A Sajó százhúsz napja szenved súlyos szennyeződéstől a szlovák hatóságok felelőtlenségének és cselekvőképtelenségének köszönhetően, hiába indítottak petíciót a felvidéki civilek, hiába öntötték a Sajó szennyezett vizét egyenesen a szlovák környezetvédelmi minisztérium kapuja elé, hiába tiltakoztak is legutóbb a vörös zagyban gumicsizmában zenélő felvidéki muzsikusok, elhúzva a “Zavaros a Sajó vize, nem tiszta” kezdetű nótát. A nemtörődömség és tanácstalanság mellett külön felháborító, hogy a szennyezéstől néhány tíz kilométerre munka nélkül parkol egy víztisztító berendezés, amely sikerrel vizsgázott egy korábbi, hasonló bányakatasztrófa alkalmával. Lehet persze bezzegelni, hogy Szlovákiának hazánkkal ellentétben van környezetvédelmi minisztériuma, de ha ilyen, akkor valójában minek…
Mint korábban portálunk is megírta, március közepén felvidéki környezetvédők hívták fel arra a figyelmet, hogy vörös színű, iszappal kevert szennyvíz szivárog az alsósajói vasércbányából a Sajóba az egykori Siderit üzem telephelyénél. Orosz Örs felvidéki jogvédő aktivista portálunknak arról is beszámolt, hogy feltehetően már február 23-a, 24-e óta szennyezheti a folyó vizét a bánya. Mint hozzátette, az akkori számítások szerint naponta két és fél tonna szennyeződés jut a folyóba, amelynek köszönhetően már márciusban a vas koncentrációjának mértéke a kétezerszeresére emelkedett, de több nehézfémet is kimutattak a mérések.
Portálunk a hír kapcsán megkereste az Országos Vízügyi Főigazgatóságot is, akik arról tájékoztattak, hogy a vízkárelhárítás szakemberei fokozott figyelmet fordítanak a Sajó szennyeződésére, mérőcsapatokat küldtek a helyszínre és várják a szlovák fél tájékoztatását, amely lényegében azóta is elmaradt. Utóbbi azért is lényeges szempont, mivel a magyar fél mindaddig semmilyen diplomáciai lépést nem képes tenni, ameddig a szlovák hatóságok hivatalosan is igazolják a szennyezés tényét, és kimerítő beszámolót nem adnak a kárelhárítás folyamatáról.
Miért áll minden folyókatasztrófa mögött egy felelőtlen bányavállalat…?
A katasztrófa körülményeinek ismeretében két fontos szempontra feltétlenük ki kell térni. Az egyik, hogy a szennyezésért egy bányavállalat tehető felelőssé, amely nem véletlenül ébreszt rossz emlékeket és komoly aggodalmat a tiszai ciánszennyződés nyomán a magyar közvéleményben. Éppen ezért sem okoz megnyugvást a Sajóért aggódók számára, hogy a magyar vízügy mérései szerint a beömlő patakok vize annyira felhigítja a folyó vizét (négyszáz–hatszázszoros arányban), hogy a szennyezés koncentrációja a határhoz érve már nem éri el a veszélyesség szintjét. A bánya kapcsán ugyanakkor a Felvidék.ma által megjelentetett összefoglaló cikk alapján kijelenthető: egyértelmű a piaci, majd állami tulajdonosok felelőssége a kialakult katasztrófában, akik az idők folyamán egymásra hárították a környezetvédelmi intézkedések felelősségét, érdemi lépéseket azonban nem tettek.
A Siderit bányaüzem és ércfeldolgozó 1975-től működött Alsósajóban, egészen 2008-ig, amikor csődbe ment. A bányáért jelenleg felelős besztercebányai, állami tulajdonú bányásztársaság szerint a vállalat nem teljesítette a bányaüzemek felszámolására vonatkozó kötelezettségét a bányászat befejezése után, ezért 2012-ben védelmi intézkedéseket kellett végrehajtani, amelynek részeként megpróbálták megoldani a vízkivezetést a 13 szint mélységben húzódó bánya második szintjén. Az állami bányásztársaság 2017-ben alakította ki azt az alagutat, amelyből a víz közvetlenül folyik ki a Sajó-partra, és ahonnan jelenleg a rozsdás zagy a Sajóba ömlik.
A másik problémafaktor pedig a felelőtlen szlovák állami hozzáállás, hiszen eléggé árulkodó, hogy, amint utóbb kiderült, a szlovák hatóság már végzett a helyszínen mintavételt február 24-én, azaz a szennyezés kialakulásának legelején. Ebből pedig kiderült, hogy a konkrét szennyvízben mért arzén 187-szer magasabb értéket mutatott a Szlovákiában megengedett mennyiségnél, a folyóba keveredve, felhígulva pedig 21-szer magasabb értéket produkál, mint a szennyezés előtti állapot. Lényegében tehát kijelenthető, hogy február óta nem lépett az illetékes szlovák hatóság a katasztrófa megakadályozása és a kárenyhítés érdekében.
Kóstolót vittek a zavaros bányavízből a minisztérium elé
Pedig a felvidéki környezetvédők mindent megtettek, hogy felhívják a figyelmet a Sajó pusztulására, hiszen az országos médiát és a hatóságokat is megelőzve számoltak be arról, milyen drasztikusan érinti a szennyeződés a folyó élővilágát, különös tekintettel a kistestű élőlényekre és a halakra. Emlékezetes akcióik közé tartozott, amikor a szlovák környezetvédelmi hivatal elé a Sajó szennyezett vizét kiöntötték, hogy egyenesen a hivatal küszöbén kígyózzon a vészjósló barnás szennyvíz, hátha a döntéshozók így közelebb érzik magukhoz a problémát, ha a hivatalból hazamenet át kell gázolniuk rajta.
Fotó: Orosz Örs/Facebook
Az aktivisták időközben petíciót is indítottak a Sajó megmentéséért, amelyet eddig mintegy tizenegyezren írtak alá. Lagutóbb, június 2-án tiltakozásként betömték a bánya bejáratát, ezzel állítva el a szennyvizet. Akkori beszámolóik szerint “ezidáig 3,4 kilotonna szulfát, 385 tonna vas, 156 tonna cink, 46 tonna mangán és nem egész fél tonna arzén került a folyóba”. Végezetül a héten a rozsnyói Sajó Banda népzenei együttes vállalkozott arra, hogy egy rendhagyó performansz keretében, a folyó szennyezett vizében játszák el a Kodály Zoltán által 1917-ben Szalócon gyűjtött “Zavaros a Sajó vize, nem tiszta” kezdetű nótát (a fenti videón ez az esemény tekinthető meg), amely remélhetőleg nem válik végül gyászindulóvá.
Fotó: Orosz Örs/Facebook
Kilométerekre ott a megoldás a kárenyhítésre
A környezetvédők nem mellesleg nemcsak a környezeti katasztrófa kommunikálásában jeleskedtek, de megoldásokkal is szolgáltak, legalább a kárenyhítésre. Orosz Örs március 25-én, azaz egy hónappal a szennyezés detektálását követően írt arról egy Facebook-bejegyzésében, hogy egy évtizeddel korábban történt már hasonló eset, amikor a csucsomi, szintén a ’90-es években bezárt Mária-bányából tört ki a szennyezett bányavíz. A tragédiát akkor egy hordozható viztisztító berendezés telepítésével előzték meg, amely azóta is ott áll a bánya bejáratánál, azaz néhány tíz kilométerre ott a Sajó megmentésének, vagy legalábbis a kárenyhítésnek a kulcsa.
Mint Orosz Örs megjegyzi posztjában, a berendezés tulajdonosa, aki értesült a Sajó szennyeződéséről, konkrétan csak arra várt, hogy vlaki megrendelje tőle a víztisztító szolgáltatást, ezt a lehetőséget azonban a szlovák környezetvédelmi hatóság azóta sem használta ki. Nem sokkal azután pedig, hogy a Reuters és a Daily Mirror révén a nemzetközi közvélemény is értesülhetett a folyó tragédiájáról, egy cseh mérnök jelezte: “Csehországban tízszer nagyobb vízhozamú bányavízkifolyást is meg tudtak szűrni az általuk tervezett tőzeges tisztitóval”. Ha a csucsomi berendezés valamiért nem is keltette fel a környezetvédelmi hatóság figyelmét, legalábbis a nemzetközi sajtóból értesülhettek tehát, hogy lenne megoldás a problémára.
A csucsomi Mária-bánya előtt várakozó víztisztító berendezés. Fotó: Orosz Örs/Facebook
Hazai aggodalmak a szennyezett üledék miatt
Végezetül fontos kitérni azokra az aggodalmakra, amelyek a szennyeződés Magyarországra jutásáról szólnak, hiszen, ha a víz fel is hígul, a leülepedett szennyeződés feltartóztathatatlanul vándorol a magyarországi folyószakasz felé, amely – ha időben nem gátolják meg a szlovák oldalon – hazánkban is súlyos károkat okozhat. A Greenpeace Magyarország június elején kiadott közleménye azzal sokkolta a közvéleményt, hogy határérték feletti szennyeződést mértek a hazai szakaszon. Mint kifejtették, május 25-én vettek négy üledékmintát Sajópüspöki térségében; ezek közül két esetben volt magasabb a toxikus, rákkeltő arzén koncentrációja a megengedettnél. A szervezet ezek nyomán részletes üledékvizsgálatot “követelt”, kiemelve ugyanakkor, hogy “a szlovák hatóság feladata biztosítani, hogy a toxikus anyagokat tartalmazó üledék ne terjedjen tovább a szennyezett területről, mert az még inkább veszélyeztetné a folyó élővilágát”.
A Greenpeace aggodalmaira reagálva a vízügyi hatóság is kiadott egy közleményt, amelyben kiemelték, hogy a március 13-ai, másodfokú vízminőségi készültség elrendelésé óta a szakemberek folyamatosan (eddig 29 alkalommal) vizsgálják a Sajó vizének minőségét. Mint kiemelik, az akkreditált mintavételek (a Greenpeace eljárásától eltérően) nem üledékből történtek, mivel a Sajó a ’80-as években Európa egyik legszennyezettebb vízfolyása volt, köszönhetően a partjára települt ipari üzemek és bányák egész sorának, és a megoldatlan lakossági szennyvízkezelésnek. Az üzemek ’90-es években történő fokozatos leállásával párhuzamosan a Sajó vízminősége fokozatosan javult, az elmúlt évtizedek szennyezései a mederüledékben ugyanakkor még hosszú ideig nyomon követhetők lesznek. A Vízügy szerint a Greenpeace mérése egyelőre megtévesztő is lehet, hiszen nem megállapítható, hogy az üledékben tapasztalható szennyeződés valójában milyen eredetű. Mint kiemelik, “nem elhanyagolható tény az sem, amit azonban a Greenpeace nyilatkozata is egyértelműen hangsúlyoz, hogy az általuk vett vízminták esetében minden szennyezőanyag határérték alatt volt”.
Összességében tehát továbbra áll, hogy a szlovák környezetvédelmi minisztérium százhúsz nap alatt képtelen volt bármit is tenni a Sajó megvédése érdekében, ez az érthetetlen tehetetlenség pedig joggal tölti el aggodalommal a magyarországi környezetért aggódókat, hiszen, a kármentés elmaradása miatt az amúgy is szennyezett üledékű Sajó akár a ’90-es éveket megelőző állapotban találhatja magát…
Vezetőkép: Orosz Örs/Facebook
Facebook
Twitter
YouTube
RSS