Erős programot és jó időt ígérünk a PestiSrácok.hu tízéves születésnapi ünnepére és a Pesti TV búcsúbulijára, amelyre szombaton, 16 órától kerítünk sort, a budai Gesztenyéskertben. Az est fő zenei attrakciója az 1968 óta a húrokat tépő Mini rockzenekar és annak frontembere, a különleges fuvolajátékáról híres Török Ádám, illetve a Pesti TV ismert arca, az ügyvédi pályafutása mellett Radics Béla gitárját újra megszólaltató Kosik Kristóf lesz, akit szintén a képernyőnkről ismert DJ Spigiboy, azaz Spiegelhalter László, Vácrátót polgármestere követ. Előzőleg beszélgetést készítünk a színpadon Kozma Imre atyával, a Máltai Szeretetszolgálat alapítójával és a szerkesztőségünk megmaradásáért Corvin közi társaival erélyesen kiálló Wittner Mária 1956-os szabadságharcossal. Felidézzük a tízéves PestiSrácok.hu legjobb alakításait és belepillantunk a másfél évig működő Pesti TV nagy pillanataiba. Megszólalnak szerkesztőségünk közismert arcai és a Karanténvlog, illetve a Politikai Hobbista is élőben jelentkezik a színpadról. A helyszínen adományt gyűjtünk a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kárpátaljai missziója számára. Jöjjön el, álljunk ki egymásért, töltse velünk a szombat estét!
Helyszín és időpont:
2022. május 21. szombat, Budapest, XII. kerület, Gesztenyéskert (közpark), a BAH-csomópontnál. 15 órától várjuk vendégeinket. Megközelítés a BAH-csomópont megállói és a Jagelló úti közparkoló felől. Az eseményt a ROCK BALATON szervezője, a MagyarTenger.com Kft. bonyolítja le, a PestiSrácok.hu megbízásából.
Program:
Házigazdák: Kroó Zita és Ferkó Dániel
16.00 – A nagy média(át)alakulás korszaka – 2012–2018. Pódiumbeszélgetés és ős-PestiSrácok-romantika
16.15 – Beszélgetés Kozma Imre atyával
16.30 – Nagy meccsek, nagy diadalok – 2018–2022. Pódiumbeszélgetés és videós nosztalgia szerkesztőségünk ismert alakjaival
16.45 – Wittner Mária Corvin közi szabadságharcos üzenete a fiataloknak (Wittner Mária, Cey-Bert Róbert Gyula és Varga János Corvin közi szabadságharcos hősök felhívása és aláírásgyűjtése a PestiSrácok.hu-ért ITT található)
17.00 – Közönségtalálkozó Jurák Kata vezetésével. Sztárvendégeink: “A” Balogh Zsuzsa és Vajda Miklós, és a Pesti Riporter legfiatalabb Skype-kérdezői
17.30 – Karanténvlog Szabó Gergővel, Bokor Gáborral és Kosik Kristóffal
18.00 – Élő Politikai Hobbista Halkó Petrával, a Századvég Közéleti Tudásközpont vezetőjével, a PS-Pesti TV mellett példásan kollegiális, megható közleményben kiálló Kontra.hu egyik alapítójával.
19.30 – Török Ádám és a Mini Együttes koncertje, Kosik Kristóf közreműködésével
21.00 – DJ Spigiboy
A belépés természetesen ingyenes. Ha teheti, adakozzon a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kárpátaljai missziójának!
A 061.hu kulturális portálunk beharangozójából:
Török Ádám korunk egyik legjobb rock-blues fuvolistája, énekese, dal- és szövegírója, a műfaj hazai ősmotorja és kiemelkedő egyénisége, akinek több mint ötven éve tartó pályafutása során több mint 9000 koncertje volt itthon és külföldön, a stílus szinte minden fontos hazai eseményének részese volt – Bem rakpart, Ifjúsági Park, Tabán és továbbiak –, és a műfaj szinte minden élvonalbeli hazai és külföldi művészével játszott együtt.
Szombaton Kosik Kristóf neves jogásszal, Radics Béla “bíbor Gibson” gitárjának megtalálójával és megszólaltatójával kiegészülve lép színpadra a banda, amelynek frontemberével legutóbb a Több mint 50 év a magyar rock élvonalában című szuperkoncerten készített interjút a 061.hu, többek között arról, minek köszönhető a Mini korszakokon átívelő, generációkat összekötő, töretlen sikere. A beszélgetést, amelyben Török Ádám mellett Tátrai Tibor és Kosik Kristóf is megszólal, ITT találják.
(Török Ádám és a Mini a Velünk élő legendák – Bíbor Gibson Gála koncerten a Várkert Bazárban, amelyet Kosik Kristóf szervezett a Radics-gitár új életre keltése alkalmából.)
Az esemény fb-oldala pedig ITT található! Ossza meg Ön is!
És, ahogyan megígértük, délutánra szép idő lesz Budapesten 🙂
A vezető kép: képernyőkép
Facebook
Twitter
YouTube
RSS