
Szeged helyett Budapesten tartják meg a határvadászok tisztavatását, ahol Orbán Viktor miniszterelnök is beszédet mond, illetve köszönti a frissen felavatott egységeket. A Készenléti Rendőrségen belül önálló határvadász ezredet a 2015-ös migrációs válságra való reakcióként kezdték megszervezni, az alakulat első egysége pedig hamarosan bevetésre kerülhet a déli határszakaszon. Pénteken 500 határvadász tesz esküt Budapesten, az eseményt élőben követhetik a PestiSrácok.hu-n!
Orbán Viktor beszédében kijelentette: 2015 óta migrációs válság van. A kormányfő felidézte: milliók érkeztek Európába, fittyet hányva a szabályokra. A miniszterelnök úgy fogalmazott: egy ország határok nélkül olyan, mint egy tojás héj nélkül. Felidézte: az elmúlt években a rendőrség és a honvédség évekig védte a déli határt, most azonban a szomszédunkban dúló háború új helyzetet teremtett, ezért vált szükségessé a határvadász ezred felállítása. A frissen felesküdő határvadászokhoz fordulva a kormányfő elmondta: mögöttük áll az ország, a magyar emberek, és a magyar családok.
Nem adjuk fel, hogy Magyarország legyen Európa egyik legbiztonságosabb országa
– tette hozzá. A kormányfő szerint az elsőszámú feladat továbbra is a migráció megállítása.
Ez egy civilizációs fenyegetés. Nyugat-Európa példája mutatja, hogy elég egyszer hibázni, mert nem lehet visszafordítani az idő kerekét
– mondta a kormányfő.
Mi nem hisszük, hogy a migrációból bármi jó sülhet ki
– húzta alá. A kormányfő felidézte: Európában energiaválság dúl, és a brüsszeli szankciók lassan térdre kényszerítik Európa gazdaságát. Hozzátette: a határvadászok dolga lesz a határok megvédése ebben a helyzetben.
Meg kell értetni a migránsokkal, hogy itt nem jöhetnek át
– fogalmazott. A kormányfő a migráció veszélyeiről szólva azt is kifejtette: az illegális bevándorlók korábban egymás között hajtottak végre erőszakos cselekedeteket, mára azonban már a magyar határokon szolgálatot teljesítőket is megtámadják. Felidézte: idén már 160 ezer illegális határátlépési kísérlet történt, egyre több az erőszak is. Orbán Viktor közölte: a biztonság a határainknál kezdődik, és arra kérte a határvadászokat, hogy védjék meg a határt, emlékeztetve őket, hogy egy ország áll mögöttük.
Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu
István Kopasz
2022-09-13 at 00:22
Komoly dolog a határvédelmünk, de meddig lehet ezt csinálni? Jó, hogy nálunk “nincsennek” migránsok, igy védjük a kaotikus állapotoktól magunkat is és a “haladó Nyugatot” is, de tőlük egy dícsérő szót, egy köszönömöt nem hallottam még. Akkor lenne sivalkodás részükről, ha mi magyarok megszerveznénk az utazásukat autóbusszal vagy vonaton a déli határunktól a nyugati határig. Akkor mi lenne a reakciójuk? Beengednék Ausztriába a migránsokat? Félő, hogy nem! Azonnal lezárnák a nyugati határt. Egy kezelhető létszámmal /két-három busszal/ ki kellene próbálni, hogy lássák és tapasztalják meg a migránsok, hogy ott sem örülnek nekik, s ha nem vennék át őket akkor vissza kellene hozni őket a déli határon túlra. Fel kellene hívni a figyelmüket arra, hogy meséljék el “bajtársaiknak”, hogy ott jártak a mennyország kapujában, de nem engedték át őket. Így jobban megértenék a magyar határvédelmet, s talán kevesebben lennének, mert más megoldást keresnének máshol…! Erre a kormány is hivatkozhatna tárgyalásai során, ha a migráns kérdés kerülne szóba, amikor bírálnák a déli határvédelmünket.
Solaris
2022-09-11 at 08:15
Ha valóban eredményes lenne a határvédelem, szerb oldalon már hihetetlen tömegek táboroznának.
Nem kell túl nagy fantázia kitalálni, hogy a visszasétáltatottak hova kerülhetnek.
Annyit segítek, hogy nem mennek haza.
Lehet, hogy amikor a “megfelelő” embercsempésznek fizetnek, kis pihenőjüket folytatva mennek tovább a tervezett úti cél felé.
Véletlenül sem maradnának “a nem hagyunk senkit az út szélén, hanem csinálunk belőle adósrabszolgát, vagy az árokba lökjük” országban, ahol a bennszülöttnek is, aki az egész életét végigdolgozta, 2 hónap munkanélküli segély jár.
Persze nincs is több, mert ezerrel megy a pénzpumpa, lődrinc barát is egyre éhesebb, és szívják a milliárdokat az ideiglenesen megtelepedő multik.
Szóval garantáltan tovább mennek, elég a német/stb statisztikákat nézegetni, valahogy odakerülnek.
Azeu milliárdokat kiutal a segélyszervezeteknek és egyéb migriközpontoknak, ahonnan a friss lóvé visszagördül, hogy újabb migricsoport elinduljon.
Ennek a “szép” színházi előadásnak mi is működtető részei vagyunk, kicsit felverjük a migriutazás árfolyamait, de a háttérben kétszeresen teljesítjük a kvótát egyetemistákkal, védett-óvott akármilyen státusok osztogatásával.
Érdekes módon, soha semmilyen statisztika nem jelenik meg ezen a téren, hiszen ez titkos “nemzetbiztonsági” cuccos.
Na lehet örülni a legbiztonságosabb barakknak.
A legvidámabb korszaknak vége, de egy legre mindig jut nekünk is.
moliere
2022-09-09 at 20:38
Sas
Ennél a mostani nagykövetnél én veszélyesebbet is el tudok képzelni.
EGY REPUBLIKÁNUS NAGYKÖVETET, AKI KONKRÉTAN KÉR ORBÁNTÓL VALAMIT, AMIT ORBÁN SZÖVETSÉGESKÉNT AZONNAL TELJESÍT IS.
Ez legalább nyilvánvaló ellenség, mint a tüntiző volt, lehet neki mondani, hogy heló.
Hogy is hangzott Trump különmegbízottja az Országgyűlés Külügyi Bizottsága előtt?
“… Magyarország nem hátráltathatja Ukrajna euro-atlanti integrációját, piszlicsáré nemzetiségi kérdések (!!!) miatt. És indítsuk végre be ezt a palagáz-import üzletet az Adria irányából!…” Ugye, milyen tapintatos?
Néha úgy érzem, ebből a szarból csak akkor szabadulunk, ha az Úristen kisujja megpöccinti a Yellowstone szupervulkánt, a mutatóujja kavar egy új Katrinát, a gyűrűs meg megindítja a La Palma-földcsuszamlást, és a cunami elviszi a keleti partot. Esetleg akkor, talán, nem a többi földrésszel lesz elfoglalva az USA.
moliere
2022-09-09 at 20:29
Ahogy elnézem, elég sok “vadat” elvétenek a “vadászok”… Lassan minden villamoskocsin ül egy afrikai, két közel-keleti és négy távol-keleti. Plusz hallom szinte folyamatosan a szurzsikot.
Nyilván ezt például Pápán vagy Dombóváron nem tapasztalhatnám, de még egy generáció, és ugyanott tartunk, mint az osztrákok. Túl sok a legális behatolási lehetőség!
Hesslervezérezredes
2022-09-09 at 17:18
Lőparancs???????????????????!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!???????????????????????????
Hadházit!!!
Udvarias visszakísérési parancs és kis kenyérdarabkákkal dobálózás ha hozzájuk basznak egy féltéglát.
Gáspár Anette
2022-09-09 at 16:09
“Az a célunk és feladatunk, hogy az Európai Unió hangját felerősítsük, befolyását növelni tudjuk – mondta Novák Katalin köztársasági elnök”
.
Ezt fejtse ki aprólékos részletességgel, mert nagyon rosszul hangzik az agresszor-tolvaj EU-ról egy ilyen kijelentés.
szemet szemért
2022-09-09 at 14:59
Lőparancs.
amintazvagyon
2022-09-09 at 14:58
beállíthatunk határvadászokat,a déli kerítéshez küldhetünk rengeteg tankot-az amerikai betelepítést ezekkel nem lehet leállítani!a nemzetközi térben (pl az unióban is)le kellene rántani a leplet az európát megszálva tartó kényszerszövetséges egyesült államokról hogy kilencpertizenegy alkalmával megrendezett/eljátszott egy ellenségesnek látszó támadást hogy annak ürügyén egy az egész emberiség elleni,a világrendet felrúgó hadjáratot rendezezzen valójában a GLOBÁLIS MIGRÁCIÓ kiváltása céljából!(ez főleg ázsiában-az afrikai részét-a szintén megrendezett ‘afrikai tavasz’ ürügyén az európai vazallusaival végeztette el)-és azt is tudatosítani kellene(az elkényelmesedett,idiotizált európaiakkal is) hogy a zusa célja az európai őslakosság elüldözése,lecserélése,kiirtása!
K
2022-09-09 at 14:18
Aki a szabadság illúziója mögül hazudozik, az maga a zsarnokság .
K
2022-09-09 at 13:43
A gyengébbek kedvéért szívesen felsorolnám az okokat, de teljesen felesleges és nyilvánvaló hogy ezt a bevándorlást az Európai Unió szervezi, és abból a célból hogy a társadalmakat például a magyar társadalmat aláássa.
Például szerb, horvát stb. engedéllyel drónokról szórt röpcédulákon vagy közvetlenül személyesen fel lehetne világosítani erről a bevándorlókat.
Ha az Európai Uniónak olyan nagyon kellene a bevándorló, akkor beleegyezne abba hogy “humanitárius folyosón” a bevándorlókat az EU-ba szállítsák…….:
-de nem, ez nem kell az Európai Uniónak, mert a bevándorlókat politikai célokra ,..a célzott ország rendszerének aláásására használják.
Jó lenne ha ezt a bevándorlók is megtudnák.
angelblind652
2022-09-09 at 13:36
A határvadász elnevezést nem most találták ki. Működött már ilyen Magyarországon. Most többek között Botka seggét is védik, aki nem engedélyezte, hogy Szegeden legyen az avatás. Bér állítólag kilépett az mszp-ből, de pontosan úgy viselkedik, mintha még az lenne.
Orientál
2022-09-09 at 13:36
Máltó helyszíne a Hősök tere …..
Witness of History
2022-09-09 at 13:17
Így hát éhenhalás közben télen majd biztonságban megfagyunk. Ez fasza! Csak így tovább!
Sas
2022-09-09 at 12:20
Viszont megérkezett a tömeggyilkos USA Nagykövet, aki veszélyesebb minden migránsnál, és puccsot fog szervezni.
Sas
2022-09-09 at 12:19
Az is releváns kérdés , hogy a miniszterelnök személyes védelme, miként van megszervezve, miután megérkezett az amerikai fenevad , pestre, aki Európa elpusztítását kelet-nyugat dilemmának hazudja, és egyértelműen, itt, puccsot kíván szervezni a kormány ellen-ez a személy a tömeggyilkos USA Nagykövet.Ő NEM ÁTSZÖKÖTT A HATÁRON, Ő BEREPŰLT, ÜNNEPÉLYESEN.Messze veszélyesebb, minden migránsnál az USA Nagykövet.
B. Toth
2022-09-09 at 11:20
@Mekkelek:
Miért, azt tudjuk, miért szüntették meg a határőrséget? Lehetett volna optimalizált létszámmal hozzáértőekre bízni a határokat, nem töketlen közrendőrökre. Ahogy a honvédelmi nevelést is szétverték, se MHSZ, se edzett ifjak, csak Facebook meg Youtube. És szándék sincs a korrekcióra.
Böszme
2022-09-09 at 11:08
Tudjuk! Az EU miatt, mert az EU nem engedi a határvédelmet a szegény szerencsétlen menekültek ellen!
Lőparancsot a támadókra
2022-09-09 at 10:56
Lőparancsot, különben szart sem ér!
Győző
2022-09-09 at 10:52
Az engedélyért folyamodóksz is el kell utasítani!
Magyarirszág megtelt. A fővárosban minden ötödik már bevándorló. Nem látni egy magyar feliratot, tele arab, néger, kinai, vietnámi, dtb. figurákkal. Főleg , mit keresnek ezek a Gellért-hegyen? Naggyon menekültek lehetnek, ha telik nekik ott lakni. Rózsadomb és Pasarét is játszik?!
Királytigris
2022-09-09 at 10:41
Mekkelek2022-09-09 at 10:20!
Azért mert vadászik a hazánkba betörő ellenségekre, migránsokra.
oshon
2022-09-09 at 10:29
ujhulye pityu te budos magyargyulolo csuszomaszo , te hazug tolvaj rablo-rombolo , … arulo vagy te szarhazi , 10.000 euros fizeten arulod hazankat es nemzetunket , kozben itthon , orszagunkban neked is es bandabelijeidnek is csak a lebukott lopasod sorozata … az ugymond poltika , nemzet szolgalata helyett – fuuujjj a budosbe te szardobalo SENKI !!! Orbanek ezelott tobb mint 10 eve a szrral teli csodgodrebol kellett kirantania hazankat es nemzetunket , abbol a godorbol amelybe te es bandabelijeid hajitott bele miuten mindent eladott es elherdalt … mint strici a leamortizalt tetves qrvat !!! Pofadat darabokra fogjuk rugni te bekepzelt magyargyulolo SENKI , rablo-rombolo agens -fuuujjjjjj a budosbe veled es budos magyargyulolo bandabelijeiddel !
balfék
2022-09-09 at 10:27
Talán azért, mert ez a katonai hagyomány. Határvadász zászlóaljak, ezredek, dandárok régen is részét képezték a Magyar Királyi hadseregnek, egyébként pedig német mintára, a német elnevezés magyarra fordított elnevezésével hozták létre elődeink.
Kiss Róbert
2022-09-09 at 10:24
Határvadászok,MINDENNEMŰ!!!betolakodó
ellen…a liberális,LMBTQ MEDVÉK!!!
ellen is…
Mekkelek
2022-09-09 at 10:20
Azt tudjuk, hogy miért kell vadásznak hívni a határőrt?