Sziporkázva és nagy igazságokat kimondva tálalta a mostani háborús- és energiaválság következményeit Boros Imre közgazdász a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában az R56 Szabadságharcos Sörözőben. Stefka István és Huth Gergely felvetéseire szóba kerültek Bogár László kedvencei, “a nemlétező világerő”, azaz a pénzhatalom képviselői, Boros szerint ugyanis nekik áll érdekében ez a háború és Európa tönkretétele, nem pedig az amerikai nemzetnek. A közgazdász szerint ugyanakkor ez a hatalom is – bár a történelemben sokszor övé volt a végső szó – most bukhat is ezen a hazárdjátékon. Magyarország viszont, az elmúlt évek patrióta kormánypolitikájából adódóan nem fog bedőlni, ha a mostani utat járva sikerül életben tartani a gazdaságot. A közgazdász a kérdésekre válaszolva felfejtette azt is, hogy milyen csapat irányítja ma a brüsszeli politikát és miért nem érdemelnek meg a sógorok egy osztrák Orbán Viktort. Polbeat-felvétel minden csütörtökön este hétkor a Revolution ’56 Szabadságharcos Sörözőben, jöjjön el, kérdezzen Ön is!
Huth Gergely kérdésére, hogy valóban ötszörös áramdíjat és hat és félszeres gázdíjat kellene-e fizetnünk a rezsicsökkentés nélkül, Boros Imre közgazdász, az első Orbán-kormány uniós előcsatlakozási pénzekért felelős minisztere a Polbeatben ezt mondta:
A magyar állam az energiakérdésben ügyesen politizált, ami rettenetes módon bántja az ellenzéket. Szijjártó Péter hosszú távú földgázimport-megállapodást kötött Oroszországgal még a háború előtt, 4,5 milliárd köbméterre évente, másfelet szoktunk mi itthon kitermelni, amit most növelni is szeretnének, s ehhez kell még évi két-három milliárd köbmétert beszereznünk, piaci áron. Tehát ma már jóval többe kerül a magyar kormánynak is a lakosság ellátása, mint a krízis előtt, de messze nem annyival, mint a legtöbb európai országban. A globalisták (mert ezeket a fizetett ügynököket ne nevezzük baloldalnak!) az áramtermelésünket is megpróbálták szétlőni az elmúlt években, de mégiscsak ott maradt nekünk Paks, ami jóval olcsóbban termeli az áramot a világpiaci árnál. Tehát itt is bebiztosította magát a kormány, persze közben a többi erőmű nyersanyagellátása és az import itt is drágult – vázolta fel Boros Imre közgazdász, az első Orbán-kormány uniós előcsatlakozási pénzekért felelős minisztere a hazai rezsihelyzetet a Polbeatben.
A közgazdász így folytatta:
Persze, ha a Gyurcsány-kormány energialiberalizációs mesterkedését végigviszik, akkor mi is fizethetnénk ezt a piaci árat, mint ahogyan jó pár nyugati ország is így járt: jól meg akarták szívatni az oroszokat és végül magukat szívatták meg rendesen.
Nektek nem jár egy Orbán Viktor!
Az Orbán-kormány még az elmúlt években is visszavásárolt egyes, a rablóprivatizáció idején eladott közműszolgáltatókat, mint ahogyan az elmúlt évtizedben folyamatosan tette. Mekkora előnyt jelent, hogy – az ellenzék tiltakozása dacára – rengeteg pénzt költöttek a stratégiai ágazatok visszaszerzésére. Igaz-e, hogy most mutatkozik meg a különbség a neoliberális és a patrióta gazdaságpolitikai között? – kérdeztük, mire Boros így felelt:
A múltkor voltam piacon, mert nagyon komoly segéderőként szoktam az asszony mellett működni, szóval jött egy osztrák pofa, hogy milyen jó, hogy maguknak van egy Orbán Viktor, nekik is kéne. Mire válaszoltam: nektek nem jár! Hagytátok, hogy a rendes politikusaitokat kinyírják és ezt választottátok magatoknak! Szokjatok hozzá, hogy nem jár nektek, mert megalkuvók vagytok! Eddig jó volt, de most majd megtanultok szívni. Nálunk is eltartott vagy húsz évig a felismerés, mire a nép többsége rájött, hogy az a jó, ha együtt mozgunk a vezetőinkkel. Ez egy társasjáték, a kormánynak (bár nem mindig tökéletesen teszi) figyelnie kell a népre és a népnek is a kormányra.
Stefka István kérdésére, miszerint miért volt érdeke az európai politikusoknak, hogy rosszat tegyenek a polgáraikkal, Boros Imre azt felelte:
Értem az álnaiv kérdést, de ne feltételezzük, hogy az európai politikusok ennyire hülyék. Nem ennyire hülyék, hanem ennyire gonoszak, megvettek és sakkban tarthatók. Ott van a bizottság elnöke, aki 200 milliós korrupciós ügybe keveredett, vagy ott van az elődje, Juncker, aki kidolgozta az európai adócsalás rendszerét és sorolhatnám. Bogár Laci egyszer kiment Brüsszelbe és egy pacák kioktatta, hogy mi a helyzet ott: különféle figurák vannak, de a zöme abszolút csirkefogó és gazember, aki csak a saját ügyét rendezi. Van egy pár megátalkodott idealista is, de ők nem számítanak.
Boros Imre szerint, bár “nehéz idők jönnek, de nem fog bedőlni az ország, ha továbbra is sikerül lendületben tartani a gazdaságot. Ebbe az irányba haladunk, idén még biztos gazdasági növekedés lesz. Sok mindent nem is sejtettünk előre, nem tudtuk, milyen következménye lesz annak, hogy Oroszországot rettenetesen provokálták sok éven át. Pedig tudni kellett volna, hogy erősen él ott a birodalmi szemlélet és Oroszország most is támogatja Putyint a háborúban. Én is tévedtem, amikor azt jósoltam, hogy elkerülhető a háború, bár sok mindent nem tudtam én sem: valójában mindkét oldalon ezerrel készültek erre a háborúra”.
A nemlétező világerő
Bogár Laci barátainak, azaz a “nemlétező világerőnek”, amit én csak magánpénzhatalomnak nevezek, 1694 óta kulcspozíciói vannak
vázolta fel a mozgatórugókat Boros Imre. Hogy miként működik ez a háttérhatalom és milyenek az esélyeink vele szemben, arról is beszélt a szókimondó, tapasztalt közgazdász. Hogy mit mondott, az kiderül a videóból!
Polbeat minden csütörtökön este hét órakor rögzítve az R56 Szabadságharcos Sörözőben, a Bem rakpart 53. alatt (a Margit híd budai hídfőjénél).
Facebook
Twitter
YouTube
RSS