Éhségsztrájkba kezdett végső elkeseredésében Budaházy György és a Budaházy Bizottság az Igazságtételért több tagja is. Budaházy György börtönből küldött üzenete szerint – melyet lapunknak Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat vezetője is megerősített -, rendkívül hosszúra nyúlik a benyújtott kegyelmi kérvény ügye – még el sem jutott a köztársasági elnökhöz – fogvatartása alatt védekezési lehetőségei is korlátozottak, ráadásul egyedül őt ítélték el tényleges börtönbüntetés letöltésére. Nem használhat számítógépet, közben saját maga dolgozik a többezer oldalnyi fellebbezési iraton, kézírással. A Gyurcsány-korszak nemzeti ellenállásának vezéralakja jelenleg éppen biztonsági zárkában van és azért is fegyelmi eljárás indult ellene, mert megtagadta az étel elfogadását.
A gyurcsányi állami terror 16. évfordulóját is börtönben töltötte az akkori nemzeti ellenállás vezéralakja, Budaházy György, aki éhségsztrájkba kezdett, ami miatt eljárást indítottak ellene és ügyvédje szerint fűtés nélküli zárkában tartják fogva, 24 órás folyamatos megfigyelés alatt tartva őt. Molnár Csaba “árnyék kancellária miniszter” mindezzel kapcsolatban annyit reagált, hogy “Jó étvágyat kíván Budaházy úrnak”, ami jól mutatja, kiknek okoz örömet Budaházy György kiszolgáltatott helyzete és kiknek áll érdekében ez a koncepciós eljárás – fogalmazott lapunknak Gaudi-Nagy Tamás. A Nemzeti Jogvédő Szolgálat az 56-os forradalom és szabadságharc 66. és a gyurcsányi terror 16. évfordulója alkalmából kiadott közleményében az áll:
A jogsértettek és a nemzeti jogvédők nem adják fel: nem felejtjük és nem felejtetjük el soha a gyurcsányi terrort, küzdünk azért, hogy a 2006 őszi állami terrorért felelős politikai és rendőri vezetők ne úszhassák meg, pártjaik, csatlósaik ne kerülhessenek soha vissza a hatalomba, a gyurcsányi önkény időszakában koncepciós eljárás alá vont hazafiak (Budaházy és 16 társa) végre megkapják az eljárási kegyelmet.
Budaházy György ügye azonban továbbra is egy helyben toporog, miközben a nemzeti ellenállás egykori vezéralakja egyre nehezebben viseli a – nem csak az ő olvasata szerint teljesen jogtalan fogva tartást-, és azt is sérelmezi, hogy a fogvatartása alatt az alapvető emberi jogokat sem biztosítják számára, így védekezni sem tud megfelelően: sem bírósági beadványokat, sem pedig a fellebbezéshez szükséges iratanyagokat nem írhat, állíthat össze számítógépen, kizárólag kézzel.
Mint ismert, még április végén írta meg a PestiSrácok.hu, hogy a Hunnia-per letartóztatásban lévő vádlottjait Budaházy György kivételével kiengedték a börtönből és a továbbiakban szabadlábon védekeznek. Budaházy esetében többek közt azzal indokolták a kényszerintézkedés enyhítésének megtagadását, hogy elsőfokú ítélete szerint feltételesen sem szabadulhat, valamint hogy jelen büntetőeljárás hatálya alatt újabb bűncselekmény elkövetésével gyanúsították meg.
Ignácz György, az elsőfokú ítéletet meghozó bíró a Hunnia-perben bekérte az összes olyan büntetőeljárás anyagát, amely ezen LMBTQ-mozgalmak elleni akciók kapcsán indult vagy van folyamatban, és érintett benne Budaházy György.
Budaházyt a Háttér Társaság egy 2019-es, kifejezetten gyermekeket és családjaikat fókuszba áll LMBTQ rendezvényük helyszínen kifejetett békés tiltakozása miatt közösség tagja elleni erőszak bűntette miatt jelentette fel. A rendőrség első körben még nem látta indokoltnak a büntetőeljárás lefolytatását – majd a Nemzeti Jogvédő Szolgálat szerint a Háttér Társaság egyértelmű nyomásgyakorlására történt meg 3 évvel később. Ez a gyanúsítás pedig tökéletesen megágyazott a nemzeti radikális további fogva tartásának.
Budaházy a minap családján keresztül jelentette be, hogy éhségsztrájkba kezd a visszásságokkal teli büntetőeljárás során hozott jogtalan ítélet, normalitáspárti véleménye miatt az LMBTQ lobbi nyomására indított újabb eljárás, jogtalannak tartott letartóztatása és a védekezéshez való jogának gyakorlását kizáró börtönviszonyai miatt.
A Nemzeti Jogvédő Szolgálat vezetője, Gaudi-Nagy Tamás a PestiSrácok.hu-nak azt mondta, tudomása szerint Budaházy november 4-ig mindenképpen fenn akarja tartani az éhségsztrájkot. Ez lesz az ’56-os szabadságharc leverésének az évfordulója. Azt kívánja elérni, hogy végre a döntéshozók minden szinten felfigyeljenek az ügyére.
Nagyon régóta húzódik az eljárási kegyelmének az elbírálása, ugyanakkor meg a törvény feltételei sincsenek meg annak, hogy ne védekezhetne szabadlábon. Már a Kúria előtt van a legutóbbi olyan időtávlati határozat, amely a havi felülvizsgálat keretében továbbra is ekként rendelkezett
-fogalmazott Gaudi. Hozzátette, abszurditások füzére jellemzi Budaházy ügyét. Ezek csúcsa az LMBQ-lobbira történt gyanúsítása. Az ominózus Háttér Társaság rendezvényen Budaházy semmilyen erőszakos magatartást nem követett el, sem hívó, olyan közösségellenes tevékenysége sem volt.
A rendelkezésre álló bizonyítékok teljeskörűen kizárják a bűncselekmény elkövetését, amivel meggyanúsították, s amely 5-8 évig terjedő szabad sebességgel fenyegetett. Gyakorlatilag ezzel a gyanúsítással érték el a letartóztatása fenntartását
-fogalmazott a jogvédő.
Abszurd, koncepciós eljárás
Gaudi-Nagy Tamás úgy összegzett: Budaházy Györgyöt egyszer első fokon 17 évre ítélték egy koncepciós eljárásban, letartóztatták és társaival ellentétben a fenti trükkel bent tartják és még a szabad védekezéshez való joga sem biztosított.
Ez a hármas csomag azt gondolom, hogy mindenkinek sok lenne, bármennyire is egy határozott és kemény karakter Budaházy György. Érthetően váltott ki belőle egy ilyen végső elkeseredést
-hangsúlyozta Gaudi-Nagy Tamás.
A jogvédő arról is beszélt, hogy a mai digitális világban abszurd, hogy még csak nem is jogerősen elítélt fogvatartott ne használhasson számítógépet. A Hunnia-per anyaga több ezer oldal, így a fellebbezés is várhatóan több száz oldalas dokumentum lesz. Összeállításához elengedhetetlen Budaházy György személye, hogy a gondolatait le tudja írni, hiszen senki más nem ismeri úgy az ügyét, mint ő maga. A börtönbéli számítógép használat korlátozás kapcsán megkerestük az Büntetés-végrehajtási Intézet Országos Parancsnokságát. Válaszuk szerint törvény szabályozza a kérdést.
A Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetben – akárcsak az ország többi börtönében – nincs lehetőségük a fogva tartottaknak arra, hogy beadványaikat számítógéppel megszerkesszék. A Bvtv. 401. § (2) bekezdése értelmében fogva tartottaknak a bíróság, az ügyészség vagy a nyomozó hatóság által elektronikus eszközön átadott ügyiratokba vagy kiadott másolatba történő betekintéshez az intézet által biztosított számítástechnikai eszközön van lehetőség. A jogszabály a számítógépen történő iratszerkesztés lehetőségét nem teszi lehetővé, ezt megerősíti a Legfőbb Ügyészség Bv. 791/2014/1. számú állásfoglalása”
-áll a BVOP szerkesztőségünknek írt közleményében.
Éhségsztrájkba kezdett, fegyelmit indítottak ellene, fűtés nélküli biztonsági zárkában tartják
Mivel az étel elfogadását megtagadta, Budaházy ellen fegyelmi eljárás indult a BV intézetben. Gaudi-Nagy Tamás úgy tudja, hogy olyan biztonsági zárkában tartják, ahol kamerával figyelik meg a nap 24 órájában és amely helyiségben még csak fűtés sincs. A Nemzeti Jogvédő Szolgálat vezetője arra is felhívta a figyelmünket, hogy a minap Molnár Csaba “árnyék kancellária minisztert” sajtótájékoztatóján a HírTV megkérdezte, mit szól Budaházy éhségsztrájkjához. Molnár Csaba erre cinikusan azt válaszolta, hogy
Jó étvágyat kíván Budaházy úrnak
Gaudi-Nagy Tamás jogvédő minderre úgy reagált:
Ebből is kitűnik, kiknek okoz örömet Budaházy György kiszolgáltatott helyzete és kiknek áll érdekében ez a koncepciós eljárás
Hozzáfűzte, nagyon bízik benne, hogy ezek a drasztikus lépések felgyorsítják a folyamatokat és az illetékes igazságügy miniszter támogatásával felterjeszti a Hunnia-per vádlottjainak kegyelmi kérvényét a Köztársasági Elnöki Hivatalba, ahol Novák Katalin államfő a legmagasabb szinten biztosítani fogja az igazságtételt.
A Budaházy Bizottság az Igazságtételért közben közölte, hogy több tagjuk szolidaritásból csatlakozott Budaházy György éheségsztrájkjához
Elsőként Budaházy György édesanyja és testvére, Budaházy Edda vállalkozott a szolidaritási éhségsztrájkra, valamint Varga Domokos György író, újságíró, a Szilaj Csikó főszerkesztője.
Céljuk ugyanaz, mint Budaházy Györgyé, aki így kívánja felhívni a figyelmet az ellene foganatosított eljárások és ítéletek égbekiáltóan jogtalan és igazságtalan voltára, valamint így kívánnak nyomatékot adni annak a kérésének és az egyre szélesedő társadalmi elvárásnak, hogy őt és társait mielőbb köztársasági elnöki eljárási kegyelemben részesítsék.
Az éhségsztárjkolók 2022. október 26. (szerda) reggel 10 órától két-két teljes napon át a Hazatérés Templomában tartózkodnak, s ez alatt csak vizet vesznek magukhoz. A helyszínen orvos is jelen lesz.
(Jó kérdés, hogy ilyenkor hol van a TASZ, az Amnesty International, a LIBE Bizottság és a többi jogvédő szervezet…? – a szerk.)
Vezető kép: PestiSrácok.hu/H.P.Gy.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS