A nagy ellenzéki összefogás idilli gondolatát megtörni látszik az a tény, hogy a DK és a Momentum annyira egymásnak esett, hogy a szerdai Fővárosi Közgyűlést el kellett halasztani emiatt. Persze több ellenzéki politikus is megszólalt a történtekkel kapcsolatban, köztük a jelen helyzetben kívülállónak számító Komjáthi „Munkásököl, vasököl, oda csap, ahova köll” Imre is, aki éppen Nemecsek Ernőnek érzi magát a kialakult galibában. Azt egyelőre nem közölte, miért éppen azt a regényhőst választotta, aki a gittegyletért az életét áldozta fel, de legalább nem ücsörög láncra verve – mint tette azt 2019 nyarán Esztergomban…
Egyes feltételezések szerint a DK-s Bősz Anett főpolgármester-helyettesi jelölése miatt kapott össze a két baloldali párt, míg más források szerint a balhé amiatt robbant ki, hogy nem tudott megegyezni a Gyurcsány-párt és a Momentum az időközi választások jelölti helyeiről. Ezzel kapcsolatban Hajnal Miklós is megosztotta magvas gondolatait, de még a jelen helyzetben kívülállónak számító MSZP-s Komjáthi Imre is felemelte szavát.
Családok százezrei számolgatnak hóvégén, hogy a sárga csekket fizessék be, a banknak fizessék a törlesztőt, vagy a gyerek kopott cipőjét cseréljék le. Több tíz éve egy gyárban dolgozó emberek kerülnek utcára Kisvárdán, Nagykanizsán, Hajdúböszörményben és Újpesten. Tanárok, egészségügyi dolgozók, rendvédelmisek mondanak fel, mert semmi, nulla megbecsülésük van
– vezeti fel posztját a szakszervezetis munkásemberből lett MSZP-alelnök, aki a tőle megszokott szellemi magasságokból stílusban folytatta mondandóját.
Azért nem tud összeülni a fővárosi közgyűlés, mert a DK és a Momentum egymás farkát méregeti. Hát mentek ti a…! De komolyan. Gondoljátok, hogy ezzel kell szórakoztatni a választókat? Hát semmi szégyenérzet nincs bennetek?
– teszi fel a kérdést Komjáthi, aki ezután összehasonlításba kezd.
Tudjátok, én úgy vagyok most, mint Nemecsek. Kérem szépen az MSZP-t ki lehet nevetni! A víz alá lehet nyomni! Lehet csupa kisbetűvel írni a nevünket, így: mszp. De egy valamit nem vitathattok el tőlünk! Hogy amíg Ti egymást anyázzátok és pozíciókon marakodtok, addig mi most is az emberek, családok, munkavállalók megélhetésével foglalkozunk. Szóval én szégyellem magam helyettetek is és mi foglalkozunk a bajba jutott családok helyzetével helyettetek is
– zárul a poszt. Pikáns, hogy akkor nem érzett szégyenérzetet, amikor párttársa, Korózs Lajos kamuvideóval próbálta lejáratni a kormányt, sőt, akkor sem, amikor kiderült: ordas kamu volt Bangóné Borbély Ildikó közgazdász diplomája – és ez még csak két eset az igen hosszú listáról. Itt halkan jegyeznénk meg, hogy az végképp érthetetlen, miért érzi magát a Pál utcai fiúk hősének attól, hogy a DK és a Momentum nem tudott megegyezni egy olyan kérdésben, amihez neki konkrétan semmi köze sincs. A szocialista politikus egyébként akkor sem érezte magát cudarul, amikor kolléganőnkkel egy sajtótájékoztatón minősíthetetlen módon üvöltözött – ráadásul akkor sem volt érintett, hiszen Jurák Kata nem is őt kérdezte, hanem a Párbeszéd képviselőjét. A gittegylet hősével való azonosulás tehát több sebből vérzik; bízunk benne, hogy Komjáthinak azért mégiscsak sikerült elolvasnia és értelmeznie a regényt, amiben az általa említett Nemecsek végül meghal.
A kommunista utódpárt alelnöke az elmúlt években többször került a figyelem fókuszába amiatt, mert félreértett bizonyos történéseket. Egyik legemlékezetesebb alakítása az esztergomi Suzuki-gyárhoz köthető – szó szerint. Mint arról korábban részletesen beszámoltunk, 2019-ben tiltakozó, láncos demonstrációba kezdett az MSZP alelnöke, Komjáthi Imre, akinek különös vonzódása a gyár bejáratához egyre nyilvánvalóbbá vált, hiszen egyszer már odaláncolta magát az esztergomi üzem kerítéséhez, ahonnét addig nem akart eljönni, amíg meg nem állapodnak a vezetéssel a munkások jogairól. Igaz, akkor az ott dolgozók sem tudtak semmilyen érdeksérelemről, és Komjáthi is csak addig verte láncra magát, amíg az érdeklődésre számot tartott.
A most éppen Nemecsek Ernő szerepébe bújt Komjáthi Imre még nem rukkolt elő semmilyen performansszal, így nem ücsörgött láncra verve sehol, bár arról nincs információnk, hogy esetleg a nagy balhé hevétől felforrósodva belevetette-e magát bármilyen tóba…
Érdemes felidézni ezzel kapcsolatban azt is, hogy a hazai ellenzéki képviselők egyszer már közösen akcióztak az esztergomi gyárnál, de mint kiderült, teljesen feleslegesen. A Suzuki akkor közleményben tudatta, hogy nem tervezik a túlórák számának növelését az esztergomi gyárban; sőt, a már évek óta érvényben lévő 250 órás éves túlórakeretet sem használják ki. Az ellenzéki képviselők ugyanis azzal a céllal érkeztek a gyárhoz, hogy megpróbálják rábeszélni a cég vezetőit: ne alkalmazzák a munka törvénykönyvének decemberben elfogadott módosításait, a 400 óra túlórát lehetővé tévő „rabszolgatörvényt”. Azonban a gyár közleménye szerint a termelés stabil létszámú munkaerő-állománnyal zajlik, így biztosított a 140-nél is több országból, a hazai és európai piacokról érkező megrendelések kiszolgálása, így végül az ellenzéki képviselők elkullogtak Esztergomból.
Karácsony Gergely főpolgármester elnézést kért egyébként a kialakult balhé miatt a jelenlévő Baranyi Krisztinától és a kormánypárti képviselőktől.
Forrás: Komjáthi Imre Facebook-oldala; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS