelnök elképzelése szerint történik. Fotó: MTI/Mohai Balázs
Körülbelül így fest a nagybetűs valóság, ami Jakab Péter dicsekvő mondata mögött húzódik. Ha én egy gondolkodó ellenzéki szavazó lennék (bár ez a szókapcsolat már önmagában egy áthidalhatatlan ellentmondás, hiszen kizárt, hogy egy felelősen gondolkodó ember ezzel az ellenzékkel rokonszenvezni legyen képes), most bizony nem érezném jól magam a bőrömben. Amit ugyanis az ellenzéki összefogás egyik vezető tagja erényként, büszkeséggel posztolt ki a saját közösségi oldalára, valójában nem más, mint az ijesztő szegénységi bizonyítványuk nyílt megvallása.
Vezető kép: Jakab Péter az Országgyűlésben. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS