Már nem is ismerik Márki-Zay Pétert a Jobbiknál, hirtelen semmi közük sem volt a baloldal közös miniszterelnökéhez – legalábbis erre utalnak Z. Kárpát Dániel szavai, miszerint pártjának semmilyen rálátása sem volt a hódmezővásárhelyi polgármester kampányfinanszírozásához, ők pedig csak saját magukért vállalnak felelősséget, miután kiderült: 1,8 milliárd forint támogatást kapott MZP az Egyesült Államokból, amiért azóta feljelentették az ellenzék korábbi „Kapitányát”. Hasonlóan elhatárolódott Z. Kárpát pártja korábbi elnökétől: szerinte Jakab Péter egyértelműen balra tolódott el, a DK-val való összefogást követően történelmi mélységeket elérő Jobbik pedig nem akar egykori elnökével tartani.
Facebook hozzászólás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS